Aktualitások

Mi folyik itt? Borok járatlan utakon

Szeptember 20-án elindult az MBÜ őszi borturisztikai kampánya, amelyben a 2023-as Mi folyik itt? Szüretről szűretlenül sorozat folytatásaként idén is Linczényi Márkó és Turai Barna segítségével fedezhetnek fel három kiemelt borvidéket a fogyasztók. A tavalyi szekszárdi, tokaji és balatonfüred-csopaki vidékek felfedezését követően idén a villányi, az egri és az etyek-budai borvidékek kerültek előtérbe. A háromrészes videósorozat mellett social média kampánnyal, illetve a bor.hu felületén mind a hat borrégióra terjedően borturisztikai ajánlókkal ösztönözzük a szekunder borturisták borvidéki programokban való részvételét.

Libabőr Fesztivál

November 1-17. között visszatér a 2023-ban nagy sikert aratott Márton-napi eseménysorozat, mely a jeles naphoz kötődő hagyományok továbbvitelével libaételekhez és újborokhoz kötődő programokat kínál országosan a fogyasztóknak.

A kampány azonban csak Önökkel együtt lehet sikeres, hiszen a vonzó ajánlatok és egyedi programok elengedhetetlenek az őszi borturizmus élénkítésére. Az MBÜ országos kampánya remek lehetőség arra, hogy díjmentesen bemutassa borászatát a széles közönségnek, és extra forgalmat generáljon az őszi időszakban.

Csatlakozzanak hozzánk, és varázsoljunk együtt tradicionális, Márton-napi élményt a vendégek számára!

Amennyiben további kérdése van a jelentkezés menetével kapcsolatban, lépjen kapcsolatba velünk a marketing@winesofhungary.hu e-mail címen.

MBÜ aktivitás

Master of Wine beutaztatás

A Magyar Bormarketing Ügynökség teljes körű támogatásával, a londoni Master of Wine Institute-tal együttműködésben a Wines of Hungary márka imázsának erősítése és a magyar bor nemzetközi ismertségének növelése céljából 7 országból 15 Master of Wine érkezett hazánkba augusztus 31-e és szeptember 6-a között. Az egyhetes study tour keretében a hazánkba látogató nemzetközi küldöttség az etyek-budai, a balaton-felvidéki, a szekszárdi és tokaji borvidékekkel ismerkedhetett meg testközelből. A program során 72 borászat 253 tételét kóstolhatták meg a szakemberek, s a szakmai előadásokkal, pincetúrákkal és különleges, élményalapú programokkal dúsított túrán személyes benyomásokat gyűjthettek hazánk borvidékeinek és borainak jellegzetességeiről.

I. Nyílt Magyar Sommelier Bajnokság

A Magyar Bormarketing Ügynökség támogatásával idén közösen szervezi meg az I. Nyílt Magyar Sommelier Bajnokságot a két hazai szakmai szervezet, a Magyar Sommelier Club és a Magyar Sommelier Szövetség. A közösen szervezett rendezvény mérföldkő, jelentős üzenetet hordoz, annál is inkább, mivel a hazai sommelier szakemberek különösen fontos közvetítők a hazai és nemzetközi fogyasztók, valamint a borászatok között. Az október 20-21-én, a Continental Hotel Budapestben zajló versenyen a legjobb hazai szakemberek lengyel, szerb és osztrák kollégáikkal kiegészülve mérik össze tudásukat.

Ne felejtsen el regisztrálni a KOREA 101 webináriumon való részvételre!

KOREA 101

A múlt hónap folyamán elindult a Magyar Bormarketing Ügynökség dél-koreai kampánykommunikációja. A kampány részeként angol nyelvű online szakmai tájékoztatót szervezünk a hazai borászatoknak a koreai borpiacról webinárium formájában, KOREA 101 címmel, melyet ügynökségi partnerünkkel, a Nimbility Asia-val együttműködésben szervezünk.

A webinárium időpontja: 2024. szeptember 26. (csütörtök), 09:00-10:30

Kormánybiztosi tevékenység

A Nemzeti Bormarketing Stratégia alapján folytatjuk a lehetőségek feltérképezését és együttműködések előkészítését a meghatározott célországokban. Magyarország Csungkingi Főkonzulátusával, illetve a térség aktív kereskedelmi szakértőjével együttműködésben – építve a márciusi kínai út során aláírt szándéknyilatkozatokra – jelenleg több projekt előkészítésén dolgozunk egyeztetve a kínai féllel.

