Tomasz Prange-Barczyński a legismertebb lengyel borszakíró, a Ferment főszerkesztője, több boros témájú könyv és megszámlálhatatlan publikáció szerzője, Kelet-Közép-Európa nagy szerelmese. Tavaly ősszel a Wine Summit kapcsán járt Magyarországon.

Hogy érezte magát nálunk?

Köszönöm a kérdést, remekül! Jó ideje arra törekszem, hogy évente legalább egyszer vagy – ha lehet – többször is eljussak Magyarországra. Szeretem Budapest egyedülálló hangulatát, hogy mindig más arcát mutatja a város, és hogy mindig valami újat fedezhetek fel benne, de természetesen a vidéki Magyarországot, a bájos kisvárosokat és a dombokon lefutó szőlősorok látványát is ugyanúgy kedvelem.

Úgy beszél, mintha jól ismerné az országot.

1988-ban jártam önöknél először, és azóta – nem akarok valótlant mondani – legalább negyvenszer tértem vissza, szóval mondhatjuk, hogy igen.

Akkor már van kedvenc magyar borvidéke is?

Egy profi borszakírónak talán nem is lehet ilyen! (nevet) Nyilván Tokaj, Eger, Villány, Badacsony vagy Balatonfüred-Csopak kedves a szívemnek, de nem felejtettem el, hogy milyen jól éreztem magam egyszer Szekszárdon, a Somlón vagy éppen Móron. Még egy kunsági utam is volt, és azt is nagyon élveztem! Inkább azt mondom, ahol még több időt szeretnék eltölteni, hogy jobban megismerjem a tájat és az embereket. Ezek a Mátra és a Zalai borvidék.

Tavaly a Summit kapcsán is eljutott legalább egy kedvenc helyére?

Igen, a Balatonfüred–Csopaki borvidéken jártam. Csodás látni, hogy hová fejlődött húsz év alatt az a régió és az olaszrizling. Eleinte egy lyukas garast nem adtam volna azért, hogy még látni fogom felemelkedni a csopaki rizlinget, és tessék, most világszínvonalú borokat készítenek! Persze Jásdi és Figula már húsz éve is az élmezőnyhöz tartozott, de azóta felzárkózott melléjük pl. a Dobosi Pincészet, a Homola, Bökő Dávid vagy éppen Lázárék. Idén pedig a Szent Donát és a Zelna borai varázsoltak el teljesen.

Van kedvenc magyar bora vagy legalább borstílusa?

Már óvatosabban kérdez, ez tetszik! (nevet) Legjobban a helyi fajtákból készült elegáns, ásványos fehérborokat kedvelem, mint például a furmint, az olaszrizling, a juhfark és a hárslevelű. A furmintot, azt hiszem, már magyaráznom sem kell, olyan egyértelmű, hogy mit tud ez a csodálatos szőlőfajta. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett egy-egy harmonikus kékfrankos, fűszeres kadarka, netán egy gyümölcsbombának is beillő portugieser, és hát Tokajt még nem is említettem! Én a tokaji borokon nőttem fel, és egész életemben minden édes bort a tokaji aszúhoz fogok mérni. Számomra az az etalon!

Milyennek találta az őszi Summitot?

Összességében tetszik az ötlet, hogy kombinálják a szemináriumokat, a kóstolókat és a borvidéki látogatásokat. Ez jó! A kiscsoportos, esti Budapest-sétákat is nagyon bírtam! Ha valamit megváltoztatnék, az a kóstolózóna. Azok a kereskedők, akiknek éppen nem volt találkozójuk a borászokkal, ezt a helyszínt lakták be – mint kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas területet –, ez viszont megnehezítette az újságírók dolgát, akik éppen itt akartak komolyabb ismeretséget kötni a magyar borokkal. Talán az lenne a legjobb megoldás, amit már több helyen is láttam Olaszországban, Ausztriában és Németországban, nevezetesen, hogy a kóstolózónában ültetett helyeken, sommelier-k segítségével lehet elmélyedni a borokban, asztal mellett, ahol van hely a laptopnak is, hogy az újságírók tudjanak jegyzetelni, miközben a fáradó kereskedőknek kialakítanak egy másik helyet a pihenésre. Amúgy is azt gondolom, hogy egy kereskedő és egy szakíró egészen máshogy kóstol, pont azért, mert más érdekli, így talán a jövőben a study tourokat is érdemes lenne szeparáltan megszervezni, külön a kereskedőknek és külön az újságíróknak. Idén is több útból lehetett választani, úgyhogy ez talán már csak logisztikai kérdés, hogy valaki kereskedőként vagy újságíróként regisztrál.

