Badacsonyi borvidék

A Badacsonyi Borvidék rendkívüli szépségű, ősi kultúrtáj, az ország egyik legszebb képkivágása, a mitikus, leghíresebb magyar termőtájak közé tartozik Tokaj és Somló mellett, és itt is igaz, hogy a múltban a borvidék fejlettebb volt, mint amilyen a jelenben. A borvidék Veszprém megyében, a Balaton északi partján terül el, és abban, aki látta már valaha szép időben a borvidék kúpjait, azonnal megfogalmazódik a gondolat, hogy ez itten kérem a világ egyik legszebb borvidéke.

A borvidékről

A térség remek klímája miatt nem véletlen, hogy az itt állomásozó, a borkészítést a birodalom területén elterjesztő rómaiak otthon érezték magukat a Balaton északi partján és Probus császár regnálása alatt komoly telepítéseket hajtottak végre a hegy lábánál húzódó Római Út mentén, a Pelsóra (Balatonra) néző, déli kitettségű vulkándűlőkön. A kivonulásuk (390-es évek) és a magyarok bejövetele közti félévezredben az önológiai kontinuitás vélhetőleg megszakad, de egyértelmű források állnak rendelkezésre már a 13. századból, amikor is a borvidék szőlőinek többsége egyházi tulajdonban volt, más részei pedig az Atyiusz nemzetség birtokait képezték. A borvidék egyik lokális csúcspontját Mátyás uralkodása alatt érte el, halálát követően azonban megváltoztak birtokosok jogait korlátozó rendelkezések, így a borvidék szőlőtermesztése hanyatlásnak indult.

Bár a török sosem kelt át a tavon és Szigliget vára végig magyar kézen maradt, a végvárövezetbe tartozó térségben a borkultúra lehanyatlott. A borvidék a Festeticsek, majd az Eszterházyak fémjelezte 18. századi konszolidációt követően tesz szert arra a szerepre és óriási presztízsre, melynek fénye máig beragyogja a hegyet és a tavat. Ennek során új telepítések sorának lehetünk tanúi, de az újabb technológiákat is átveszi a borvidék olyannyira, hogy Bél Mátyás a badacsonyit (ekkor még Balatonmelléke név alatt) az 1730-as években már a legjobbak közt emlegeti a Szent György-hegyivel együtt.

Ebben az időszakban kezdenek kikristályosodni a fajták is. Bizonyított, hogy ekkor már megvetett lábát a kéknyelű, de a fő fajta ekkor még a „szigeti”, vagyis a furmint, amelyet más fajtákkal vegyesen telepítettek más borvidékekhez hasonlóan. Csak a 19. században kezdődik meg az olaszrizling térnyerése, de népszerű fajtává válik az oportó (portugieser) is, hiszen akkor még nem tilos a kékszőlők telepítése. Ez az 1893-as bortörvénnyel válik tilossá, manapság pedig újra engedélyezett)

A reformkorban válnak legendássá az itteni szüretek, a század második felétől trendi dologgá válik szőlő- és présháztulajdonosnak lenni Badacsonyban, akárcsak Somlón és Tokajon. A 19. század végén a filoxéra megjelenése Badacsonyt is jelentősen visszaveti, ugyanakkor a borvidék – az újratelepítések fázisában – az előremenekülést választja annyiban, hogy az egyébként rendkívül komoly problémát okozó eróziót megakadályozandó kiépítik az egyes helyeken 4-5 méteres magasságot is elérő támfalakat. Az 1936-os bortörvény Badacsony-Balatonfüred-Csopak néven szervezi újjá a borvidéket, és ide tartanak a Káli-medence települései is. Ez utóbbi helyzet az 1941-es módosítással szűnik meg.

A 20. század elejétől lendül fel a strandolás kultusza, mely a szocializmus érkeztével átcsap a szerény igényeket kiszolgáló, később a keletnémet igényekre szabott tömegturizmusba, és az állami gazdasági tömegbor-gyártásba.

