Negyedszázada 5 hektár szőlővel kezdte, ma 100 hektáron gazdálkodik, és csendes borai mellett a gyöngyözői és a pezsgői is rendkívül népszerűek. Fontosnak tartja a hagyományokat, a helyi szőlőfajtákat, sokat tesz a kövidinka és a sárfehér népszerűsítéséért. Tiszteli a kétkezi munkát, nagyszerű csapat veszi körül, és önmagát sem kímélve halad a kijelölt úton. Innen nézve nem csoda, hogy az izsáki Gedeon Birtok virágzik, de hogy miért így hívják és hogyan zajlanak ott a hétköznapok, arról a jubiláló gazdaság vezetőjét, Varga Árpádot kérdeztük.

Szabó Edit: Azt mesélted, hogy Izsákon, a jelenlegi birtokod szomszédságában nőttél fel. A családod generációk óta mezőgazdasággal foglalkozik, így természetes volt, hogy te is ezt viszed tovább. Soha nem gondoltál arra, hogy lehetne más utad?

Varga Árpád: Az igaz, hogy ebbe nőttem bele, de a szüleim csak mellékállásban foglalkoztak szőlővel és borral. Édesanyám pedagógusként kapott egy kis szőlőültetvényt – akkoriban még volt olyan, hogy pedagógusföld –, és azt a kis területet velem és a bátyámmal együtt művelte, így tényleg szinte az anyatejjel szívtam magamba a szőlő szeretetét, tiszteletét. Dolgos család voltunk, nálunk soha senki nem ült tétlenül. Bort is készítettünk, a pincénk ott volt a házunknál, a nagy szövetkezeti borászat meg egy kőhajításnyira tőlünk, így egész álló nap nézhettük, hogy készülnek a borok. Szerettem ezt az életet, tetszett, hogy sok ember egy közös célért dolgozik, és bár ezt akkor még nem fogalmaztam meg magamnak, azt hiszem, gyerekkoromtól erre a pályára készültem.

Sz. E.: Merre tanultál, mik voltak az első lépések?

V. Á.: A budafoki Soós István borászati technikumba jártam, abban az időben csak itt lehetett technikusi minősítést szerezni. 1995-ben végeztem sok olyan borásszal együtt, akik most is a pályán vannak. Aztán egy kicsit eltértem a kijelölt utamtól, mert édesapámnak volt egy növényvédő-vállalkozása, és rábeszélt, hogy jelentkezzek növényorvos szakra a kecskeméti főiskolára. Eleget tettem a kérésének, de mindvégig éreztem, hogy nem vagyok a helyemen, és amint megkaptam a diplomát, már mentem is Budapestre, hogy a Kertészeti Egyetemen szőlészetet és borászatot tanuljak. A gyakornoki időmet az izsáki pezsgőgyárban töltöttem, és annyira megtetszett, hogy ott is maradtam, az lett az első munkahelyem. Szerencsés időszakban kerültem oda, a cég akkor fordult a minőség felé, meg akarta vetni a lábát a magas színvonalú pezsgők hazai piacán. Volt kísérlet, innováció, és ez engem pályakezdőként nagyon lelkesített, megalapozta a technológia iránti nyitottságomat és a minőség iránti elkötelezettségemet. Szűk öt évig maradtam ott, de közben már hozzáláttam, hogy felépítsem a saját birtokomat.

Sz. E.: Miért volt olyan fontos, hogy saját birtokod legyen?

V. Á.: Hogy ihassak végre egy jó fröccsöt! De viccet félretéve: gyerekkoromban, amikor lehetőségünk adódott, szívesen utaztunk a családdal külföldre. Mentünk Svájcba, Németországba, és rácsodálkoztam, milyen nagyszerűen működnek ott a családi gazdaságok. Annyira tetszett, hogy el is döntöttem: farmergazdálkodó akarok lenni. Csakhogy akkoriban itthon még nem nagyon láttunk hasonlót, a borászat területén pedig végképp nem, hiszen a rendszerváltásig a mamutcégek uralták a termelést. A 90-es években viszont szabaddá vált a pálya, az egyetemi barátaim többsége borászcsalád sarja volt saját birtokkal, és én is nagyon vágytam rá, hogy felépítsem az enyémet.

