A borvidék, ahol megáll az idő

Beköszöntött a nyár, ne üljünk otthon tétlenül! Akár csak egy hétvégére vagy egy teljes hétre érdemes pihenőre menni, megélni a hétköznapi rohanásban oly sokszor elfelejtett pillanatot, kitisztítani az elmét, hogy újult erővel vághassunk majd bele ismét a teendők sokaságába. Nem is kell messzire menni, határon belül is találni bőven a semmittevéshez alkalmas csoda helyeket – ilyeneket mutatunk.

Szekszárd és Villány között félúton bújik meg a Pécsi borvidék, ahol megannyi természeti, művészeti és építészeti kincs mellett a bor afféle ráadás, „meg nem érdemelt jussa az arra járónak” – fogalmazott Mészáros Gabriella rendkívül találóan a borvidéket bemutató írásában. Bár a sok látnivaló miatt érdemes több napot is rászánni a vidék alapos felfedezésére, Péccsel és a környékével akkor is jól járunk, ha úgy döntünk, csak egy hétvége erejéig menekülünk el a világ kíváncsi szeme elől. Az autópályát elhagyva lágyan hullámzó dombok között, mesebeli falvakon átvezető utak lassítanak le a rohanó világból – mind átvitt, mind gyakorlati értelemben.

Megérkezvén az ember – mert ilyenek vagyunk – akaratlanul is kutakodni kezd az emlékeiben. Keresi, mihez is hasonló ez az elébe táruló látvány és a lényét egyre inkább átjáró közeg, amíg végre megtalálja azt, amit keresett. Nem más ez, mint a gyerekkori ábrándok gondtalan színpada; a magyar Toscana vagy Provence álvalósága mögül kikacsintó békés örökségünk, ahol mintha megállt volna az idő.

Csábító a gondolat, hogy a borvidék névadó városában, a látnivalóktól csupán karnyújtásnyira hajtsuk álomra a fejünket, de valószínűleg akkor járunk igazán jól, ha úgy döntünk, a nagyvárosi pezsgéstől kissé eltávolodva, falusi környezetben töltjük el a megérdemelt pihenőt. Ha ez utóbbi mellett tesszük le a voksunkat, akár még borászatnál is megszállhatunk: az Andreas Ebner által alapított, Szigetvártól 7 km-re fekvő Ebner Pincészethez panzió, madárcsicsergés és szőlővel körülölelt nyugalom is tartozik.

Persze mindenki válasszon vérmérséklete szerint, de ha úgy dönt, hogy a látnivalók felfedezését követően a „meg nem érdemelt jussot” szívesen fogyasztaná el valamelyik borászatnál, mutatjuk, merre érdemes elindulni.

Pécs belvárosa

Hagyományok mentén: Planina Borház

A mohácsi Szőlőhegyen bújik meg a Planina Borház pincéje és kóstolóterasza; borvidéki kirándulásunkat érdemes itt kezdeni, ugyanis nem mindennapi történetekkel és persze borokkal lehetünk gazdagabbak. Az alapító tulajdonos-borász-mindenes Horváth Zoltán 2003 óta készíti itt a borait, és többek között olyan helyi szőlőfajtákkal is foglalkozik, mint a cirfandli, a csomorika vagy éppen a kadarka. Ezt pedig nemcsak úgy kell érteni, hogy bort készít belőlük, hanem gyakorlatilag mindent tud ezen szőlőfajták múltjáról is: ki és miért foglalkozott velük, milyen bort készítettek belőle az elődeink, és ezzel összevetve milyet érdemes szűrni belőlük most. Zolinál a látogató nem csupán megismeri Mohács szőlő- és borkultúráját, de meg is érti, és ki tudja, talán egy szeletet magával is visz belőle, hogy önjelölt hagyományápolóként terjessze a borvidék jó hírét – járjon bármerre a világban.

Horváth Zoltán, a Planina Borház alapítója (Fotó: Planina Borház)

Vissza a természetbe: Galán Géza – Vaskapu

Galán Géza története ugyan nem Mohácson kezdődött, de mindenképpen ott pecsételődött meg. A Felvidékről származó, sokáig budapesti lakos egy mohácsi busójáráson szeretett bele a vidékbe; olyannyira, hogy feleséget is innen választott magának, majd nem sokkal később, immár családostul költözött a borvidékre, hogy felélessze az egykori „francia” kastély borászati hagyományait.

A Vaskapu Kastély Pince épülete valamikor az 1900-as években készült el, majd késő huszadik századi története során egy elzászi borász, Pierre Dreyer és barátja, Jean Armengaud alapított itt pincészetet Mészáros Géza mohácsi borásszal közösen. Galán Géza 2020-ban vette át az épületet, amelynek falain belül folytatta elődei borászati hagyományait, sőt, ő maga és családja is otthonra lelt, és megvalósították azt a vidéki romantikus életet, amelyről oly sokan csak álmodoznak.

Fotó: Vaskapu Kastély Pince

A természettel harmóniában biodinamikus módon műveli szőlőjét, a palackokba natúr bort tölt. A világfajták mellett nála is ott lapul a kadarka, amelyet akár önálló tételként, akár a hazai borvilágtól szokatlan választással, grenache-sal együtt szűrve, házasításként is megkóstolhat az arra járó vendég – és töprenghet el közben azon, miféle csillagállás volt az, amely ezt a két, karakterében egymással rokonszenvező fajtát ilyen tökéletesen összehozta.

Több mint száz éve a borvidéken: Lisicza Borház

A Lisicza Borház alighanem az egyik legismertebb név a Pécsi borvidékről, és nem is véletlenül: a család felmenői már az 1800-as évek második felében is foglalkoztak szőlővel. Ezt persze sok itthoni családi borászat elmondhatja magáról, azt azonban már kevésbé, hogy ma is ugyanazt a szőlőtermő területet művelik, mint hajdanán – persze a birtok azóta jóval nagyobb lett. A jelenleg a borászat központját adó épületet 1906-ban vásárolta meg a család, a borkészítés hagyománya pedig azóta is generációról generációra száll.

Míg Horváth Zoltánnál megtanulhatjuk a borvidék történelmét, a Lisiczánál személyesen meg is tapasztalhatjuk – csak ne felejtsünk el a történetek mellé a poharunkba egy kis cirfandlit is kérni, így lesz teljes az időutazás!

Bármerre is induljunk a pincészetek felfedezésére – akár a listán túl is –, egy dologról ne feledkezzünk el: hagyjunk időt az élményekre!

Borítókép és fotók: Magyar Bormarketing Ügynökség