TERMÉSZETFÖLDRAJZ

A borvidék a Balaton partján húzódó egykori vulkánok (a Badacsony, a Csobánc, a Szent György-hegy, a Gulács, a Tóti- és Sabar-hegy, Őrsi-hegy és a szigligeti hegyek), azaz a Tapolcai-medence érdekes formájú tanúhegyeinek lejtőin helyezkedik el. E kúpok jelentik a borvidék geológiai összetételének közös pontját, hiszen a borvidék meghatározó alapkőzete a bazalt. Erre a hardverre évezredek alatt rakódtak rá a Pannon-tenger finom szemcseméretű rétegei, melyek manapság már a homok és agyag méretű szemcsékbe sorolhatók. E képződményen alakultak ki aztán a badacsonyi termőhelyek barna erdőtalajai.

Ha a klimatikus jellemzőket nézzük, akkor láthatjuk, hogy a Badacsonyi borvidék szőlőhegyeit északról a Bakony-hegység vonulatai védik, míg délről a temperáló Balaton oldja szubmediterrán karakterűvé a tájat. Itt tehát kisebb a hőmérséklet amplitúdója, mint az ország kontinentális fertályain, a szélsőséges időjárási körülmények nem jellemzőek. Az átlagos csapadékmennyiség 640 mm, az évi átlagos középhőmérséklet 11°C és a napsütötte órák átlagos értéke közel 2000 óra/év.

Hagyományosan három vezető fajtáról beszélünk Badacsonyban, az olaszrizlingről, a szürkebarátról és a kéknyelűről. Az olaszrizling az asztali bortól a komplex és modern száraz és édes fehérborig szinte mindenre képes, az egész Balaton körül neki kellene a garantált, illatos, friss, alacsonyabb alkoholú fehér sztenderd alapbornak lennie. A sokoldalú szürkebarát remek gasztrobor, illat- és zamatintenzitása inkább közepes, de talán ennél a fajtánál van legkevésbé definiálva, milyen is a badacsonyi szürkebarát. A kéknyelű a borvidék nagy adottsága, szép savú, illatos borok készíthetők belőle. A köztudatban és a köznyelvben olyan ismert, mint a somlói juhfark vagy a tokaji aszú, a közös emlékezet valahogy megőrizte azt a presztízst, amit ez a fajta a 19. században ért el, amikor az egyik legnépszerűbb és legismertebb fajta volt.

Termőhelyek és eredetvédelem

TERMŐHELYEK

Ha beletekintünk a mellékelt termékleírásba, azt a furcsa helyzetet vehetjük észre, hogy az ország egyik „legterroir-osabb” borvidékén nem határoztak meg dűlőket, hanem csak „hegyek” szerepelnek benne, mint kisebb termőhelyi egységek. Ennek oka, hogy inkább a kőzettanilag homogén hegyek definiálják a borvidéket, nem a dűlők, de annak, hogy a borvidék ennyire szűkölködik a dűlőelnevezésekben, van talán egy nem természeti, hanem társadalmi oka is. A Badacsony sokáig a tömegturizmus kedvelt desztinációja volt, egy szuperbrand, egy magától működő márka, a hívószó maga a Badacsony, ezért a borvidéken a kisebb területi egységek valódi mondanivalója láthatóan nemvolt annyira erős, mint máshol.

A Badacsonyon 280 méteres magasságig bazaltmálladékos laza vályogtalajokba kapaszkodnak a tőkék. A hegy legmagasabb pontja 438 m, keletről Badacsonytomaj, nyugatról pedig Badacsonytomaj terpeszkedett rá szép lassan. A dűlők ennek ellenére körbeölelik a hegyet, meglepő módon az északi oldalon is, tény ugyanakkor, hogy ez a lejtő simább lefutású, így a benapozás nem lehetetlenül el.

