A borvidékről

A Krisztus előtti 1. évszázadban a rómaiak már felismerték, hogy a vidéken jól érzi magát a levendula, a szőlő és a mandula is. Gótok és hunok követték őket, majd a következő jelentős népcsoportban már őseinket köszönthetjük, akik a 10. század környékén jelentek meg. A mohácsi vész után beözönlő török seregek ugyan végigdúlták a vidéket, de a jelentősebb várakat elfoglalni nem tudták, Sümeg például soha nem került török kézre, de a vidék szőlőültetvényei munkáskéz híján így is elsorvadtak. Az újjáéledést a csupán töredékekben megmaradt, kiadatlan Bél Mátyás-féle vármegyeleírás mutatja, amely említi a sümegi és keszthelyi szőlőhegy borait is.

A Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári béke után a terület az Eszterházy és a Festetics családok kezébe kerülte, de az egyház is jelentős birtokokkal rendelkezett. Jó példa erre Sümeg, ahol a jelenlegi barokk városközpontot Széchenyi György püspöknek köszönhetjük, aki kőfallal vetette körül a várost.

A 18. század végén, 19. század elején egy komoly túltermelési válság okán sok szőlőt kivágtak, majd a napóleoni háborúk újra fellendülést hoztak. 1835-ben a borok minősége alapján osztályokba sorolták Zala vármegye bortermő helyeit, az első osztályba kizárólag Tapolca és a Káli-medence szőlőhegyei kerültek be.

Ekkortájt a mai értelemben vett Balaton-felvidéki borvidék java része még a Badacsonyi borvidékhez tartozott. A kor legismertebb borkereskedője, a sümegi Ramasetter Vincze a környék borait külföldre is eljuttatta, nem kevés sikerrel. A fellendülésnek a filoxéra vetett véget, Sümeg és Tapolca, mint borkereskedelmi központ elveszítette a szerepét, de Tapolcán – épp a filoxéra elleni védekezés végett – 1890-ben vincellériskolát alapítottak.

Az 1941-es miniszteri rendelet nagyjából a mai méretére zsugorította a Badacsonyi borvidéket, így a kiszorult települések minden esélyüket elveszítették az újjáéledésre. A mai értelemben vett borvidék 1999-ben alakult ki és kapta a Balaton-felvidéki nevet. Az azóta eltelt időben, a Keszthely és Hévíz közelében fekvő településeken borászati értelemben vett áttörés nem következett be, ellenben a Káli-medencében és Sümegen igen.

TERMÉSZETFÖLDRAJZ

A Káli-medence mai domborzata úgy ötmillió éve kezdett kialakulni, amikor a területen található vulkánok befejezték működésüket. Akkoriban a Pannon-tenger üledékeiből álló dombok tagolták a felszínt, amiből salakvulkáni kúpok és tufagyűrűk emelkedtek ki. A Káli-medencében a lapos dombok anyaga szinte mindenütt vulkáni törmelékes kőzet, amiben lávakőzet alig található. Ilyen eredetű a Lapos-Hegyestű, a Kis-Hegyestű, a Kerekidomb és a kékkúti Harasztos-hegy egy része is. Az akkori felszínt még a Pannon-tó homoküledékei képezték, amelyek csak ott maradtak meg napjainkig, ahol a föléjük került vulkáni kőzetek mintegy sapkaként megóvták őket a víz és a szél eróziójától.

A környezetéből szinte szigetszerűen kiemelkedő hegység déli kétharmada javarészt dolomitból áll, kivéve a Balatonederics fölötti mészkővidéket. Ezek a jól karsztosodó kőzetek a csapadékvizet gyorsan a mélybe vezetik, így ritkán alakul ki összefüggő felszíni vízfolyás a völgyekben. Keszthely környékének 700 mm körüli éves csapadékátlaga főként a mediterrán ciklonok páradús levegőjének köszönhető, amelyek a Földközi-tenger és az Adria felől érkezve gyakran komoly zivatarokat okoznak a térségben. Gyakoriak a hegység belsejében az erős északi szelek, amiket az irányba álló völgyek felerősítve vezetnek el a Balaton felé. A hegység déli lejtőin azonban szinte mediterrán mikroklíma borítja virágba a szőlőket és a mandulafákat. Ennek oka a Balaton víztömegében keresendő. Egyrészt kiegyenlítő hatással bír a közvetlen környezetére, másfelől visszaveri a beeső napsugarakat, felerősítve őket.

A terület a Káli-medencének csupán a kisöccse lehetne, legidősebb kőzetek is alig 200 millió évesek. A ma ismert felszín nagyjából 2,5 millió évvel ezelőtt kezdett kialakulni, amikor a hegység egyes részei erősen megemelkedtek. Megkezdődött az erózió, a víz mély árkokat vésett az üledékek után már a triász korú kőzetekbe is, a mélyen bevágódott völgyek aljában vastag hordalékkúpokat raktak le a hirtelen lezúduló záporpatakok.

A hegység északi felén az erózió miatt eközben felszínre kerültek a vulkánosság nyomai, azok a bazaltömlések, amelyek hajdanán nem tudták áttörni a vastag felszíni takaróréteget, így a felszín alatt megrekedve terültek szét. A környezetük lepusztulása után azonban a bazalttömegek helyenként megcsúsztak, leszakadtak, mi több, az ellenállónak tartott kőzet épp a bekövetkező jégkorszak áldozatává vált, hiszen a rá jellemző oszlopos elválás (lásd Hegyestű) kedvezett a beszivárgó víznek.

