A borvidékről

A római időkben Scarbantiának nevezték a vidéket, ekkor is kezdődött a szőlőművelés. A magyar honfoglalás után az első írás 1230-ból van a borkészítésről, Ödenburg (Sopron) 1277. évi városalapító levele már bor-adó szedésről beszél, a 14. századtól pedig már komoly export zajlik. Sopron soha nem kerül a török hósítók kezére a középkorban, a 17. század végi felszabadulás után pedig itt vezet a kereskedelmi főútvonal: az 1700-as évek elején például évente több ezer hektolitert szállítanak Sopronból Sziléziába. Már a 17. század elején törvények szabályozzák a borkereskedelmet, egy 1807. évi adat szerint a szőlőművesek adják a város adójövedelmének 37,5%-át, a tízezer lakosú városból 4500-an szőlészkednek, borászkodnak vagy borkereskednek. A 18. században folyamatos a német betelepülés a török alatt kipusztult magyar parasztságot pótlandó. Az összetartó, befogadó, etikus és munka-etikus, konzervatív és büszke soproniság ebben a polgáriasságban gyökerezik, és töredékeiben mindmáig létező szellem. A Sopronnal kapcsolatban oly sokat emlegetett poncihter a babtermelő jelentésű Bohnenzüchter szó helyi változata.

A hanyatlás az I. Világháborút lezáró Trianoni béke után, amikor a várost leszakítják a piacairól, és felbomlik a Ruszt-Sopron-Pozsonyi borvidék, majd folytatódik a németek II. Világháborút követő kitelepítésével, amikor elűzik a város lelkét jelentő borászpolgár lakosságot.

A Soproni borvidék szerves része Kőszeg város vidéke is Vaskeresztes falujáig, itt a szőlőt 1279-ben említi oklevél először. Ismert kőszegi csoda az 1740-től vezetett Szőlő Jövésnek Könyve, amibe Szent György napján minden évben berajzolják az akkori üzleti év kezdetén (április 24.) a frissen vágott hajtást.

A szocializmus alatt a terroir megközelítés nem érvényesült, nem volt szükség a dűlőnevekre. Mivel a szinte évezredes hagyományú borászkodást vivő gazdák nagy részét kitelepítették, egyéni, kisparcellás szőlő alig maradt, a nagyüzemek szőlői pedig a mennyiségi termelés miatt a kiváló dűlők helyett a mennyiséget termelni képes területekre tevődtek át.

A soproni bortörténet legutolsó nagy váltása a rendszerváltás után következett be, amikor is 2000 környékén a soproni bor szenzációs entrée-val robbant be a magyar piacra. A korábbi, megszokott hűs, kistestű és savgazdag ízkép megváltozott: a savak lekerekedtek, a textúra komplexebbé vált, a hagyományos kékfrankos mellett feketébe hajló, súlyos franc-ok, syrah-k, valamint friss fehérborok is feltűntek, nemzetközi mércével mérve is magas színvonalon. A kezdeti sikerhez a soproni borászpolgár-társadalom tradíciói, tudása és tehetsége mellett hozzájárult az osztrák borkultúra inspiráló közelsége és a soproni bormarketing tevékenysége is.

TERMÉSZETFÖLDRAJZ

A Soproni borvidék alapvetően négy elkülönülő körzetből áll, ugyanakkor, ha jobban megnézzük, ez inkább öt. A négy „hivatalos” körzet a soproni, a kőszegi, a vaskeresztesi és a csepregi, de szinte külön entitásként működik (termőhelyi oldalról leginkább) Fertőszentmiklós környéke is.

A klíma a bortermelés északi hatásárnak megfelelő, vagyis 1900-2000 óra a napsütés egy évben, közben pedig lehullik 600-700 mm csapadék, az Alpok felett képződő felhőket azért gyakran befújja a szél, nagyobb egyszeri vizeket is okozva.

Ha a dűlő fogalmának valahol van értelme, az Sopron. A 19. században 184 dűlő nevet tartottak számon, ennyi alakult ki a népek száján. Úgy talajtanilag, mint klimatikusan igen bonyolult felületről van szó, a talaj roppant sokféle és a borkészítésre szinte ideális összetételű. A Soproni-hegység alapkőzetei a kvarcit, a többféle kristályos pala, a gneisz, a leukofillit, fedőkőzete a Lajta-mészkő vagy fertőrákosi mészkő, és dominál a gneiszes csillámpala is, ami Magyarországon egyedül itt tör a felszínre, 30-60 cm mélységig. A csillámpala a vulkanikus alapkőzet mellett a legjobb borjelleg-képző ásvány, mesés struktúrát és termőhelyi karakter ad a bornak. Az alapkőzetekre mély, masszívan meszes Pannon-tengeri üledék és erodált barna erdőtalaj terül, van, hogy többféle kőzet is keveredik egy dűlőben.

