A borvidékről
Termőhelyek és Eredetvédelem
A borvidékről
Mint minden pannóniai bortájunkon, Somlón is vannak római előzményei a borászkodásnak, de ezeknek nincs kontinuitása, a dokumentált és releváns borkészítés Szent Istvánnal kezdődik, aki a Torna-patak mellett bencés apácamonostort alapít, szőlőterületeket adományozva a szerzetesnőknek. IV. Béla francia vallon szőlőtermesztőket telepít be, a vásárhelyi oldalt leánya, Margit és apácatársai kapják meg. A hegyen a századok folyamán az apácakolostor mellett egyebek között helyi szőlőbirtokos parasztok, mezővárosi polgárok, extraneusok, a zirci és pannonhalmi egyházi rendek és főúri családok szereznek birtokot, a legnevesebbek az Esterházyak és a Zichyk. A békeidőkben hegybírók, hegymesterek és szőlőpásztorok vigyázzák a rendet, 1629-ben, 1752-ben, majd 1868-ban eredetvédelmi, minőségbiztosító, illetve a napszámosok kötelmeit rögzítő és környezetvédő regulák születnek.
Az 1888-ban betörő filoxéra tönkreteszi a szőlőt és művelőit, a Somló nehezen tér magához, mire újra elindulna valami, jönnek a háborúk, a „felszabadulás” és az 1946-os államosítás-téeszesítés, 652 holdat osztanak szét, illetve Állami Gazdaságot szerveznek. A régió iparosodása viszonylagos jólétet biztosít a térség falvainak, de a korszak Somlót, a világ egyik legjobb termőtáját és borászati ékkövét kis, 200-400 négyszögöles hétvégi telkekre szabdalja az ajkai és várpalotai bányászok, kohászok és munkások számára.
Az újabb modernizációs kísérletek jele az 1987-s hegytörvény, mely szó szerint vesz át részeket a korábbi, 1752-es és 1866-os regulákból, ennek mintegy folytatása az 1998-99-es hegyszabályzat és a 2002-2003-as Védett Eredetű Bor-szabályzat, melyek lényegében mind a minőséget próbálják garantálni. A rendszerváltást követően az ÁG a KGST-piac elvesztése következtében szétesik, fejlődésnek indul néhány kis családi műhely, elsőként ezekben fogalmazódik újra a hagyományos somlói borkép. Az ezredfordulót követően ezt a régi-új borképet gazdagítják néhány újabb szereplő törekvései is.
TERMÉSZETFÖLDRAJZ
A Somló-hegy csonkakúpja 431 méter magasan emelkedik ki a sík Marcal-medencéből, 1997 óta a borvidékhez tartozik a Ság-hegy és a Kis-Somlyó is. A borvidék termőterülete ma 453 hektár, az évi napfénytartam 1950-2000 óra között változik. A sokéves átlagban lehulló csapadék 650-700 mm. A Somló tanúhegy, azaz magányosan álldogáló, igazából egyik hegységhez sem köthető bazalt csonkakúp, mely a harmadkori Pannon-tenger kiszáradását követően megélénkülő vulkanikus aktivitás, illetve a tájnak ezt követő, térszint süllyedést okozó kopása, a szelek és vizek felszínromboló munkája során keletkezett. Fontos és jellemző sajátság, hogy kicsit Szekszárdhoz hasonlatosan Somlón sincsenek a dűlők között olyan éles különbségek, mint Tokajban, ahol minden dűlőnek más a talaja, sőt, a talaj a dűlőkön belül is szignifikánsan változhat. Itt a hegy inkább egy tömbből faragott, a löszös-homokos-agyagos foltok kicsik, a dűlőneveknek jellemzően helymeghatározó funkciója van, nem az egyes dűlők közti talajtani különbségeket jelölik (tehát pl. az Szent Ilona dűlőnél van a Szent-Ilona kápolna, a Szent Márton-dűlőnél a Szent Márton kápolna, a Sédi-dűlőnél a Séd forrás, stb.).
A dűlő minőségét egyrészt inkább a fekvés határozza meg, minőségben és potenciálban az adja a különbséget, hogy egy dűlő déli-délnyugati (somlóvásárhelyi és somlójenői), netán északi-északkeleti (somlószőlősi és dobai) fekvésű-e.
