1 NAPOS TÚRA

Zalai borvidék

Ha csak egy napunk van a borvidékre, akkor azt mindenképpen a szlovén határ közelében található dombokon töltsük el, mert a Zalai borvidék ottani borai markánsan eltérnek a borvidék többi, a Balatonhoz közelebb eső területek borainak stílusától, ezáltal egyediek és megismételhetetlenek. Keressük fel a Vétyemi Ősbükköst Tormafölde határában, csodálkozzunk rá a magyar olajipar bölcsőjének tartott Bázakerettyére és az ipartörténeti műemlékként számon tartott régi olajkutakra, majd vegyünk részt egy borkóstolón egy csörnyeföldi borászatban. Ezt követően, ha meg akarjuk érteni ezeknek a domboknak és szőlőhegyeknek, ezeknek a falvaknak a történetét, muszáj felkeresni a ma már a határ túloldalára eső (éppen csak!) Lendvát, nem csak a rendkívül gazdag építészeti öröksége, de a magyar borászai miatt is, akiknél szintén részt vehetünk egy borkóstolón. A napot, hangulattól és a csapat igényeitől függően zárhatjuk a szécsiszigeti Andrássy-Szapáry-kastély felkeresésével, ha így döntünk a szintén a településen található Kerka Vízimalom Múzeumot is nézzük meg(!), de felülhetünk a Csömödér és Kistolmács között közlekedő kisvasútra is, vagy ellazulhatunk Lenti termálfürdőjének a medencéiben.

2019 - 2021 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Facebook Youtube Instagram