Szerző: dr. Mészáros Gabriella Fotós: Pintér Árpád
A borvidékhez tartozó községek elszórtan találhatók a Zalai-dombság területén és a Keszthelyi-hegység északnyugati lejtőin. Közigazgatásilag Zala megyéhez tartozik. Szőlőtermő községeit három körzetbe, a Csáfordi, a Szentgyörgyvári és a Mura-vidéki körzetekbe sorolják. Települései az a.) Csáfordi körzetben Csáford, Pakod, Vindornyalak, Vindornyaszőlős, Zalabér, Zalaszántó, Zalaszentgrót; a b.) Szentgyörgyvári körzetben Dióskál, Egeracsa, Garabonc, Homokkomárom, Nagyrada, Orosztony, Sármellék, Szentgyörgyvár, Zalakaros, Zalaszabar; a c.) Muravidéki körzetben: Csörnyeföld, Letenye, Murarátka, Muraszemenye, Szécsisziget, Tormafölde, Zajk. Ezen községeknek a szőlőkataszter szerinti I. és II. osztályú határrészeit soroljuk a borvidékhez.
Teljes területe 6079 ha, amelyből 4107 ha első osztályú. A rendelkezésre álló területnek mintegy egyharmada, 639 ha van betelepítve szőlővel.
A szőlőtermelés ezen a vidéken a középkor óta oklevelekkel adatolható, de már a római kor kezdete előtt, a kelták is termeltek itt bort. Erről a borvidékről, amely akkor a Balaton egész északi partján végighúzódott, és „Balatonmelléke” néven emlegették, Bél Mátyás, a XVIII. század elejének neves szerzője a következőket jegyezte meg: A Balaton tó zalai partját, egyvégtében szőlőtermő hegyoldalak szegélyezik, amelyek legtöbbjén igen nemes borokat szüretelnek, de valamennyi közt legjobbakat a Badacsonyi, Szentgyörgyi és Kővágóörsi parti hegyek adják, melyeknek gyümölcse oly finom és kellemes ízű, hogyha nem is a legelső, de bizonyosan az elsők közt ismert bort szűrik belőle.... Ennek a kiváló minőségnek az okát az e hegyoldalakon is jellemző aszúsodásban lehet sejteni. További különlegessége volt a borvidéknek az ürmös, amelynél a szagos kék szőlőfajtákat részesítették előnyben, s első említése 1788-ból való. Ezt gyógyhatású készítményként patikákban is árulták.
A XIX. században a Balatonmelléke táj – tulajdonképpen Zala vármegye – még egyike volt a legnagyobb mennyiségű és általában igen jó bort termő vidékeknek. A filoxéravész után ez a fejlett bortermelési kultúra eltűnni látszott, és helyüket a hatalmas méretekben megjelenő direkttermő fajták vették át (noah, delaware, otthello). Híres volt csemegeszőlő termelése (chasselas) és oltványtermesztése is. A második világháború előtt a mai Zalai borvidék a Déldunántúli-Balatonmelléki borvidék része volt. A mai borvidéket az 1997. évi törvény hozta létre.
Leggyakrabban barna erdei talajokon és löszös vályogtalajokon terem a szőlő.
A terület legnagyobb része lankás dombvidék. A dombok magját az egykori Pannon-tó homokos-agyagos üledékei építik fel, rajtuk vékony, negyedidőszaki lösztakaróval. Az általános földtani felépítéstől valamennyire különbözik Vindornyalak, Vindornyaszőlős, Zalaszántó vidéke, ahol a bortermő dűlők a Keszthelyi-hegység északi bazaltterületeire futnak fel. Felettük magasodik a Tátika vulkáni kúpja.
Két jellemző kőzet a Zalai borvidékről
Klímája kevéssé szélsőséges. Hőmérsékleti viszonyait tekintve a magyarországi átlagnál hűvösebb. A csapadék mennyisége országosan a legmagasabb, a Muravidéken például közel 900 mm. (Érdekes azonban, hogy itt ez a csapadékmennyiség általában néhány nagyobb részletben, egyszerre hullik le és a napsütéses órák száma emiatt nem kevesebb, mint a Dunántúl többi, hasonló szélességi fokon fekvő területén).
Egyértelműen fehérbort termő terület. A Zalai borvidék leggyakoribb szőlőfajtája az olaszrizling. Jelentős mennyiségű rajnai rizlinget, Müller-Thurgaut, zöldveltelinit és chardonnay-t is találunk ezen a területen. Különlegességnek számít a pintes, egy meglehetősen bőtermő, régi magyar fajta, amit itt Zalában fedeztek fel újra. Egyes termelőknél kiváló minőségben terem a szürkebarát, tramini is. A kékszőlővel beültetett területek nagysága mindössze 182 ha.
Az utóbbi éveket leszámítva kevés palackozott bort lehetett kóstolni a borvidékről. Adottságait tekintve pedig különösen jó helyzetben van, hiszen az egyre melegebb nyarak itt még nem tépázzák meg annyira a szőlő savait, mint más borvidékeken. Az elegáns, inkább karcsú szerkezet, jó savak, élénk és gazdag aromatika gyakran fellelhető a borokban, így azok könnyen fogyaszthatók, elevenek. Mindhárom körzetben a legjellemzőbb az illatgazdag kisebb testű, de jó szerkezetű, sokszor ásványos bor, időnként kevés maradékcukorral iskolázva. Célszerű hosszabb ideig érlelni, kiváltképp azokat, melyek visszafogott terheléssel, érett alapanyagból készültek. Meghálálja a pihentetést, elegáns ízjegyeik és teljes ízgazdagságuk általában 3-4 évesen fejlődik ki.
Mit csinál a borász ősszel?
Tízéves a Préselő Pincészet
Mi lesz itt? Dűnetúra tevékkel?
Ez az évjárat alaposan feladja a leckét!