A Pannon-síksághoz tartozó térség klímája ugyancsak gazdag árnyalatokban, mert míg Harka falu felé eső részen szubalpin hatások érvényesülnek, a meglepően meleg és jól temperált Fertő-partján nem túlzás szubmediterrán mezoklímákról beszélni.

A déli rész, Kőszeg és Vaskeresztes környéke hűs karakterrel, szubalpin klímával, 700-800 mm csapadékkal, 300-450 m magasságban fekvő dűlőkkel rendelkezik. A csapadékeloszlás általában ideális, ugyanakkor a napsütéses órák száma itt a legalacsonyabb Magyarországon, 1800 óra körüli, és az éves középhőmérséklete sem éri el a 10 °C-t. Ezek mellett viszont kifejezetten figyelemreméltó a geológiája. A földtörténeti fiatalabb kőzetek erodálódásával régebbi kőzetek bújtak a felszínre, amik rendkívül változatos képet mutatnak: van itt gneisz és homokkő, de mindenféle palás kőzet is (kristályos pala, agyagpala), amelyekre agyagbemosódásos és sima barna erdőtalajok rétegződtek. A szoknyákon az erózió következtésben pleisztocén lösz és vályog található.

A Vas-hegy és környéke szintén a miocénban keletkezett, és mintegy 300 méter magasságával, és dél-keleti kitettségével ideális szőlőtermő terület, főleg a kékfrankos számára.  A hegy szerkezetében vulkanizmus nyomait találhatjuk, a legrégebbi képződmények azonban a devon-kori mészkő és dolomit, amelyek inkább a magyar oldalon figyelhetők meg. A Vas-hegy nem mentes az ásványritkaságoktól sem, nagyobb, centiméteres nagyságú kvarcok (magnetit, citrin, olivin) képében. A Vas-hegy fedőrétegei harmadidőszaki breccsa, agyag és kavics.

Termőhelyek és Eredetvédelem

TERMŐHELYEK

A borvidék dűlőinek szóbeli leírása az idők folyamán óriási változatosságot mutatott, és nem csak a Fertő-parton. Szinte minden parcellának külön nevet adtak a helyiek, ezek etimológiája önmagában elképesztő. A 2010-es évek elején készült eredetvédelemi szabályozás készítése során ennek a változatosságnak nyilván érdemes volt meghúzni a határait, de a borvidék láthatóan túllőtt a célon, aminek meglehetősen prózai oka volt: a hegyközség csak ennyi térképészeti, térinformatikai felmérést tudott megfinanszírozni.

A soproni dűlő-együttesek így három eltérő karakterű részre bonthatóak: a város környéki szőlőkre, a Fertő-partra, valamint a harkai platóra. A város környéki szőlők egyetlen nevesített dűlője a Dudless, területe óriási, és szinte a város széléig, a régi elkerülő útig nyúlik. Az új elkerülő út, vagyis a M85-ös autóút viszont kettévágta a dűlőt. Az M85-ön belüli terület a Virágvölgynek nevezett rész, amelyet ma is nagyra tartanak a helyiek. Apró kis kertekre van szabdalva, így nehéz rajta árutermelő borászkodást folytatni, arról nem is beszélve, hogy folyamatosan szippantja be a város. Teljesen más képet mutat az északi rész, amely nagyüzemi táblákkal van teli, és tisztán keleti kitettségű.

A harkai plató a várostól délre esik, mégis a ropogós fehéreknek való területek tartoznak ide. Agyagos talaj jellemzi ezt a részt, és két nevesített dűlője van, a két településen (Sopron, Harka) fekvő Kogl, valamint a Nap-hegy.

A Fertő-parti termőhelyeket két részre osztja Balf községe. A Fertőboz felé eső déli részen a Hard a legnagyobb, talán 150 hektárt is meghaladó dűlő, amely kemény, kavicsos talajjal bír. A legfontosabb soproni dűlők a Balftól északra elterülő hét plusz egy dűlő, délről északra haladva a Steiger, a Weidengrund, a Steiner, a Harmler, a Frettner, a Rothepeter, a Savanyú-kút/Sauerbrunn, végül a plusz egy, az Új-hegy/Neuberg (Figyeljük meg, hogy két kivételtől eltekintve a dűlőknek nincs is magyar nevük.) A tóparti terület tehát a legjobb termőtáj, a Balfi-tömb gerincének a tó felé eső részének főtengelyére fűzött dűlők, zömük kelet-délkeleti lejtő, különleges mikroklímákkal. A Fertői-tavi lejtők jellemzően keleti-délkeleti fekvésűek-lefutásúak a tó felé.