Sz. E.: A főállásod mellett hogy jutott időd arra, hogy megteremtsd a saját birtok feltételeit?

V. Á.: Az én családomban mindenki megszállottként dolgozott és igen kemény tempót diktált: ezt láttam magam körül, és én is ilyenné váltam. A munkahelyemen megtettem a magamét, de nem voltak lekötve a kapacitásaim. Nagyapám mindig azt mondta, akkor kell anyadisznót nevelni, amikor a legolcsóbb a malac, így hát akkor kezdtem otthon szőlőt telepíteni, amikor mindenki kivágta. Persze saját erőből nem ment volna, de szerencsére kiírtak egy jó pályázatot, amin az egyik volt egyetemi tanárom segítségével elindultam és nyertem. Így esett, hogy mire úgy döntöttem, hogy elhagyom a munkahelyemet, már nemcsak szőlőm volt, hanem borom is. Fontosnak tartottam az értéknövelést és persze hajtott a becsvágy. Ki ne szeretné egy borospalackon látni a saját nevét? Ne felejtsd el, hogy abban az időszakban még messze nem volt annyi borászat, mint most, jókor léptünk be a piacra, gyorsan népszerűekké váltunk, megszerettek bennünket az emberek. Eleinte még Varga Borászat néven futottunk, de ez nem túl egyedi, így 2008-ban változtattuk meg a nevünket, azóta vagyunk Gedeon Birtok.

Sz. E.: Honnan jön a név?

V. Á.: A történelemből. Azon a részen, ahol most vagyunk, régen a Reviczki gróf uradalma terült el. Az ő legkisebb lánya egy Gedeon Imre nevű emberhez ment feleségül – innen az elnevezés –, és hozományként hatalmas földterületet vitt a házasságba. Csakhogy jött a földosztás, és ebből a birtokból az én dédnagyapámnak is jutott egy kis darab. Ott kezdett el szőlőt művelni és bort készíteni, idáig nyúlik vissza a családi hagyomány. A szocializmus évtizedei persze a mi családunkat sem kímélték, a földeket elvették, de a rendszerváltás után újra sikerült egy részét visszaszereznünk, és 2000-ben el is kezdtük betelepíteni szőlővel. A mostani birtokközpontunk hajdan egy romos tanya volt, a szüleim azért vették meg, hogy zöldséget tároljanak benne. Tartozik hozzá egy pince és egy présház, amit eredetileg le akartunk bontani, de meggondoltuk magunkat. Most abban lakunk, a harmadik épületet pedig, ahol régebben a palackozónk volt, vendégházzá alakítottuk a szakmabeli látogatók számára. Így esett, hogy én most nagyjából 5-600 méterre élek attól a helytől, ahol az édesapám gyerekeskedett.

Sz. E.: Mekkora volt az eredeti terület?

V. Á.: Mindennel együtt 5 hektár, és azóta 100 hektárosra nőtt. Mivel a borászat majdnem zöldmezős beruházásként valósult meg, nem nagyon maradt keretünk a területvásárlásra, ezért kezdetben egyrészt szaporítóanyag előállításával foglalkoztunk, másrészt kihasználva, hogy a 2000-es évek elején eléggé alacsony volt a szőlő ára, folyómust értékesítésébe kezdtünk. Felvásároltuk a szőlőt, elkészítettük a mustot, és már indulhatott is az export Nyugat-Európába. Ez az üzletágunk a mai napig megmaradt, és kezdetben ebből finanszíroztuk a borászat fejlesztését. Tudom, hogy ezeket a tevékenységeket sokan üzleti titokként kezelik, én viszont büszke vagyok rá, mert minőségi alapanyagból készítjük és nagyon finom.

