A gyöngyöstarjáni Centurio Szőlőbirtokot 2001 augusztusában alapította a Ludányi család azzal a reménnyel, hogy boraikat szeretni fogják majd az emberek. A fiú, Ludányi Balázs már akkor is része volt a vállalkozásnak, de hivatalosan csak tíz évvel később, a diploma megszerzése után állt be édesapja mellé. Azóta együtt dolgoznak, és az eltelt közel negyedszázad alatt nemcsak az ország, hanem az egész világ borkedvelő népe megtanulhatta tőlük, milyen csodákra képes egy mátrai bor, ha szakértő kézzel és őszinte szívvel zárják palackba. Ludányi Balázzsal beszélgettünk.

A családotok generációk óta szőlővel és borral foglalkozik. A hagyomány kötelez. Soha nem is akartál más lenni, mint borász?

Dehogyisnem! Mindig az a szakma vonzott, amilyen mesterember éppen nálunk dolgozott. Egyszer kőműves, máskor ács vagy autószerelő akartam lenni, mert tetszett, hogy azok az emberek jóízűen, a feladatban örömüket lelve fogták meg a munka végét. Viszont a szőlőnek és a bornak már gyerekkoromban is volt számomra értelmezhető valósága, így felnőve meghoztam a szükséges döntéseket, és örülök, mert megtaláltam azt a tevékenységet, amit én is jó szívvel végezhetek.

Volt édesapádnak olyan tanítása, intelme, amit ma is érvényesnek tartasz?

Ő mindig arra tanított, hogy a becsületesség a legfontosabb. Mi egy becsületes világban nőttünk fel, abban szocializálódtunk, a családból hoztuk azokat az értékeket, amiket most is meghatározónak gondolok, és édesapámmal a mai napig együtt dolgozunk. Nagyra értékelem, hogy megadta számomra a választás szabadságát. Igaz, hogy volt egy kis terelgetés, de nem a kényszer miatt, hanem a saját akaratomból döntöttem úgy, hogy a budafoki Soós István Borászati Szakközépiskolában tanulok tovább, és utána a gyöngyösi főiskolán szerzek kertészmérnöki diplomát.

Kik voltak a legfontosabb mestereid, kik hatottak a szemléletedre?

Nem mestereket, inkább fontos embereket és meghatározó pillanatokat mondanék. Az első nagy mátrai borélményemet Németh Attila Gábornak és az ő egyik borának köszönhetem. Fontos felfedezés volt számomra Szentesi József, mert megragadott, hogy felnőtt fejjel kezdett borászkodni, példaértékű elhivatottsággal. Aztán Szőke Matyi bácsi, akinél 1997 nyarán voltam gyakorlaton. Ő igazi varázsló volt, úgy tudott mesélni a szakmáról, hogy megjött hozzá a kedved akkor is, ha soha nem volt, és mindig vidámság járt a nyomában. Feledhetetlen. És végül a szintén gyöngyöstarjáni borász, Benedek Péter, akivel nem is csak egy napon, de egy órában jöttünk a világra, egy utcában nőttünk fel, padtársak voltunk az iskolában, és a mai napig mély, komoly barátság fűz bennünket egymáshoz.

Már jó tíz éve megvolt a családi birtok, amikor 2011-ben hivatalosan is munkatárs lettél. Hoztál változást, újítást?

A pincészet hivatalos indulása 2001, de szőlőnk már 1983 óta volt, Gyöngyöspatán, a Kecskekő-dűlőben 1991-ben, a gyöngyöstarjáni Fáy-dombon 1998-ban kezdtük meg a telepítést. A saját út megtalálása viszont nem volt egyszerű. Pusztán az, hogy jó bort készítesz, kevés, hiszen a világ tele van jó borokkal. Az első nagy szakmai lépés a hozamkorlátozás bevezetése volt, drasztikusan visszafogtuk a termés mennyiségét, és ez megdöbbentően jó eredményeket hozott. Azóta sok mindent megtanultunk erről, kitapasztaltuk, hogy melyik szőlőt milyen mennyiségben szabad és érdemes termelni, nyilván attól is függően, hogy milyen bort szeretnénk készíteni belőle. Technológiában minimalisták vagyunk, a csúcskísérletek nálunk a szőlőben történnek, a patikatisztaságú pince evidencia, ez a kis butikborászat a világ bármelyik pontján megállná a helyét. A következő nagy lépés az volt, hogy átálltunk az organikus szőlőművelésre és megszereztük a biominősítést. Büszke vagyok rá, hogy 2023 óta tanúsítvánnyal rendelkező biobirtok a miénk. Összességében elmondható, hogy a szakmai identitásunkat a kísérletezés és a finomhangolás formálja, és ez a folyamat még mindig tart.

Mit tekintesz a pincészet legnagyobb sikerének?