Pekingi Magyar Borközpont megalapítása

Peking Shijingshan kerületében egy Wines of Hungary zászló alatt működő borüzlet kialakításának felmérésén, tervezésén dolgozunk a kínai partnerrel. A cél, hogy egy a Magyar Bor márkaarculatát használó, a termékkínálat színvonalát ellenőrzés alatt tartó kereskedelmi egységet indíthassunk el. Szeptember 5-én hivatalos delegáció érkezett e célból, amely találkozó során egy együttműködési megállapodás is aláírásra került a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács Sicsingsan Kerületi Kirendeltsége, a Moshikou Történelmi és Kulturális Tömb Üzemeltetési és Karbantartási Központja, valamint a Nemzeti Bormarketingért Felelős Kormánybiztos között. Az együttműködés révén és a Magyar Borászati és Turisztikai Kulturális Élményközpont megvalósításával a magyar borok kínai megjelenése, értékesítése, kommunikációja és népszerűsítése folyamatosan, magas színvonalon biztosítottá válik, amely kereskedelmi és turisztikai előnyökkel is járhat a jövőben.

Szecsuáni konyha – Tokaj promóciós együttműködés

Csengtu város (amely szerepel az UNESCO „City of Gastronomy” listáján) Külügyi hivatalával egyeztetve kívánunk továbblépni a szecsuáni konyha és a tokaji bor közös promóciójának erősítésén. A budapesti találkozó eredményes volt, több javaslat is érkezett az együttműködésre, amelyeket az MBÜ vizsgál, hogy operatív szinten hatékonyan tudjunk együttműködni.

Online platformjaink

Reneszánszukat élik az amforában érlelt borok

Legyen az indok környezettudatosság, eszköztelenség vagy egyszerűen csak hagyományőrzés: a 21. század technológiai forradalmában egyre több termelő számára válik hívószóvá a természetesség. Ott van, amikor a szőlőművelés kerül középpontba, de akkor is, ha a pince eszközparkját bővíti a borász. Az amfora mellett számos érv szól: lássuk, kik és miért foglalkoznak idehaza ezzel az érlelőedénnyel! A cikk az alábbi gombra kattintva olvasható:

Ez az évjárat alaposan feladja a leckét!

Hajdanában, amikor még elkülönültek az évszakok, és nem egy végtelennek tűnő forró pillanat volt a nyár, a szőlőt a szeptemberi nap érlelte meg. Az utóbbi években azonban egyre korábbra csúszott a szüret, az idén augusztus közepétől csattognak a metszőollók, de van olyan borászat, ahol szeptember elsejére be is fejezték a betakarítást. Vajon milyen nehézségekkel néznek most szembe a borászok és milyen lesz a termés? Ennek jártunk utána öt borvidék öt pincészetében. A cikk az alábbi gombra kattintva olvasható:

Nemzetközi kitekintés

Magyarországra érkezik Konstantin Baum MW

A Magyar Bormarketing Ügynökség meghívására, a tavalyi év folyamán lefolytatott tárgyalások és előkészületek eredményeképpen, 2024. szeptember 25-28-a között Magyarországra látogat Konstantin Baum, az egyik legnépszerűbb Master of Wine. A német származású borszakember 159.000 követővel bíró Youtube csatornája az egyik legnézettebb ilyen típusú platform a boros világban. A négynapos program keretében Baum úr a Tokaji borvidéket járja körbe, ahol az MBÜ szervezésében megvalósuló pincelátogatások, szakmai találkozók és kóstolók alkalmával nyílik lehetősége az aszú szülőhelyének testközelből való megismerésére. A tanulmányút folyamán egy Youtube videót készít a német Master of Wine, melyet saját csatornáján tesz elérhetővé a nagyközönség számára, ezzel is segítve a Tokaji borvidék és az aszú nemzetközi népszerűsítését.

Magyar pavilon a kínai expón – borbár, aszú és bikavér a középpontban

A szeptember 8-11. között zajló 24. Kínai Nemzetközi Befektetési és Kereskedelmi Vásár (CIFIT) nemzeti standján a Magyar Bormarketing Ügynökség is lehetőséget kapott, hogy megismertesse a kínai közönséggel hazánk borkultúráját. A boros standrészen borbárral, szakértő sommelier segítségével vártuk az érdeklődőket, akik többek között a Kínában is népszerű tokaji aszút és a bikavért kóstolhatták meg. A bár területén egy dekoratív Wines of Hungary borfal is helyet kapott a piacon már elérhető minőségi borok szemléltetésére. Mindezek mellett, naponta két alkalommal előadás keretében ismerkedhetett meg a közönség hazánk borkészítésével.