A borvidékről

Balatonfüred-Csopak szőlőművelését minden bizonnyal még a kelták kezdték, őket követően pedig a Római Birodalom fejlesztette tovább a borkultúrát. Ez utóbbit bizonyítja a Balácapusztán feltárt, 2-3. századi római kúria, amelynek díszítő motívumai szőlőábrázolásokat is tartalmaznak. A honfoglaló magyarok a 9-10. században telepedtek meg, magukkal hozva több, az úgynevezett pontusi fajtakörbe tartozó szőlőfajtát, melyeket a helyi szőlőkkel kereszteztek. További biztos pont, hogy 1018-ban Szent István paloznaki szőlőket adományozott a Veszprém-völgyi apácamonostornak. Egy 1082-ben keltezett oklevél szerint a veszprémi püspök már Csopakon birtokolt szőlőt, majd 1211-ben maga Balatonfüred is egyházi birtokká vált, de a későbbi időkről is elmondható, hogy a terület vagy főúri vagy királyi birtok volt. A török idők pusztulást hoztak, hiszen a terület folyamatosan frontvonalban volt, és csak a keresztény visszarendeződés hozott újra fellendülést.

A 19-20. század fordulóját a filoxéravész határozta meg, amelynek nyomán a borvidék fajtaszerkezete jelentősen átalakult. A megújulás során olyan, a klimatikus adottságokhoz jól alkalmazkodó, inkább késői szüretelésű fajták kerültek előtérbe, mint az olaszrizling, a szürkebarát, vagy a juhfark.

A II. világháború után a nagyüzemi gazdálkodás terjedt el, 1959-ben az addig a badacsonyi borvidékhez tartozó terület önállóvá vált Balatonfüred-Csopaki borvidék néven. A kialakuló tömegturizmus oda vezetett, hogy a rendszerváltás idejére a szőlőket éppen a legjobb termőhelyeken váltotta fel az építkezés, így azok területe lecsökkent. 1990 után helyi termelők, de a vidékbe szerelmes külsős befektetők is egyre-másra hozták létre új pincészeteiket, hatalmas energiát ölve a korábbi területek újra művelésbe vonásába.

TERMÉSZETFÖLDRAJZ

A Balatonfüred-Csopaki borvidék a tó északi partján, annak keleti medencéjében helyezkedik el, a tópart Balatonfőkajártól Zánkáig terjedő sávjában. A tópartról egy vékony lapályról indul felfelé a hegyoldal, melynek első és második vonulata alkotja a borvidék termőterületeit. A borvidék klimatikus adottságait a Bakonyból beáramló hűvös légtömegek, valamint a Balaton határozza meg.

A borvidéken a napsütéses órák száma 2000 körül mozog, az évi középhőmérséklet 11-12 °C, az átlagos éves csapadékmennyiség pedig 650-700 mm, melyből a tenyészidőszak alatt 350 mm hullik. A borvidék ugyanakkor a 2010-es évek közepétől a klímaváltozástól az egyik legtöbbet szenvedő magyar régió lett, leginkább a kiszámíthatatlanság miatt. Forróság, jég, aszály és özönvíz is előfordul egy-egy évjáratban.

Nagyjából 440 millió éve alakult ki a borvidék legidősebb kőzete, ami a Balatonfőkajári Kvarcfillit névre hallgat. Ez a kőzet – ami egy metamorf kristályos pala – a legtöbbször mélyen a talajszint alatt helyezkedik el, de Balatonfőkajárnál, a Somlyó-hegynél a felszínre kerül. Nem sokkal fiatalabb az úgynevezett Lovasi Agyagpala, amely arról nevezetes, hogy mikroszkopikus méretű őslények találhatóak benne, amelyek mélyvízű őstengerről mesélnek. Ebben a környezetben képződött a környéken előforduló agyagpala, márga és kőzetliszt is. Ezek az üledékek aztán átalakultak, felgyűrődtek a kéregmozgások következtében. Az akkor kialakult ősi magashegységek később lepusztultak, a felhalmozódott törmelék pedig a mai napig hatalmas területeken jelenik meg Badacsonyörs és Zánka, valamint Aszófő és Balatonfűzfő között, és színezi vörösre a talajt. Ez a híres vörös permi homokkő, ami oly jellemző a borvidék bizonyos területeire. Anyagát azok a folyók szállították erre a területre, amelyek a közeli tenger felé tartottak a félsivatagos környezetben. A zátonyokon lerakódott homokos, kavicsos üledéket vasásványok, főként hematit és goethit festik a jellegzetes barnásvörös színűre.

Később, a földtörténeti középkorban a Tethys-óceán jelent meg a vidéken, véget vetve az édesvíz uralmának. Az üledékképződés újra megindult, eleinte homokkő, később karbonátos kőzetek, főként dolomit képződött a sekélytengeri területeken. A mélyebb tengeri medencékben márga és mészmárga is megjelentek. A tenger visszahúzódásával egy nagy lagúna is kialakult, ahol a dolomittal egyidőben szulfátásványok is kiváltak.

