A napokban rendezték meg a jubileumi, 10. Entz-napot, amelynek során a modernkori magyar borászat tudományos hátterének megalkotójára emlékeztek a MATE Budai Campus vezetői, valamint az esemény előadói és vendégei.
Entz Ferenc (1805-1877) orvos, gyümölcsész, szőlész és kertész, az MTA levelező tagja, a MATE Budai Campusának alapítója, a modern magyar kertészet és kertészeti szakoktatás úttörője és megindítója, valamint a modernkori magyar borászat tudományos hátterének megalkotója. Életútjára és tudományos munkásságára emlékeztek az immár tizedik alkalommal megtartott Entz-nap keretében.
A MATE Budai Campus ünnepi emlékülése a hagyománnyá vált koszorúzással indult, ahol a létesítmény vezetői és Dr. Entz Géza művészettörténész, az ünnepi ülés levezető elnöke rótták le tiszteletüket az alapító szobránál.
Nyitrainé Dr. Sárdy Diána campus-főigazgató köszöntőjét követően – az előző években megszokott módon – a tudós családtagjai és tevékenységi területének szaktekintélyei tartottak előadásokat. A megszólalók a műemlékvédelem, a kertészeti oktatás és kutatás, illetve Entz Ferenc faápolás területén kifejtett hatása kapcsán osztották meg gondolataikat, valamint idén először a család egyik nőtagja (szépunoka) is előadást tartott. A programot Dr. Hegedűs Attila, a MATE Genetika és Biotechnológia Intézet Növénybiotechnológia Tanszékének tanára zárta áttekintésével, amely egyben megnyitotta a következő évtized megemlékezéseinek sorozatát.
Az eseményen a Magyar Bormarketing Ügynökség is kifejezte tiszteletét és köszönetét az ágazat számára meghatározó munkásságot végző tudós előtt, és hazánk különféle borvidékeiről származó borokkal igyekezett emelni az esemény fényét.