Azt hallottam, hogy a lengyel piacon a fiatalok körében újra népszerű a bor.

Ez azért nagyon általános megállapítás, de igen, az tényleg elmondható, hogy a fiatalok nyitottak a bor iránt, és ez elképesztő kíváncsisággal párosul. Már nem ájulnak el attól, hogy valami Bordeaux-ból vagy Riojából jött, a kérdés az, hogy ízlik-e. Ilyen értelemben az egyszerű üzenetek a legsikeresebbek, egy friss rozé, egy illatos cserszegi fűszeres vagy Irsai Olivér tökéletes belépő számukra a bor világába.

Akkor van esélye a magyar boroknak is?

Nézze, az elmúlt harminc évben rengeteg ember dolgozott azon, hogy a magyar bor visszakerüljön a lengyel piacon arra a helyre, ahol évszázadokig volt. Azt gondolom, hogy ez mára nagyjából sikerült is. Eltekintve néhány politikailag motivált döntéstől, a lengyel fogyasztók ma a szupermarketek polcaitól az igényes éttermek borlapjain át a mikrotételekre szakosodott vinotékákig találhatnak és találnak is magyar borokat Lengyelországban. Talán mondhatom azt, hogy egy kis részben ez nekem is köszönhető.

Nemrég jelent meg a legújabb könyve, aminek a címe Kés a pinot-ban (Nóż w pinocie). Ebben főleg bor-étel párosításokat jár körül. Magyar borokat is megemlít?

Még jó! Leggyakrabban a furmintot, a kékfrankost, a kadarkát és a villányi franc-t emlegetem, de a konkrét párosítási ötleteknél a teljesség igénye nélkül felbukkan a kéknyelű, az olaszrizling, a cserszegi fűszeres, az ezerjó, az Irsai Olivér, a leányka, a hárslevelű, a juhfark és a királyleányka is. Láthatja, hogy tényleg szeretem a magyar borokat! (nevet)

Évtizedek óta követi a világ boros trendjeit. Milyennek látja a megújult magyar bormarketinget?

Lengyelország a tökéletes példa arra, hogyan lehet jó marketinggel szuper eredményeket elérni. A Deutsches Weininstitut már egy évtizede saját irodát tart fenn Varsóban, ami oda vezetett, hogy manapság Lengyelország a német borok negyedik legnagyobb piaca. Vagy ott van például a portugáliai Tejo borvidék, ami szintén nagyjából egy évtizede célzottan fejt ki marketingtevékenységet az országban, és mára Lengyelország a Tejo borainak a legnagyobb piaca. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az állandó jelenlét a lényeg. Az nem baj, ha ez több szálon fut, van helye a B2B-kóstolóknak, a borvacsoráknak és a nagy kiállításoknak is, de fontos, hogy állandóan forogjon a magyar bor mint üzenet. A mostani bormarketingcsapat kétségkívül sokat tett és tesz is azért, hogy a lengyelek a lehető legtöbb, legpontosabb és legújabb információkat kapják meg a magyar borokról, és ez nagyon jó, de nem jelenti azt, hogy ne lehetne még jobban csinálni! Azt gondolom, hogy a sok pénz önmagában nem vezet sikerre, össze kell hangolni a különböző eseményeket, így lehet igazán számottevő a fejlődés. A másik kulcs pedig – ahogy mondtam – az akár évtizedeken keresztül tartó állandó jelenlét a piacon, és nem szabad feladni, ha rövid távon mégsem jönnek a várt eredmények.

Képek: Magyar Bormarketing Ügynökség