2 NAPOS TÚRA

Tokaji borvidék

1.nap

Kezdjük a térség felfedezését a borvidék szívében, Mádon. Először csodáljuk meg kívülről-belülről a mádi zsinagóga felújított épületét, amihez fogható egész Közép-Kelet-Európában kevés van, majd nézzük meg a mellette álló egykori jesivában, a mai Rabbiházban található kiállítást, ahol a „mádi zsidó“ történetével is megismerkedhetünk.

Ezután vegyünk részt egy sajtkóstolón egy mádi sajtkészítő műhelyben, majd lehetőleg előzetes egyeztetéssel tervezve, járjuk be valamelyik mádi borászat pincéjét – van ahol teljes pincelabirintus vár felfedezésre - ahol természetesen igény szerint bort is kóstolhatunk, vásárolhatunk.

Az ebédet elkölthetjük egy helyi borbárban, bisztróban, de akár a szőlők között is egy gyalogos, biciklis vagy terepjárós pikniktúra keretein belül. Délután keressünk fel egy kisebb családi borászatot, válasszunk olyat, ahol a borok mellett építészeti érdekességek is felmerülnek (ilyen például a Rákóczi-Aspremont Kúria), vagy egy egészen más típusú, modern borászatot, nagy nevűt vagy kevésbé ismertet. A vacsorát a település megannyi borászatának egyikében érdemes elkölteni, a szállásunk pedig lehet hotelben, vendégházban, borászatnál.

 

2.nap

Délelőtt látogassunk el Tolcsvára, ahol a Herba-kastélyban a környékbeli gyógynövényekkel ismerkedhetünk meg, sőt elkészíthetjük a saját aszú alapú krémünket is! Ezt követően sétáljunk el a híres hollywoodi filmstúdió, a 20th Century Fox alapítójának, William Fox-nak (született Fuchs Vilmos) a szülőháza előtt, majd látogassunk meg egy tolcsvai borászatot. Az ebédet elkölthetjük itt, de akár egy csárdában a Bodrog partján.

Délután menjünk el Tarcalra, ahol rövid ám meredek kaptatón vagy lépcsősoron kirándulhatunk el hazánk legnagyobb Jézus szobrához, az Áldó Krisztus szoborhoz és a közeli bányatóhoz. Innen jó időben nem csupán Szerencsig láthatunk el, de a távolban felsejlenek a Bükk, sőt a Mátra bércei is.

A hegyről leereszkedve térjünk be borkóstolóra egy tarcali borászathoz a Könyves Kálmán utcán, vagy a faluszéli pincesoron. Ha megéheztünk, a hazaindulás előtt a vacsorát is érdemes ide időzíteni, akár a település impozáns kastélyszállójába, akár valamelyik, étkezést is kínáló családi borászatba.