„Ezzel a díjjal felelősséget is kaptam” – interjú Gál Tiborral

2025-ben Gál Tibor egri borászt választották a Borászok Borászává. Az idén 40 éves szakember mindössze 19 volt, amikor legendává vált édesapjától megörökölte a borászatot, és az azóta eltelt évek alatt igyekezett belenőni a nem kicsi kabátba. Hogy jól vette az akadályokat és megállta a helyét, azt mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a borásztársak a legjobbak legjobbjának választották. A díjazottal Szabó Edit beszélgetett.

Meghatódtál a díjátadón. Meg sem fordult a fejedben, hogy téged választanak a Borászok Borászává az idén?

Akit díjra jelölnek, nyilván eljátszik a gondolattal, hogy mi van, ha ő kapja. Nem tagadom, hogy az én fejemben is megfordult, de nem gondoltam, hogy valóban esélyes vagyok. Nemrég Heimann Ágiékkal találkoztam egy boros rendezvényen, és kérdezték, hogy először vagyok-e az első ötben. Mondtam, hogy igen, mire megnyugtattak, hogy akkor még van időm, Heimann Zoltán a nyolcadik jelölésekor kapta meg végül a díjat. Gondoltam, nagyszerű, akkor lesz még időm erre felkészülni. Szóval teljesen meglepődtem, amikor elhangzott a nevem, öröm és meghatódottság egyformán kavargott bennem, és ez azóta sem változott.

Emlékszel még rá, hogy mi volt az első gondolatod?

Talán az, hogy lesz-e erőm felmenni a színpadra vezető lépcsőn, meg hogy kéne mondanom valamiféle köszönetnyilvánítást, amit ilyenkor szokás, de egyáltalán nem készültem erre. Persze apum is eszembe jutott. Amikor 1998-ban megkapta az Év Borásza címet, éppen 40 éves volt, ahogy most én, és már húsz esztendeje én vezetem a pincészetet. A halála után rengeteg segítséget kaptam a borásztársaktól, egyből felkaroltak, tagja lettem a Pannon Bormíves Céhnek és az Egri Borműves Céhnek, pedig akkor még nem lehetett tudni igazán, hogy mi lesz belőlem. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki akkor bizalmat szavazott, és ebben a díjban ők is mindannyian benne vannak. Nélkülük én sem tartanék itt.

Nem te vagy az egyetlen borász, aki édesapja korai halála után belevetette magát a munkába. Mindössze 19 éves voltál akkor. Nem fordult meg a fejedben, hogy nem folytatod?

Nem, mert eszembe sem jutott, hogy mást is tehetnék. Négyen vagyunk testvérek, és elsőszülöttként mindig is én voltam kijelölve arra, hogy az édesapám által megkezdett munkát folytassam. Meg aztán időm sem volt, hogy túl sokat gondolkodjak, én voltam a fáklya hordozója. Jöttek a feladatok, egyik borkóstolóból estem a másikba, mindenhol vártak, mindenki szeretett, úgy éltem, mint egy rocksztár. A pincészet pénzügyeit az édesanyánk tartotta kézben, és ő megkímélt bennünket a problémáktól. Az első éveket nagyon jól éltem meg, lazán, magabiztosan, de aztán jött a sűrűje. Megkaptam az egyetemi diplomámat, és még jobban beleástam magam a pincészet ügyeibe. Beindultak az építkezések, családot alapítottam, és őket is bevontam a munkákba, mert így láttam én is gyerekként, és mert nem tehetek mást. Nem értek máshoz, nekem a borkészítés az életem, a munkám és a hobbim. Ha nyaralni megyünk, akkor is borvidékeket látogatunk, ez a kötelező program a lángos mellé.

Mesélj a családodról!

A feleségem, Gréti zalai lány, természetesen egy boros rendezvényen ismertem meg. Ezt ő sem hiszi el nekem, pedig így igaz: amikor megérkeztem a rendezvény helyszínére, már az autóból megláttam Grétit, és azt mondtam: ez a lány lesz a feleségem. Előtte soha nem találkoztunk, ő akkor volt utolsó éves a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen, de nem boros, hanem agrárterületen. A megismerkedésünk után fél évvel Egerbe költözött, egy esztendő múlva eljegyeztük egymást, aztán összeházasodtunk és jöttek a gyerekek. Most már velem együtt dolgozik, van szőlőbirtoka a Nagy-Egeden, úgyhogy a zalaiból egri lány lett, ő felel a pincészet kommunikációjáért, a megjelenésekért. A legidősebb gyermekünk, Tibor most 8 éves, másodikos. Megkapta a nevemet, mert ez a munka nem befejezhető, és a hagyomány szerint a névvel továbbörökítem a feladatot is. A középső Róza Kamilla, most elsős, 7 éves, a legkisebb, Elizabet Glória pedig 2 éves, bölcsis.

Egy korábbi beszélgetésünk során azt mondtad, hogy édesapád folyton utazott, kevés időt töltött veletek, így nem volt alkalmad arra, hogy igazán megismerd. Azóta nyilván sok ember mesélt neked, rengeteg történetet hallottál róla. Mostanra sikerült megismerned?

A személyiségét nem, de azt már értem, hogy milyen vágy munkált benne. Fogalmam sincs, hogy a hétköznapjaiban mennyire volt feszült, ingerült, csalódott, magabiztos vagy boldog, de szerintem ezt nem tudja senki, hiszen mindenkivel kevés időt töltött. Nyughatatlan volt, hajtotta a kíváncsiság és a küldetéstudat. Ennek áldozta az életét.