Termőhelyek és Eredetvédelem

TERMŐHELYEK

Kezdjük Lesencefalun, a Kánya-irtás dűlővel, amely rögtön az erdők alatt helyezkedik el, a falutól délre. A terület délkeleti kitettségű, főleg Ramann-féle barna erdőtalajjal a mészkő és mészkő-törmelékes, főleg dolomitos hardveren. Eggyel odébb, az Úr-szél dűlő a Lesencetomaj és Lesencefalu közötti műúttól délkeletre, a Keszthelyi-hegység keleti lejtőin nyújtózik a tó felé. A talaj felső rétege úgy másfél méterig Ramann-féle barna erdőtalaj némi vulkanikus hamuval, bazaltmálladékkal és vándorkavicsokkal fűszerezve, sok benne a kálcium és a foszfor.

A balatonedericsi dűlők jellemzően a 406 méteres Ederics-hegy és a Szabad-hegy szoknyáján helyezkednek el. A dűlők, így a Fekete kastély és a Svastics-hegy az Ederics-hegy és a Szabad-hegy szoknyáján helyezkednek el. A már Györökhöz tartozó, legendás dűlő, a Bece-hegy jól felismerhetően elkülönül döbbenetes beépítettsége okán. A 125-225 méter között elterülő hajdani híres szőlőtermő területen ma több az üdülő, mint a szőlő.

A borvidék keleti oldalán, immár a káli részen a legjobb termőhely, egy abszolút grand cru a Köveskál határában található Fekete-hegy, mely nevét fekete bazalt-takarójáról kapta. Azért különösen remek a talaj, mert nem tömör anyagú, hanem morzsalékos, szürkésbarna színű, jól rétegzett lapillis tufa, aminek két előnye van: egyrészt a szőlőgyökér könnyen járja át, másrészt nincs miért elbányászni a hegyet, lásd a Somló illetve a Ság-hegy példáját.

Szentbékkállától észak-nyugatra található a Farkas-tető dűlő. A Káli-medence észak-nyugati csücskében vagyunk, északon a Sátorma- és a Fekete-hegy, délen a Balaton, Szentbékkálla határában a Kőtenger. A két hegy bazaltvulkáni eredetű, előttük a Pannon-tenger üledékébe vágódó völgyet a megdermedt ún. piroklaszt-ár tölti ki, ez alkotja az alapkőzetet.

Az ország első(!) eredetvédett termőhelyét rejti a településtől délre található Boncsos-tető nyugati oldala, ez a Monostorapáti Táltoshegy. A már 2002-ben levédetett dűlő neve a kezdeményező, Tóth Sándor érdeme. Alapvetően bazaltláva építi fel, valamint az arra települt vulkanikus salak, ami a vulkáni működés utolsó fázisában került a helyére. Ez a vöröses színű anyag gyakran tartalmaz a kürtőből kirepült egyéb összetevőket, sokszor a mélységi magmás kőzetekkel a felszínre jutó kőzetek darabjait is. Persze ez csak az érme egyik oldala. A másikon ott van az egykori vulkán nyugati szoknyájára lerakódott pannon homok és agyag, ami magas mésztartalmú, gyakran fosszíliákkal tűzdelt hardver. Az ország másik legkorábbi eredetvédett termőterülete, szintén Tóth Sándornak köszönhetően az Áldozó. Monostorapátitól észak-keletre emelkedik az Áldozóhegy és a Bondoró-hegy ikerkúpja, ennek kettős délnyugati lejtőin található az Áldozó 160-245 méter magasságban a tengerszint felett. A dűlőben a vulkáni működés emlékei bárhol megtalálhatók, ennek legszebb példái a geológiai nevezetességként is ismert ököl nagyságú, zöld és ibolya fényű olivin „bombák”, amelyek sokszor a felszínen hevernek.

Egészen különleges eset Sümegen a Várhegy-dűlő. Már ránézésre is grand cru, amit két fiatal borász vett észre, ők telepítették be 2007-től kezdődően. A 270 méter magas mészkőtömb (a Várhegy) igen jó lehetőségeket biztosít a szőlő számára, hiszen meredek, minimális rajta a termőtalaj, sokfelé kikandikál a mészkő aljzat. Viszont éppen emiatt a víz is kevés, hiszen a mészkő köztudottan szereti elnyelni a reá hulló csapadékot, amit meg nem nyel el, az gyorsan lefolyik a meredek hegyoldalon.

EREDETVÉDELEM

A borvidék három eredetvédelemmel is rendelkezik, illetve kettő és féllel, mint látni fogjuk. Már 2012-ben is másféllel indultak, ennek oka, hogy a Káli OEM részben átnyúlik a Balatonfüred-Csopaki borvidék területére. Ezekhez jött még a Sümeg OEM 2021-ben.

Az eredeti borvidéki termékleírás nem határozott meg a bortörvénytől eltérő feltételrendszert, ugyanakkor lehatárolt 41 dűlőt. 2021-ben a Sümeg OEM megalakulásával egy időben a termékleírásból kikerült az öt a sümegi dűlő.

A Káli OEM területe nyolc településre korlátozódik a Káli-medencében, benne 31 lehatárolt dűlővel. A borvidéki szabályozásoknál szigorúbb termésátlagok mellett bevezették a Káli Királyi bor és a Káli Királyi főbor fogalmat, amely késői szüretelésű fehérbor lehet.

A Sümeg OEM prémium vonala „Penta” névre hallgat fontos részlet, hogy ezek esetében a szőlő csak ökológiai gazdálkodásból származhat és a boroknak meg kell felelniük a natúrborra elfogadott állami rendelkezéseknek. Így a Sümeg OEM lett az ország első natúrboros eredetvédelme.