A borvidék legészakibb pontja a Fertőrákostól is északra, szinte az osztrák határon fekvő Új-hegy/Neuberg. A Fertőrákostól délre eső első dűlő, a mészköves Savanyú-kút/Sauerbrunn nevét a forrásokról kapta. A következő dűlő, a cca. 80 hektáros Rothepeter alja hordalékos, felső része köves, és nagyon hasonló a felette húzódó, nála kicsit kisebb Frettner is. Az előbbi 190 méteres magasságból, immár dél-kelet felé esik 120-130 méterre, az utóbbi pedig hasonló kitettséggel 220 méterről 170-re, beletorkollva a kábé százhektáros Hammlerbe. (Itt érdemes jelezni, hogy a korábban jó nevű Kalte Irnfried és Warme Irnfried dűlők is a Frettner részét képezik immár, ahogy a beszédes nevű Kronberg is.) A Hammler változatos talajú dűlő, amelynek legnyugatibb pontja 230 méter fölé kúszik, ez fut le szinte egyenletesen keleti irányban a tóig.

A Steiner köves, palás hardverrel rendelkezik, a viszonylag puha, rétegesen repedő pala eszményi borképző. A korábbi Spern Steiner nevet az egyik neves borászat alaposan bejáratta a magyar piacon a 2000-es évek környékén, talán kár volt ezt elhagyni. A Weidengrund hatalmas, 200 hektárnál is nagyobb, szinte minden szempontból vegyes dűlő, vannak nagyobb táblák és kisebb parcellák, és szinte a város dél-keleti határáig nyúlik. A Fertő-part legdélebbre eső dűlője a Steiger, amely egészen Balf határáig nyúlik mintegy százhektáros méretben. A Steiger olyan déli, dél-keleti kitettségű lejtő, mely a Fertő-tó jótékony fényében-párájában fürdik, közel 200 méteres magasságot is elérve.

A borvidék egyéb részei közül Kőszeg bír a legnagyobb termőterülettel, bár már ez is 300 hektár alá csökkent. A Kőszegi OEM (lásd eredetvédelem) létrehozásával ugyanakkor önálló entitást is nyert, amelynek megvan a logikája, A kőszegi eredetvédelem 16 dűlőt nevesít, ebből három Cákon, kettő Kőszegdoroszlón, 11 pedig Kőszegen található. Teljesen más utat jár be Vaskeresztes. A határ kettévágja a világ egyik legjobb kékfrankos termőhelyét, és míg az osztrák oldal ezt a tényt már bizonyította, a magyar oldal alulértékelt, és egyre kevesebb az ismert magyar márkázott tétel. A körzet (amely a Soproni OEM része máig is) nem csak az említett faluból áll, ide tartozik Felsőcsatár is, olyannyira, hogy maga a Vas-hegy dűlő ehhez a településhez tartozik. Végül említsünk meg két nem tárgyalt körzetet is. Csepreg környékén az utóbbi években kis, öntudatos borászokat tömörítő közösség jött létre három nevesített dűlőn is gazdálkodva. Fertőszentmiklós környékén is három nevesített dűlő található, míg Fertőszéplak felett csak egy.

EREDETVÉDELEM

A Soproni borvidék esetében is jelentős változást hozott az eredetvédelmi szabályozás létrejötte 2011-ben. A borvidék ebben a tekintetben a megengedő hozzáállást képviselte, vagyis nem igazán fogalmaztak meg a korabeli bortörvény szabályainál szigorúbb feltételeket. Sajnos a borvidéknek – anyagi megfontolások okán – abban is döntenie kellett, hogy hány dűlőt határoltat le térinformatikai szempontból, így 2011-től Sopron városához köthetően mindösszesen kilenc, a borvidéken pedig 29 dűlőnév maradt meg.

Itt kell megemlíteni azt a részletet, ami a soproni szőlő feldolgozásával kapcsolatban mutat Európában is egyedülálló derogációt: A szoros történelmi kapcsolódás okán a soproni termést az osztrák oldali, szomszédos osztrák Neusiedlersee, Neusiedlersee-Hügelland és Mittelburgenland területén is fel lehet dolgozni, és ezek így is megtarthatják a soproni nevet. 2016-ban a borvidék úgy módosította a termékleírást, hogy a Sopron/Soproni elnevezés mellé bevezették az Ödenburg/Ödenburger titulust is. 2021-ben a kőszegi borászatok jelentős ambícióval rendelkezve saját eredetvédelmi igényt jelentettek be, ami ellentmondásos helyzetet hozott létre, hiszen szigorúbb feltételeket támaszt, mint a soproni termékleírás, ami egyúttal azt az ambivalens helyzetet is létrehozta, hogy a „kistestvér” Kőszeg egyfajta prémium minőséget helyez előtérbe, ugyanakkor a saját, szigorúbb feltételeknek meg nem felelő borait soproniként hozza forgalomba.