2 NAPOS TÚRA

Tolnai borvidék

1.nap

Kezdjük a napot Dunaföldváron, bejárva az apró ámde szép óvárost és a Duna-partot, majd elhelyezkedve a bérelt kenukban, induljunk neki a Dunának, kényelmesen evezve vagy éppen csak lecsorogva Paksig. Ez a program, ha nem kapkodunk, akár egy teljes napig is tarthat, főleg, ha kikötünk fürdeni a hartai partszakaszon, ahol büfével és mosdóval is várják a vízitúrázókat.

Este Pakson foglaljuk el a szállásunkat, majd keressünk fel egy borászatot a Sárgödör téren és a vacsora mellé kóstoljuk meg a paksi borokat, közöttük is a paksi sillert!

 

2.nap

Délelőtt keressük fel a Paksi Atomerőmű Atomenergetikai Múzeumát, ahol mindent megtudhatunk nem csak az erőműről, de magáról az atomenergiáról is, igazán érdekfeszítő tárlat, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ezután fedezzük fel Tolna mezővárost, ami egykor az élő folyó mellett feküdt és a kor fontos dunai kikötője volt, amely fogadta az 1700-as években a folyón érkező német telepeseket.

Ma régi selyemgyárában múzeum működik, de gyerekekkel a városi Kékfestő Műhelyt és a MAG-ház Turisztikai Látogatóközpontot is érdemes lehet felkeresni. Időzítsük úgy, hogy Tolnán ebédeljünk a számos étterem valamelyikében. Innen délre olyan falvakat találunk, mint a paprikájáról híres Bogyiszló, északra pedig a Duna holtágáról nevezetes Fadd.

Ha tudjuk, kombináljuk össze a kettőt, kezdve egy kiadós nyári fürdéssel a faddi Dunán, majd utazzunk tovább Györkönyre, ahol egy igazán csodálatos sváb pincefaluban pihenhetjük ki a nap fáradalmait, bort kóstolhatunk a helyi borászokkal, de akár egy ismert pálinkafőzdét is meglátogathatunk.

 

2019 - 2024 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Spotify Facebook Youtube Instagram tiktok