Termőhelyek és eredetvédelem
TERMŐHELYEK
A főbb termőhelyek a Grófi-dűlő, az Arany-hegy, a Séd-dűlő, az Apátsági-dűlő és a Szent Mártonnak egy része, főleg a keleti oldal és a déli karéj, a Báró-tag pedig a felértékelődő északi részen van. A dűlő minőségét egyrészt inkább a fekvés határozza meg, minőségben és potenciálban az adja a különbséget, hogy egy dűlő déli-délnyugati (somlóvásárhelyi és somlójenői), netán északi-északkeleti, (somlószőlősi és dobai) fekvésű-e. Mint ismeretes, Somló azon kevés honi bortájaink egyike, ahol a hegy északi és észak-keleti oldalán is vannak termő dűlők.
A déli részeken magasabbak a cukorfokok és magasak a savak is. A tankönyvi somlói ezért innen fakad, a déli rész közepe legjobb rész, a hagyományos somlói ízképet festő műhelyeknek a délnyugati-déli-délkeleti részeken vannak az ültetvényeik. A borminőség szempontjából az ültetvény vertikális elhelyezkedése is meghatározó. Az ültetvények zömmel a 170 és 350 méter tengerszint feletti magasságokban terülnek el. Alul a síkba simuló szoknyát és az enyhén lejtő palástot maximum 300 méterig kavicsos homok és homokos-löszös agyag fedi, valamint barna erdőtalaj és nyirok, a sík rész a reduktív tömegborok szintje. 3-400 méter között emelkedik a szürkés-feketés nefelinbazanitból készült csonkakúp, melyen minél feljebb megyünk, annál inkább a hőtároló kő a meghatározó.
Középen, 200-250 méteren a kukoricabazalt (murnya vagy srét) a jellemző, ez az (egyebek közt augitot, földpátot, magnetitet, és olivint) tartalmazó málló és hőtároló bazalt a somlói termőtalaj lényege, a bor legfőbb jellegadója. Azokon a dűlőkön, ahol több évszázada folyik a szőlőművelés, a talaj jellemzően lepusztult, a művelés az anyakőzet szintjén zajlik, ezért fontos, hogy ez a felszín mennyire aprózódott-málladékos. A srét mállik, ezért a szőlő könnyebben áttöri és gyökereivel mélyre kapaszkodik. A főzóna alatt inkább a korai (sárfehér, tramini), fentebb inkább a késői érésű fajtákat (furmint, hárslevelű) látjuk. A hegytetőn salakos bazalt és mindenféle lávadarabok hevernek.
EREDETVÉDELEM
Amikor Somlóról beszélünk az eredetvédelemben, esetleg lehet konfúz érzésünk. 2012-ben ugyanis a borvidék Nagy-Somlói és Somlói néven is készített szabályozást (OEM-et), amelynek legfőbb különbsége az volt, hogy az előbbi az egész borvidékre vonatkozott, beleértve a Kis-Somlyót és a Ság-hegyet (és persze a Somlót) is, míg az utóbbi kizárólag Somló hegyének termékleírása volt. Ezen felül a borvidéki szabályozás engedte a fehérborok mellett a rozé, a vörös, a dűlős borok, valamint a pezsgő készítését is, ugyanakkor a Somló OEM csak a fehéret és a dűlőst, sőt előbbit szigorúbb terméskorlátozás mellett. Mindkét OEM ugyanakkor azonos tartalommal határolta le a dűlőket, szám szerint 17-et, amelyből egy, a Báró-tag két településhez tartozik (Doba és Somlószőlős).
2024-ig nem is volt a fentiekben változás, ekkor azonban a borvidék a két OEM-et összevonta Somló OEM név alatt, a Nagy-Somló elnevezés így megszűnt. Nagyban megváltoztatta a termékleírás a bortípusokat is. Az alaptípusok és a pezsgő maradt, bevezetésre került viszont a narancsbor. A dűlős borok kategóriája megszűnt, de ez nem jelenti a dűlők feltüntetésének tilalmát, ugyanakkor bevezették a superior borkategóriát, amelynek viszont hasonló alap paraméterekkel kell rendelkeznie, mint a hajdani dűlős bor. A superior viszont jó pár egyéb feltételnek is meg kell feleljen: Egyfelől csak a somlói hagyományos fajták és azok házasításai engedélyezettek (furmint, hárslevelű, juhfark, olaszrizling), másfelől kizárólag hivatalos organikus (vagy átállás alatt lévő) szőlőterületről származhat. A tétel felének pedig legalább 5 hónapos hordós vagy amforás érlelésen kell átesnie. Külön érdekesség, hogy engedélyezték az évjáratok házasítását, ez esetben viszont ilyen jelölést nem is lehet feltüntetni.
Események
Boros események, rendezvények, fesztiválok
az ország minden pontjáról
A megadott feltételekkel sajnos nincsenek találatok.
Töröld a szűrőket és próbáld meg újra!