Sz. E.: Mesélj erről a 100 hektárról! Milyen a terület? A Kunságról mindenki azt gondolja, hogy ott csak homok van…

V. Á.: Az Alföld nagyon bonyolult talajszerkezetű régió. Látszólag valóban tiszta homok az egész, de a lepelhomok alatt nagyon komoly termőréteg húzódik, és egy táblán belül is nagy különbségeket találunk. A barna erdőtalajtól a szikesen át a nagyon kötött talajokig sok minden van nálunk, bár köveink nincsenek, az igaz. Nagyjából két és fél méteres mélységben húzódik egy vízzáró réteg, ezért viszonylag jó a talaj vízmegtartó képessége. A lepelhomok nappal gyorsan felmelegszik, viszont éjszakára lehűl, és ez jót tesz az aromaképződésnek. Tehát mindent egybevetve elmondhatom, hogy nagyon szerencsések vagyunk a területeinkkel.

Sz. E.: Milyen szőlőket telepítettél?

V. Á.: Széles portfólióval dolgozunk, szinte a világ minden fontos szőlőfajtája terem nálunk, sok világfajtával kísérletezünk. Izsákon nagy hagyományai vannak a rajnai rizlingnek, mi is megtanultunk bánni vele, sikeres bort készítünk belőle. De szeretjük a helyi szőlőfajtáinkat is, és kötelességünk megmutatni a fogyasztóinknak, hogy mire képes a sárfehér vagy a kövidinka. Most, hogy az alkohol szinte az egész világ ellenségévé vált, a mi könnyed, gyümölcsös, alacsony alkoholtartalmú boraink elég jól megtalálták a helyüket a piacon. Tíz országba exportálunk, Erdély, Kárpátalja, Szlovákia és Csehország a kiemelt célpont.

Sz. E.: A csendes borok mellett gyöngyözőbor és tradicionális eljárással készült pezsgő is van a portfólióban. Hogy jöttek a buborékos italok?

V. Á.: Mint említettem, korábban az izsáki pezsgőgyárban dolgoztam, ezért mindig nagyon szerettem volna pezsgőt, de sokáig nem volt pénzünk a technológiára. Így aztán a hazai termelők között szinte elsőként jöttünk ki egy gyöngyözőborral. Perle névre hallgatott, imádta a piac, és bár a név megváltozott, ma is van gyöngyözőbor a kínálatunkban. Tradicionális pezsgőt 2018 óta készítünk, nem ez a fő csapás – nagyjából a teljes termelésünk 20%-át teszi ki –, de nagyon szeretjük, és egyre népszerűbb a vásárlóink körében.

Sz. E.: Az eltelt évek során mi volt a legnagyobb sikeretek?

V. Á.: Sok díjat kaptunk a belföldi és a nemzetközi versenyeken egyaránt, de nekem az a legnagyobb elismerés, ha jólesik a borom az embereknek.

Sz. E.: Negyedszázad van a hátatok mögött. Már látjuk, hogy hová sikerült eljutnotok ennyi idő alatt, de mik a távlati célok?

V. Á.: Az attól függ, hogy milyen hangulatban ébredek és milyen hatások érnek. Nem könnyű ma a gazdasági környezet, de nem szabad engedni, hogy a kudarcok lelombozzák az embert. Az utóbbi években nemcsak a borászat, hanem a környezete is megújult, van már borszaküzletünk, ahol a saját borainkat kínáljuk és vendéglátással is foglalkozunk, persze csak kicsiben. Több fiatal, lelkes kolléga is csatlakozott hozzánk az utóbbi években, akikért felelős vagyok, már csak ezért sem hozhatok meggondolatlan döntéseket. Nagyon jó a csapat, olyanok vagyunk, mint egy nagy család, a közös Facebook-csoportunk neve az, hogy „Gedeonék”. Engem a pénz nem igazán motivál, sokkal fontosabb, hogy szeressük, amit csinálunk, de persze – ha lehet – ne legyen ráfizetéses! Figyeljük a világtrendeket, küzdünk az elemekkel, tesszük a dolgunkat a legjobb tudásunk szerint, és bízunk a sikerben.