Te képes lennél arra, hogy a családodat a munkád mögé sorold?

Biztos, hogy nem. Egyrészt láttam apum példáját, másrészt komolyan veszem a feleségem elvárásait, és tudom, hogy ő azt szeretné, hogy a család legalább olyan fontos része legyen az életemnek, mint a munka. Számomra is fontos, hogy sok időt töltsünk együtt, ott legyek minden fontos pillanatukban, mint ahogyan az is, hogy a városunk része legyek. Apa egy álmot hajtott, és mindent megtett azért, hogy elérje, ráadásul annyira jól keresett külföldön, hogy észszerűtlen lett volna azt elengedni. Nekem viszont itt van dolgom, Magyarországon, Egerben, a családom és a pincészetünk mellett.

Lobbanékony, türelmetlen fiatal voltál, emiatt sokan nehezteltek is rád. Sikerült már megkomolyodnod?

Még mindig az vagyok, csak már jobban kezelem. A régi neheztelések persze ennyi idő alatt sem múltak el, akire tíz éve haragudtam, arra ma is haragszom, és ez kölcsönös. Mentségemre szóljon: amit tettem vagy mondtam, soha nem az egri borászok ellen szólt. Senkit nem akartam megsérteni, de az idősebb kollégákkal annyira más nyelvet beszéltünk, hogy esélyünk sem volt a konszenzusra. Egy idő után már azt is provokációnak tekintették, ha egyáltalán megszólaltam. Pedig én már akkor sokkal több helyen jártam a világban, sokkal több mindent láttam, mint ők. Tanultam Dél-Afrikában, Új-Zélandon, Kaliforniában, Olaszországban, és az ott látott új szemléletet integrálni akartam a borvidékbe. Nem értettem, hogy ez számukra miért nem világos. Azóta sok év telt el, lassan talán az álláspontok is közelednek, de újabban meg már az a baj, hogy én találok nehezen hangot a mostani húszévesekkel.

Újra építkeztek, Eger belvárosában lesz a pincészetetek új otthona. Mik az előnyei és a hátrányai annak, ha egy borászati üzem a történelmi belváros ódon falainak közvetlen szomszédságában működik?

A feldolgozó még nem készült el, minden szüretre megígérem magamnak, de talán az idén tényleg meglesz. Szerintem építkezni sokkal nehezebb, mint borászkodni, pénzügyileg is óriási terhet ró ez ránk, de hosszú távra tervezünk. Számomra fontos, hogy szervesen szövődjünk a város kultúrájába, hogy részei legyünk a lüktetésének.

Már most is részei vagytok, hiszen a majdani pincészet szomszédságában található Gál Tibor Fúzióban fogadjátok a vendégeiteket, és meglehetősen magas színvonalú borélményt kínáltok…

A Fúzió nehéz pillanatban jött létre, és most már nagyon örülök, hogy akkor, 12 évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy belevágunk. A vállalkozás anyagilag nem volt könnyű helyzetben, de közben ránk talált egy gyönyörű, tégla boltíves építmény a Csiky Sándor utcában. Beleszerettem, megvásároltuk, és rövid idő alatt a borászatunk ékkövévé vált. Itt adjuk át a vendégeinknek azokat a gondolatokat, amelyek mentén a borászatunk működik. Én mindenben a „megtartva meghaladni” elvét képviselem, ami azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk a hagyományainkat, és az eredeti alapokat megtartva építkezünk tovább. Szerintem a borban is kellenek a hagyományok, fontosak az eredeti szőlőfajták, de mivel a jövőnek dolgozunk, soha nem feledhetjük, hogy mindezt a gyermekeink korosztálya fogja majd értékesíteni. Vagyis olyasmit kell letennünk az asztalra, ami a jövőben is értékelhető és fogyasztható lesz.

Azt mondtad egy korábbi interjúban, hogy a házasításokban látod a jövőt, és különösen az Egri Csillag és az Egri Bikavér útja fontos számodra. Még mindig így gondolod?

Tudnám ezt tovább fokozni azzal, hogy a csillagot is elengedem, és csak a bikavért viszem tovább. Ha az ember rájön arra, hogy miben lehet a legjobb, csak azt látja színesben, és minden más szürkévé válik. Meggyőződésem, hogy számunkra – borászatként, városként, borvidékként – az egyetlen hiteles, egyedülálló és elidegeníthetetlen üzenet a bikavér. Sajnos az idő behatárol minket, szerencsés esetben van még előttem 30 évjárat, abból talán 25 lesz jó, és azalatt kell valamit alkotnom. Ha belegondolsz, az már nem annyira sok. Az Egri Csillag az én gyerekem, én találtam ki, nem tudom, hogy végül képes leszek-e rá, hogy elengedjem, de az ma is igaz, hogy házasításokban gondolkodom, és a bikavér építését tartom a legfontosabb feladatunknak.

Más ember lettél a díjátadó óta?

Nem hiszem, viszont azt gondolom, hogy ezzel a díjjal komoly felelősséget is kaptam, és ez szerénységre tanít. Mostantól nem csinálhatom azt, amit kizárólag én akarok, mert felelősséggel tartozom mindazok iránt, akik már megkapták vagy a jövőben meg fogják kapni a Borászok Borásza elismerést. Nagyon büszke vagyok rá, hogy közéjük tartozhatok, de ha meggondolatlanul cselekszem, az ő renoméjukat is rontom. Igyekszem a munkámat az elismeréshez méltó módon folytatni, ígérem.

Borítókép és fotók: Gál Tibor