Szerző: dr. Mészáros Gabriella Fotós: Pintér Árpád
A Dunántúl közepén, Pápa és Sümeg között, a Kisalföld keleti határán fekszik.
Szőlőtermesztésre alkalmas terület a borvidéken, a termőhelyi kataszter osztályba sorolása szerint 1142 ha. Sajnos ennek a területnek csak egy része termő szőlő, kevesebb mint 431 ha.
A borvidék települései: Borszörcsök, Doba, Somlójenő, Somlószőlős, Somlóvásárhely a Somló-hegyen, Celldömölk, Kemeneskápolna, Mesteri a Ság-hegy körzetében, illetve Borgáta és Kissomlyó a Kis-Somlyó-hegyen.
I. István király 1010 körül alapította Tornán a Benedek rendi apácazárdát, amihez szőlőterület is tartozott. A várat és a körülötte virágzó szőlőket 1093-ban I. László király korában kelt okirat említi. A Somló környéki szőlőkről a továbbiakban egy XII. századi oklevél is említést tesz. A XIII. századtól és utána termelők és birtokosok tucatjai települtek meg a hegy oldalában. 1242-ben IV. Béla király Olaszországból, Moreából hozott be szőlőműveléshez értő szőlőtelepeseket és szőlővesszőt.
A somlói vár az 1560-as évektől a végvár szerepét tölti be, amely nem kedvezett különösebben a szőlőtermesztésnek. A bor kiválósága, magas minősége azonban a török és a kuruc háborúk alatt sem csökkent, majd a XVIII. századi nyugodt békeidők alatt tovább növekedett a bortermelés, s vele együtt pedig a somlai bor hírneve. A somlói bort valamikor patikában, orvosi receptre is mérték. A XX. század orvosai szerint nem túloz a régi hagyomány, amely szerint ebben a borban gyógyító erő rejlik. De gyakran emlegetik a somlói bort úgy is, mint a "nászéjszakák borát". Az európai uralkodóházak hagyománya szerint ugyanis a nászéjszakán elfogyasztott somlói bor gondoskodik arról, hogy fiú legyen a trónörökös!
1893-tól önálló borvidéki státuszt kapott. 1998-ben visszaállították a múlt századi borvidék határait, amennyiben újra borvidékké nyilvánították és a Somlói borvidékhez csatolták a Kissomlyó és a Sághegy bortermő lejtőit is.
Az idősebb kőzetek fölött kétféle talajtakaró alakult ki: a hegy "szoknyáján", a pannon korú homokos-agyagos tavi üledékek fölött bazalttörmelékes löszvályog, a bazalttakaró fölött bazalt anyagú lejtőtörmelék és vulkáni tufa-málladék (vasas agyag- és fekete nyiroktalaj). Különösen az utóbbi talaj adja a legjobb borokat, a meredek lejtőn a kedvező besugárzási szöggel is kiegészítve. (A hegynek ezen a részén a lejtő meredeksége miatt már javarészt teraszos szőlőművelés folyik.) A hegylábi talaj kálcium- és nyomelem-tartalmát is szerencsésen dúsítja az üledékbe keveredő lecsúszott bazaltmálladék. Egyik legjobb talaj az úgynevezett „kukoricaköves” mállott bazalttörmelék. Ennek a bázisos vulkáni anyagokban gazdag talajnak - az oxidatív erjesztési és érlelési módszerek mellett - igen nagy szerepe van a jellegzetesen ásványos somlói íz kialakulásában.
A Somló az úgynevezett denudációs tanúhegyek egyik legszebb hazai példája. Formája a síkságból kiemelkedő csonkakúp. Legmagasabb pontja: 432 méterre van a tengerszint felett. A szőlők 350 m magasságig felkúsznak.
Két jellemző alapkőzet a Nagy-Somlói bor vidékről
Éghajlata mérsékelten kontinentális. Az évi napfény 1950-2000 óra. Az évi középhőmérséklet 9,8°C, a csapadék 6-700 mm. A déli oldalon nagy a hőösszeg és besugárzás mértéke, ritka a fagykár, mivel ilyen kis területen a mikroklíma is eléggé kiegyenlített, ezért a Somló-hegy minden oldalán - még az északin is - eredményesen lehet szőlőt termeszteni.
Olaszrizling, juhfark, furmint, hárslevelű, tramini, valamennyi chardonnay és Müller-Thurgau a legjellemzőbb szőlőfajták. Kékszőlők csak kisebb mennyiségben fordulnak elő a területen.
Manapság szinte kizárólag fehérbort adó borvidék. Nem volt ez korábban ennyire egyértelmű, a filoxéravészt megelőzően kékszőlő is nagyobb mennyiségben termett a hegyen. A borokat általában házasították, nem fajtaborokat készítettek. Az 1948-as nagy váltást követően – ekkor kezdték a szőlő- és bor területén is eltüntetni a kistermelőket – került előtérbe a fajtaborok készítése. A somlói borokat viszonylag könnyű felismerni, hiszen ha valaki néhány jobb olaszrizlinget, furmintot, juhfarkot megkóstolt, könnyen ráérez a „somlóiság” lényegére. Itt mindig előbb szól a bor a termőhelyről, Somlóról, mint a szőlőfajtáról. Sajátos ízjegyeit az itt termő borok a talajnak és a nagyon gyakori fahordós érlelésnek köszönhetik. Ízvilágukban sokszor feltűnnek a sós, sokszor tűzkőre emlékeztető, ásványos, és az érlelésnek köszönhetően intenzív hordós jegyek. Az új és kisméretű hordók használata nem elterjedt, de a remek savszerkezet miatt nincs is a boroknak általában szüksége rá. Érdemes viszont kicsit várni ezekre a borokra, kétéves koruk előtt nem feltétlenül érdemes kóstolni őket, ekkor kezdenek igazán kibontakozni. A határozott, de nagyon jó minőségű savtartalom itt nem fajtafüggő, a somlói savak az olaszrizlingben közel ugyanúgy jelen vannak, mint a tramini boraiban. Nem ritkán töppedt vagy botritiszes szőlő is kerül az alapanyagba, ez egy különösen sokrétű és vastag szerkezetű bort eredményez. A somlói borok sokáig érlelhetők. Fogyasztási hőmérsékletük legyen magasabb a szokásosnál, 14-15 fok.
A Ság hegy – ugyan hivatalosan a borvidékhez tartozik, de stílusában könnyedebb, gyümölcsösebb, karcsúbb borokat ad.
„Magyarország elképesztő kincseket rejt” – interjú John Szabóval, a magyar borok nagykövetével
A magyar bor nagykövetei: influenszerevolúció
Hol és hogyan tanulhatunk borásznak?
Nem csak a rozé érdekli! - Beszélgetés Elizabeth Gabay-val
