2 NAPOS TÚRA

Balaton-felvidéki borvidék

1.nap

Délelőtt keressük fel a kőtengert Szentbékkálla határában, csodálkozzunk rá az ingókőre és a megkövesedett egykori tengerparti turzásra, majd sétáljunk egyet Szentbékkállán és vegyünk részt egy borkóstolón egy helyi borászatban. Ezután béreljünk biciklit vagy induljunk neki gyalog a Fekete-hegy oldalában, a szőlők között a dűlőutakon és menjünk át a szomszédos Köveskálra, ami már évek óta Gasztrofaluként hirdeti magát, nem is alaptalanul.

Ebédeljünk meg az egyik bisztróban, járjuk be a Fekete-hegyet, kapaszkodjunk fel az Eötvös-kilátóhoz és csodáljuk meg fentről is a tájat, ahol egykor hatalmas szürkemarha gulyák legeltek. A mandulafák és szőlősorok között ereszkedjünk vissza Köveskálra, igyunk egy frissítő szörpöt egy teraszon, vagy egy füves udvarban a napernyők alatt, kóstoljunk bort a számtalan borászat egyikében, nézzük meg a mosóházzal bővített városi kutat, végül vacsorázzunk meg az egyik hangulatos étteremben.

 

2.nap

Délelőtt keressük fel a Salföldi Majort, ahol a Káli-medencére egykor jellemző állattartásból kaphatunk bemutatót, ezután pedig irány Sümeg. A vár felkeresése után ebédeljünk meg a városban, majd járjuk be a vár alatti Püspöki Palotát és a barokk belvárost, lezárásképp pedig vegyünk részt egy borkóstolón egy sümegi borászatban.

Az az igazi, ha a vár alatti különleges szőlőfajtákból szűrt bort is megkóstoljuk! Ezután keressük fel Kisfaludy Sándor szülőházát, majd a szomszédos Sümegprágán vegyünk részt egy sajtkóstolón. Zárjuk a napot egy egészen egyedi gasztronómiai élménnyel Sümegprágán, ahol legendás séf üzemeltet vendégházat és lakáséttermet, felhasználva a környék alapanyagait és borait, sajtjait és szörpjeit, zöldségeit-gyümölcseit, hogy felejthetetlen módon mutassa be a regionális gasztrokultúrát..

 

2019 - 2024 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Spotify Facebook Youtube Instagram tiktok