Azt, hogy a vállalkozásunk életképes, és még a jelenlegi nehéz körülmények között is tapasztalhatunk egy kis fejlődést. Önerőből jutottunk el oda, hogy a borainkat megtalálod a csúcsgasztronómiában nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl, Angliában vagy az Egyesült Államokban is, és kiépült egy erős magánvevői háttér, ahonnan a legnehezebb időszakokban is folyamatos megrendeléseket kapunk. A borászkodás egy ősi kultúrkör része, ugyanakkor szabad műfaj az „ahány ház, annyi szokás” elvén. Sokan és sokszor eltemették már, mert nem hitték, hogy ebből meg lehet élni, és sokan el is véreztek, ez igaz. Mögöttünk is küzdelmes évek vannak, és lehet, hogy még csak most jön a neheze, de egyelőre álljuk a sarat, fennmaradtunk, és meg tudunk élni a munkánkból.

Hogyan határoznád meg a Mátra identitását?

Ez a borvidék mindent tud, a könnyű fehértől a gyümölcsös vörösboron át a nagy fehérekig és a nagy vörösökig, sőt a pezsgőig itt minden elkészíthető, az adottságainkkal tehát nincs baj. A továbblépéshez azonban szerintem létre kellene jönnie egy, a jelenleginél szigorúbb eredetvédelmi és egy belső, szakmai minőségbiztosítási rendszernek a mátrai prémium borok érdekében. Ennek talán lenne integráló hatása szélesebb körben, és elkezdődhetne a borvidék felemelkedése. De ez csak egy jobbító szándékú hangosan gondolkodás a részemről, és nem bírálatnak szánom.

Ennek fényében hogyan látod a Centurio Szőlőbirtok helyzetét, a kitörési pontokat?

Mi akkor leszünk sikeresek, ha a saját utunkat járjuk, hűen azokhoz a szakmai és emberi értékekhez, amelyek idáig eljuttattak bennünket. A finomhangolás időszakát éljük, minden évjárat más, és nincs könnyű dolgunk, hiszen ebben a felpörgött, instant világban egy értékeket hordozó, korhű terméket kell letennünk az asztalra. Most a piacok megtartására és bővítésére koncentrálok, szeretnék minél több irányba elindulni. A jelenlegi fogyasztói trendeket figyelve nekünk áll a zászló, hiszen a világ a könnyebbre hangolt, gyümölcshangsúlyos borokat keresi, és ezeket itt mi tökéletes minőségben el tudjuk készíteni. A lényeg az, hogy mindezt a legmagasabb szakmai színvonalon, az önazonosságunk megtartásával tegyük.

Jelenleg 4 hektáron gazdálkodtok. Terveztek növekedést?

Gyöngyöstarján két szép termőhelyén, a Fáy-dombon és a Diós-dűlőben vannak az ültetvényeink, és továbbra is a kékfrankost kezeljük kiemelt fajtaként. Jelentősen növekedni nem akarunk, és nem azért, mert a tárolókapacitásunk nem bírná el, hanem mert alig van ember, aki dolgozna a szőlőben. Egy-két kisebb, a miénkkel határos parcella még lehet, hogy gazdagítani fogja a birtokot, de alapvetően maradunk akkorák, amekkorák vagyunk. Túltermelési válság van, ami óvatosságra int mindenkit, bár minket egyelőre nem érint. Kis mennyiségekkel dolgozunk, és ha egy borunkra valahol felfigyelnek – márpedig ez szerencsére évről évre megtörténik –, akkor akár a kétszeres mennyiségre is lenne igény. Az érdeklődésnek örülünk, de így sem készítünk belőle többet. Azt kívánom magunknak, hogy most jöjjön néhány aszálymentes év, hogy a megszokott mennyiségű termést szüretelhessük le a tőkéinkről, mert a vízhiány sajnos mennyiségi veszteséggel jár.

A pincészet csúcsbora, a Liberty nevű házasítás bombaként robbant, és most már a hatodik évjárata debütált a piacon. Tervezel ehhez hasonló nagy dobást?

A Liberty csak a kiváló évjáratokban készül, alapvetően kékfrankos és cabernet franc alkotja, de fűszerként tettem hozzá egy kis laskát és pannonfrankost is. A 2024-es egy önmagából kibillent, extrém év volt, de nagyon szép borokat adott. Remélem, hogy ezzel mindenki egyetért majd, ha megkóstolja a 24-es Libertyt. De jól érzed, készülök valami másra is. A közelmúltban két organikusan művelt, 1971-ben telepített szőlőparcella került a birtokunkba – az egész terület 0,48 hektár. Ezek erősen hozamkorlátozott terméséből fog megszületni egy cabernet franc szelekció. A szőlő két hétig héjon ázott és héjon is erjedt, préselés után a Kádár Hungary 500 literes hordójába került, és most ott tölti a mindennapjait. Összesen ennyi van belőle, és Diós ’71 néven kerül majd forgalomba, előreláthatólag 2026 őszén. Izgatottan várom.

És mi lesz utána?

Az, ami eddig. Végig szeretnék menni azon az úton, amin elindultam. Ennyi az egész. Lesz, ami lesz, vállalom!

Fotocredit: Ludányi Balázs / Centurio