A borvidék második legfontosabb termőhelye kétség kívül a Szent György-hegy, amely 415 méterrel magasodik a tengerszint fölé. Gazdag, ásványos, kóstolva is felismerhető módon karakteres borokat ad, amelyek sokak kedvencévé váltak. A szőlőterületek – a Badacsonyhoz hasonlóan – teljesen körbeölelik a hegyet, amely méretében is erősen megközelíti a borvidék névadóját. Esetében is elmondható, hogy csak a szoknyákon alakultak ki egybefüggő nagyobb szőlők, inkább jellemzőek a kis présházak körüli párszáz négyszögöles táblácskák. A szőlővel beültetett területek itt is 250 méter fölé nyúlnak.

Kicsit kilóg a többi közül a Gulács, leginkább azzal az egyedi tulajdonságával, hogy csak nyugati oldalán található szőlő, valamint hogy ezek szinte kivétel nélkül nagyobb táblákkal találkozni. A hegy 393 méter magas, szőlői alig mennek 150 méter fölé. A Gulács és a Csobánc között két további hegy található, ezek a Tóti-hegy és Sabar-hegy. E kettő még kevésbé ismert a nagyközönség előtt, bár az utóbbiról már borászat is kapta a nevét. A Tóti-hegy 346 méter magas, szőlői is jellemzően nyugatnak nézek, kisebb és nagyobb táblák is megtalálhatóak rajta, amelyek némelyike 200 méter fölé is kúszik A Sabar-hegy szőlői is jobbára nyugati tájolásúak, 160-170 méter a táblák legmagasabb pontja, ahonnan kivételes tájélményben lehet része az oda látogatóknak.

A Csobánc a borvidék legészakibb tanúhegye, közvetlenül nyugatra Gyulakeszi határától. 376 méter a legnagyobb magassága, kiterjedése pedig jóval kisebb a Badacsonynál. Tetején vár áll, a „magasodik” kifejezés mára nem egészen helytálló. Az első említés a várról 1270-ből származik, de „virágkora” a Rákóczi szabadságharc idejére tehető, amikor maroknyi sereg védi meg. 1709-ben aztán a császári csapatok felrobbantják, mára pedig csak kőhalom, annak ellenére, hogy civil kezdeményezés is védi. Nagyobb, összefüggő szőlőtáblák inkább csak a déli oldalon, 130-200 méteres magasságban vannak, inkább az apró, hétvégi házakhoz kötődő szőlőterületek a jellemzőek, ezek némelyike 250 méteres magasság fölé is felnyúlik.

Közvetlenül a Csobánctól dél-keletre, ahhoz kötődve, a borvidék határán található a Bács-hegy, amelyről már szintén létezik a termőhelyről elnevezett bor. Összefüggő, nagyobb szőlőterületei nincsenek, hacsak a déli oldalán, a Gyulakesziről jövő, a dűlőt határoló műút feletti néhány hektárt nem nevezzük annak.

EREDETVÉDELEM

Érdekes, a többi borvidéktől eltérő megközelítéssel élt a Badacsonyi borvidék már a legelső, 2012-es termékleírás során is. Hogy ez miben áll, azt már fentebb kifejtettük, de már a bortípusok meghatározásából is kiderül, hiszen ezek a következők: fehér, rozé, vörös, töppedt szőlőből készült, késői szüret, jégbor, valamint az úgynevezett „szőlőhegynévvel megkülönböztetett bor”. Ez utóbbi a tulajdonképpeni „dűlős” bor, de nem dűlőként, hanem szőlőhegyként értelmezi mindezt a borvidék. Fontos, hogy kizárólag fehér, szűkített fajtaválasztékú szőlőből készülhet, termésátlaga pedig jelentősen alacsonyabb (7,5 t/ha) kell, hogy legyen. A szőlőhegy névvel ellátott boroknak 100%-ban eredet azonosnak kell lenniük, ezen felül legalább kilenc hónapig kell érlelni, ezen belül is legalább három hónapig fahordóban őket. Az egyetlen módosítás 2018-ban történt, ekkor bevezetésre került a pezsgő és a gyöngyözőbor.