Légli Géza pontosan két évtizede alapította meg 1 hektár földterülettel és egy negyvenéves traktorral a Kislaki Bormanufaktúrát. Mi történt az elmúlt húsz esztendőben, milyen lelki és fizikai nehézségekkel kellett megküzdenie, és mit hoznak majd a következő évek? Egyebek között erről beszélgetett az alapítóval Szabó Edit.

Édesapád is szőlővel és borral foglalkozott, volt kitől örökölnöd a tudást és az elhivatottságot, de nem úgy volt, hogy a három fiútestvér közül Ottó lép édesapátok nyomdokaiba, te pedig Attilával együtt fazekas leszel?

Így indult, de visszagondolva úgy látom, hogy mindenki máskor jut el arra a pontra, hogy ráléphessen a számára kijelölt útra. Én pályaelhagyóként kezdtem, ezért szőlész-borászként elmulasztottam néhány évjáratot.

Mesélj egy kicsit az édesapádról! Van olyan tanítása, amire a mai napig emlékszel?

Apám kemény ember volt, határozott elképzelésekkel a gyermekei jövőjét és a szakmát illetően. Sokszor egymásnak feszültünk, mert nem álltam be a sorba, de amit a szőlőről és a borról mondott, betettem egy képzeletbeli batyuba, és most rendre húzom elő. Megy ez az őrület, hogy a bor ártalmas, mert alkoholos termék, és erről eszembe jut apám tanítása: a borban az alkohol a legkisebb érték. Remek szakember volt és sok mindent előre látott, azt szerette volna, ha a családi birtokon Ottó lesz a szőlész, én meg a borász, de én elmenekültem a szigora elől, és beálltam Attila testvérem mellé fazekasnak. A családi birtokot és a nevet Ottó vitte tovább, és apám utóbb elfogadta a döntésemet. Remélem, hogy azzal is elégedett lenne, amit most csinálok. Végül igaza lett, mégis borász vált belőlem, csak egy kis spéttel, akkor, amikor már megtaláltam benne az örömömet.

Na és a fazekasság? Attól végleg elköszöntél?

Az utóbbi húsz évben egyszer ültem fel a korongra, de az olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Lehet, hogy a nyugodtabb téli estéken majd rászánom magam és újra teszek egy próbát. Mindenesetre, ha felmerülnek a borágazat jelenlegi problémái, mindig azt mondom, hogy én nem izgulok, mert van menekülési utam.

Milyen volt az életed a Kislaki Bormanufaktúra alapítása előtt?

Lezser agglegényéletet éltem, de persze nem felelőtlenül. Attilával vittük a fazekasvállalkozást, amiben félig művésznek, félig iparosnak tekintettem magam, és élveztem minden percét. Aztán jött a család, megszületett Gáspár fiam, majd újabb házasság, gyerekek, a borászat, én pedig megkomolyodtam.

Miért szántad rá magad arra, hogy borászatot alapíts?

Mert szerettem volna valamit önállóan létrehozni, annak minden szépségével és nehézségével együtt. Egy birtokot a semmiből megteremteni magasztos, izgalmas, ugyanakkor felelősségteljes vállalkozás, hiszen nekünk nincsenek befektetőink, ez egy családi borászat, abból kell megélnünk, amit csinálunk. Az önmegvalósítás fontos, persze hogy az, jó érzés mondani, hogy minden palackban benne vagyunk, de legalább ilyen hangsúlyos, hogy a vállalkozásunk gazdasági értelemben is működőképes legyen.

Visszanézve erre a húsz évre, mi az, amit nagyon jól csináltál, és mi az, amit nem?

Ma sem értem, hogyan volt bátorságom 35 évesen 1 hektár szőlővel és egy negyvenéves traktorral létrehozni egy szőlőbirtokot azzal a tudattal, hogy előbb-utóbb ki kell majd bújnom az idősebb testvér árnyékából. Valószínűleg végig sem gondoltam, hogy ez mivel jár. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik a kezdetektől hisznek bennünk, ezért nem véreztünk el. Minden évjáratban volt legalább egy jó borunk, amiről lehetett beszélni, de volt döcögés is, hogy ne lett volna! Biztos, hogy sok mindent lehetett volna még jobban csinálni, de hálás vagyok, mert az emberek a mai napig kíváncsiak a borainkra. Ez tart minket életben emocionálisan, szakmailag és anyagilag is.

Mennyit változtak a borászati elképzeléseid a kezdetek óta?

Furcsa, de igaz: az elmúlt húsz év alatt rengeteg finomhangolás történt, de a szőlőtermesztésre, a borkészítésre, vagy ha úgy tetszik, a birtok filozófiájára vonatkozó sarokpontok az első pillanattól változatlanok. A helyzetünk eleve nem könnyű, hiszen egy szédítő sebességgel változó világba lépünk be egy olyan termékkel, ami hosszú távú gondolkodást igényel. A szőlőt 20-30-40 évre telepítjük, a fogyasztói igények viszont kétévente változnak. Egyelőre álljuk a sarat, de hátradőlni nem szabad. Ha arra gondolok, hogy a nulláról jutottunk addig, hogy ma egy 67 hektáros birtokon dolgozunk, 180 ezer palack bort töltünk évente, és azt az emberek megisszák, akkor azt kell mondanom, hogy az első húsz évünket jól teljesítettük. Nem kellett kompromisszumokat kötnünk, édes merlot-t vagy alkoholmentesített bort készítenünk. A kínálatunk alapját ma is azok a borok adják, amik már az induláskor fontosak voltak számunkra, és bár némi csiszoláson átestek, drasztikus változtatásra nem volt szükség, és ez jó. Nyugodtan nézek esténként a tükörbe.