A Tihanyi-félsziget alapvetően különbözik földtanilag az eddig bemutatottaktól. Nagyjából hétmillió évvel ezelőtt tűzhányók működtek a vidéken, azonban lávaömlés nem történt errefelé, mivel az olvadt kőzetek még a felszínre érés előtt beleütköztek egy vizes üledékbe. A vulkanikus tevékenység elmúltával aztán jelentős utóvulkáni működés következett. A tektonikus repedések mentén a mélybe szivárgó vizek a magma hőjének hatására felmelegedtek és gázokkal keveredtek. Így alakultak ki a félsziget híres gejzírkúpjai, amiből nagyjából 60-80 darabot találhatunk meg ma is.

Termőhelyek és Eredetvédelem

TERMŐHELYEK

Közvetlenül Monoszlótól délkeletre található az egész borvidék legnagyobb vulkanikus eredetű hegye, a Tagyon-hegy. Tökéletes délkeleti kitettség, 160 métertől 240 méterig terjedő magasság, tökéletes talaj. Nagyon hasonló, de kevésbé ismert terület a Balatoncsicsó-Szentjakabfa-Óbudavár faluhármas feletti hegyoldal. Érdekes eset a Szent Balázs-hegy dűlő, amely igazából nem is egy, nem is kettő, hanem egyenesen három dűlőrész. A Szent Balázs-hegy 305 méter magas kúpját szinte körbeöleli, annak nyugati oldalán Balatoncsicsóhoz és Szentantalfa területhez tartozik, a keleti oldalon pedig Dörgicséhez.

Ismertebb dűlőcsoport található Dörgicse környékén. A falutól északnyugatra egy négy dűlőből álló csoport található, amelynek egyike, a Halom-hegy már Mencshelyhez tartozik. A Dörgicséhez tartozó három fődűlő, a Kútfői, a Mocsár és a Sárkút, az egész oldal legmagasabb pontja pedig a 340 métert is eléri. Kitettségük déli, délkeleti, és jobbára kis parcellákból állnak. A falu keleti oldalán található Fenyehegy dűlő ugyancsak grand cru minőségű, de a sok kis üdülőparcella miatt itt sem alakulhat ki különösebb árutermelő borászkodás. Hasonló a helyzet a közvetlen szomszédságában lévő Les-heggyel is.

A következő nagyobb dűlőcsoportunkat már Balatonszőlőstől északra találhatjuk, ezt a helyet gondolják a helyiek a borvidék legjobb területeinek. A dűlővonulat talaja mészkő és dolomit hardverre rakódott löszös-agyagos takaró, amely remek alapot képez a szőlőtermesztéshez.

E dűlők legnagyobbika a pécselyi útról kiválóan megfigyelhető Zádor-hegy, amelynek történelmileg fontos része a Bordoma aldűlő. Innen kissé nyugatra található egy másik grand cru minőségűa katlan, amely négy dűlőt tartalmaz, ezek az Öreg-hegy, a Gella, a Sóskút és a Penke. Ez utóbbi a legnagyobb, területe a 200 hektárt is meghaladja. A katlan második legnagyobb dűlője a Sós-kút, amely déli, dél-nyugati kitettségű, alul inkább a nagyobb táblák, felül a kis parcellák jellemzik. Nagy potenciálú, a késői fajtáknak kedvező termőhely. A két legnevezetesebb dűlő az Öreg-hegy és a Gella. Talajuk kifejezetten érdekes annyiban, hogy a felszínen is jelentős mennyiségű nagyobb kő látható, amelyekben bőven találunk bizonyítékot a tengeri üledékre kagylólenyomatok formájában. A Gella legmagasabban fekvő percellája a Köves, amely nem hivatalos aldűlő, de az innen származó szelekció az ország egyik legjobb fehérbora.

Mindössze hathektáros, de mégis jól ismert dűlő a Száka, amely a Balatonfüredet Balatonszőlőssel összekötő műút partján fekszik. Balatonfüred nyugati határában nagyméretű dűlő a Bocsár, melyet délről két másik dűlő (Baricska, Vörös-mál), északról az erdő határol. A nyugati rész egyben nevesített aldűlő is, ráadásul ismertebb is a fődűlőnél, ez a Farkó-kő. A Bocsár alatt közvetlenül helyezkedik el a Baricska, szintén a város nyugati határában, de leérve teljesen a műútig. A város szinte teljesen körülvette, olyannyira, hogy van egy kis exklávéja is, amely már teljesen a város szövetében helyezkedik el. Három aldűlője is van, ezek közül a Berekszél az, amely már országos hírnévre jutott.

Tihanyról önálló entitás a borvidéken belül, a félsziget tulajdonképpen egy nyugvó, hétmillió éves vulkán, így a talajszerkezet alapvetően tufán alakult ki, a feltalaj így rendkívül gazdag ásványi anyagokban. Egyedi a mikroklíma is, a tó nyáron felfűti az egész félszigetet, tavasszal itt fakad a legelőször a szőlő, ősszel pedig itt zöld a lomb a legtovább. Vörösbornak az ország egyik legjobb fekvése, és ez igaz még a bordeaux-i fajtákra is, olyannyira, hogy a termékleírás nem is engedélyezi a fehér fajtákat. A félszigeten hat dűlőt nevesítettek, ezek a Farkasverem, a Cserhegy, az Óvár, Hosszú-hegy, a Lápi-dűlő és a Ráta.