Melyek a birtok legfontosabb termőterületei?

A vállalkozást Szőlőskislakon indítottuk, ma is itt van a borászat és az ültetvények meghatározó része. Öt dűlő köré fűztük fel a szőlőtermesztést, közülük a János-hegy a legfontosabb, ez adja a birtok vázát. Apám mindig azt mondta, hogy a Balaton déli partján jó olaszrizlinget két helyen lehet kóstolni, Kőröshegyen és Kötcsén. Tizenpár évvel ezelőtt lehetőségem lett arra, hogy Kötcsén is vásároljak területeket, ott 40 hektáron gazdálkodunk, és az ott születő olaszrizlingjeinket már nemzetközi szinten is értékelik. Tehát Szőlőskislak és Kötcse a két központ.

Melyik szőlőfajtát kezeled kiemelten?

A sajtó nem felejt: egyszer azt nyilatkoztam, hogy nem foglalkozom olaszrizlinggel. Ez Szőlőskislakra igaz is. Csakhogy az eltelt évek alatt döntő változás következett be az időjárásban, aminek az olaszrizling lett az egyértelmű nyertese, és annyira megszerettem, hogy ma már az az egyik liblingem. A másik meg a chardonnay, az abszolút kedvencem viszont a rajnai rizling. Egyébként érdekes, hogy annak idején vörösborokkal indultunk, de ennek megvan a nagyon józan magyarázata: egy jó vörösbor elkészítéséhez nem kell komoly technológia, az elkészül hűtés nélkül, nyílt kádban, és nekünk bő nyolc évig szinte semmink sem volt. Az első komolyabb borászati fejlesztésre 2013-ban nyílt lehetőségünk, és azóta a fókusz szép lassan áttolódott a fehérborok irányába, de meg kell mondanom, hogy 2024 a birtok legszebb vörösboros évjárata lesz. Ha visszagondolok, tíz éve a nagy vörösborokért még meg kellett szenvedni, mostanra pedig a globális felmelegedésnek köszönhetően ezeknek kedvez a klíma. Kár, hogy a fogyasztói érdeklődés épp az ellenkező pólus felé mozdult el, alig isznak az emberek komolyabb vörösborokat. Nagy kihívás ez az ágazatnak!

Azt mondod, hogy nagyon keveset változtak a boraid a kezdetek óta. Mi az, amit mégis átértékeltél?

A Matacs Chardonnay például az első perctől hordóban erjed, spontán, viszont az első töltésű kishordótól eljutottunk a 2000 literes ászokhordóig. Ez a bor tökéletesen tükrözi a fogyasztói trend változását, 4000 palackkal kezdtük, ma 25 000 kerül piacra belőle. A pinot noirt viszont elengedtük, mert be kellett látnunk, hogy a mi termőhelyi adottságaink nem alkalmasak arra, hogy kiemelkedő bort készítsünk belőle. A termőhely megismerése egyébként minden borász számára a legfontosabb feladat – mi még nem jutottunk a végére. Nem egy vélt idea alapján kell borászkodni, hanem a terroir lehetőségeit figyelembe véve és maximálisan kiaknázva. Sokszor megkérdezik, hogy vágyom-e innen máshová. Nem vágyom. Nyilván tudnék máshol is borászkodni, de meggyőződésem, hogy nekem itt van dolgom, innen kell jó borokat készítenem évről évre.

Eltelt tehát az első húsz év. Hogyan tovább?

Lassan abba a korba érek, amikor az ember elgondolkodik azon, hogy a borászkodás generációkon átívelő foglalkozás. Pezsgőüzemet építek, még jövőre is szőlőt telepítek, olyan ez, mint amikor az ember tölgyfát ültet, de az a jó, ha jön valaki utánad, lehetőleg a családon belülről, aki folytatja, amit te elkezdtél. Gáspár fiam a MATE elsőéves hallgatója szőlész-borász szakon. Saját meggyőződésből választotta ezt a pályát, igaz, egy kicsit terelgettem, de a magam példájából okulva soha nem akartam rá nyomást gyakorolni. Tehát most úgy tűnik, hogy 10-15 éven belül megtörténik nálunk a generációváltás, és én azzal megtettem, amit lehet. Szép a birtok, jó helyen vagyunk. Hagyok azért feladatot, de kell a vérfrissítés, mert nagyon be lehet ám tokosodni! Az ágazat most ezer sebből vérzik, az önvizsgálatot nem kerülhetjük el, már rég meg kellett volna történnie. Az osztrákok megtették ezt a glikolbotrány után, és nézd meg, hogy most hol tartanak! Nekünk is számot kell vetnünk a helyzetünkkel, és erre a válságidőszakok a legjobbak. Márpedig most épp egy ilyet élünk, itt a klímaváltozás, a szőlőbetegségek, a csökkenő fogyasztás problémája, és ez ki kell mozdítsa a szakmát a kényelmes fotelből, mert a kihívásoknak meg kell felelni. Jó érzés, hogy húsz szép év van mögöttünk, a következő húsz viszont sokkal keményebb lesz, feladatokkal, nehézségekkel teli. Erre fel kell készülnünk, de én bizakodva nézek a jövőbe.