Csopak szőlőtermelését két részre lehet osztani, hiszen a falutól nyugatra, illetve keletre eső termőhelyek talajadottságai jelentősen különböznek egymástól. A nyugati oldal dűlői igazán a történelmi dűlők, ha megnézzük a mellékelt, 1863-ból származó térképeket, akkor látható, hogy ezen rész három fődűlőjének határai szinte teljesen egybevágnak a maiakkal. A hegyoldal talaja kifejezetten összetett, az agyagpala, a márga, a mészkő, a homokkő határozza meg, és csak itt-ott található meg a keleti oldal vörös permi homokköve.

A legfelső a Hegyalja, amelynek keleti oldalában a Szita-hegy nevű aldűlő található. Eggyel lejjebb található a Nagy-kút, amelyből évek óta több dűlőszelektált tétel is forgalomban van.

A Nagy-kút alatt kezdődő Bene dűlőben található az a kis vörösköves rész, amelyről feljebb írtunk. Sokszor teljesen a Balaton párájában áll, ami kedvez a szőlőbetegségek kialakulásának. Külön ki kell emelni a Berek-hát dűlőt, amely a veszprémi úttól keletre, már a csopaki házak közé szorulva bújik meg tökéletes déli kitettséggel, de csak mintegy öt hektár szőlővel. A keleti oldal legismertebb dűlője a Siralomvágó, amely mindössze két hektár, és benne csak egyetlen pincészet dolgozik: ez a Ranolder villát gyönyörűen felújító Jásdi Pince, a név is hozzájuk köthető. A 2010-es években komoly hírnévre szert tett a szűk húszhektáros Slikker, talaja vörös permi homokkő. Innentől a Balaton felé már kizárólag ez a talaj uralkodik, mind a jól ismert Lőcze-domb, mind a Sáfrán-kert esetében.

EREDETVÉDELEM

Ha van kacifántos eredetvédelmi helyet Magyarországon, akkor a Balatonfüred-Csopaki borvidéké különösen az. Öt és fél OEM-et jegyeznek a borvidéken, ezek a következők: Már az induláskor (2012) létezett a borvidéki és a tihanyi termékleírás, valamint a félig a borvidék területére is átnyúló Káli OEM (a másik fele a Balaton-felvidéki borvidék területén van). Ehhez először a Csopaki OEM csatlakozott, majd 2021-ben létrejött a Nivegy-völgyi, 2023-ban pedig a Füred OEM is.

Kezdjük a borvidéki (Balatonfüred-Csopaki OEM) szabályozással, amely 2012-ben nem támasztott különösebb elvárásokat a termelők felé, ugyanakkor lehatárolta a dűlőket, nem is keveset. Tihany nem véletlenül lett önálló OEM már a kezdetektől. A borvidék többi részétől különbözően teljesen vörösboros terület ez, emiatt a szabályozás is csak rozé és vörösbor termelését engedélyezte Tihany név alatt, és lehatárolt hat dűlőt is. 2017-ben jött létre a Csopak OEM, ami már igencsak várható volt, mivel a csopaki termelői közösség egy idő után meglehetősen elégedetlenné vált a laza borvidéki szabályozás tekintetében. A leglátványosabb elem, hogy Csopak (Csopaki), mint feltüntethető név kizárólag a Csopak OEM keretében él tovább. A Csopak OEM a névadó település mellett Paloznak, Lovas, Alsóörs és Felsőörs területén működhet, innen Hegybor és Dűlős bor készülhet. Fajtahasználat tekintetében két fajtára, olaszrizlingre és furmintra (max. 15%) szűkíti a lehetőségeket, pontosabban ugye csak ebből a két fajtából lehet csopakit készíteni.

2021-ben lett hivatalos a Nivegy-völgy OEM, amelyhez Balatoncsicsó, Monoszló, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon és Zánka települések tartoznak. A csopakihoz hasonlóan Hegybort és Dűlős bort határoztak meg, az első változatban kizárólag olaszrizling fajta felhasználásával. 2024-ben módosítottak ezen, és kiegészítő fajtaként (max. 15%) engedélyezték a chardonnay, a furmint, a szürkebarát, a juhfark és a rajnai rizling használatát is.

A legfiatalabb szabályozás a Füred OEM, amely 2023-ban lépett életbe. A többi alrégiós OEM-től eltérően fehér, rozé és vörösbor előállítását is megengedi, de alapvetően ez is a Hegybor és a Dűlős bor koncepciójában gondolkodik. Öt bortípust különböztet meg: olaszrizlingből és kékfrankosból mind a két szintet, rozé esetében csak a Hegybor kategóriát engedélyezi, ez utóbbi esetben a kékfrankos és a Zweigelt fajtát szabad csak használni.