Szerző: dr. Mészáros Gabriella Fotós: Pintér Árpád
A Bükk hegység déli lábánál, Eger és Miskolc között terül el. Közigazgatásilag Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez tartozik.
Magában foglalja Bogács, Borsodgeszt, Bükkaranyos, Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja, Emőd, Harsány, Kács, Kisgyőr, Kistokaj, Mályi, Mezőkövesd, Miskolc, Nyékládháza, Sály, Tard, Tibolddaróc és Vatta települések a szőlőkataszter szerinti I. és II. osztályú határrészeit.
A Bükki borvidék teljes termőterülete hatalmas, mintegy 17 636 ha, amelyből 15 323 ha I. osztályú. Ezekkel a kitűnő adottságokkal szemben ennek a területnek mindössze 780 ha-ján találhatók szőlőültetvények.
A szőlőművelést egy 1313-ban megjelent oklevél említi először a Bükkalján. A XV-XVI. századra a szőlő- és borkultúra már a vidék több községében elterjedt, Diósgyőr és Miskolc voltak a szőlőtermelés központjai. A XVIII. században a bortermelés mellett a borkereskedelem is fellendült, mivel egyes hegyaljai szőlők mustjai is a miskolci pincehálózatban érlelődtek, és innen kerültek külföldre. Ennek feltétele a jó minőségű, sok bort befogadó pincehálózat volt, amelynek létrejöttét a helyben található, kitűnően faragható riolittufa tette lehetővé. A Bükki borvidék a XX. és XXI. században – tehát a filoxéravész óta eltelt időben – gyakorlatilag Eger árnyékában húzódik meg. Nem volt ez mindig így, hiszen a XIX. században például a miskolci bort egy áron, néha drágábban adták el, mint az egrit.
A Bükkalja ma is Eger hátországa, annak felvásárlási területe. A termőhelyében és borai jellegében olyannyira hasonló bükkaljai borokat feltételezésünk szerint gyakran látjuk viszont olyan borospalackokban, amelyek egri címkét viselnek. A megtermelt nagy mennyiségű bor, főként a miskolci, az egész országban elterjedt és kedvelt volt. Tibolddaróc a XIX. és a XX. században híres pezsgő alapbort termelő vidéknek számított, amelyet főként olaszrizlingből és furmintból állítottak elő.
Az avasi pincesorokon élénk társasági élet folyt a 19. század elejétől egészen a 20. század közepéig. ,,Nem is igazi miskolci polgár az, akinek nincs pincéje az Avason!" - tartotta a mondás a miskolciak körében. Természetesen különböző asztaltársaságok is alakultak a pincékben. A Lévay József nevével fémjelzett közösség volt az első ilyen galeri az Avas-hegyen. A csoport tagjai közé tartozott Gyulai Pál, Arany János, Erdélyi János, Tompa Mihály. Minden egyes tagnak külön gravírozott pohara volt. Egy érdekes szokása is volt a társulásnak, ha valaki meghalt a tagok közül, akkor a poharát ugyanúgy teletöltötték borral, majd a földre öntötték a nedűt. Ezzel jelképezték, hogy még ő is velük van és közéjük tartozik. Ezeket a poharakat manapság a rimaszombati múzeum Tompa-szobájában őrzik, ott megtekinthetők. Bükkalja a múlt században a Miskolci borvidék része volt. 1970 óta lett önálló borvidék.
Földtani viszonyai tekintetében változatos tájnak számít. Északon, a Bükk hegység lábánál triász és jura korú kőzetek, fekete agyagpala és mészkő dominálnak, bár erre a területre csak nagyon kevés szőlőtermő dűlő esik. Délebbre, az Egri borvidékhez hasonlóan miocén riolittufa övezet húzódik, - ez a legértékesebb termőhely, amelyet pannon korú agyag, homok, lignit fed. A terület legfiatalabb földtani képződménye a negyedidőszaki lösz.
A riolittufán erubáz talajok, fekete nyiroktalajok alakultak ki, máshol barnaföldeket és agyagbemosódásos erdőtalajokat találunk. Minél délebbre távolodunk a hegységtől, annál inkább uralkodóvá válnak a negyedidőszaki alföldi üledékeken a csernozjomos barna erdei és mezőségi talajok.
A Bükk déli, tereplépcsős felépítésű előhegyei alacsony szögű lejtőikkel kedvező domborzatot biztosítanak, akár a nagyüzemi szőlőtermelés céljára is.
Két jellemző kőzet a Bükki Borvidékről
Éghajlata a szőlőtermesztésre kedvező. A Bükk vonulata észak felől védi a hideg szelektől, így kedvező mikroklíma alakulhatott ki a déli, délnyugati lejtőkön. A Bükkalja szélárnyékos földrajzi elhelyezkedése miatt kevesebb csapadékot kap, mint északi előtere, hiszen a csapadék, már a magashegységben lehullik. A területen nyáron emiatt jelentős (130 mm körüli) a vízhiány.
A Bükki borvidék ma túlnyomóan fehérbortermő terület. Hagyományos fajtákról nem beszélhetünk, hacsak az itt-ott nagy bőségben fennmaradt direkttermő szőlőket nem tekintjük annak.
A mai fajtaválaszték szerint ajánlott fehér fajtái a leányka, a chardonnay, cserszegi fűszeres, olaszrizling, kékszőlői a kékfrankos, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, zweigelt.
A táj nagyobb hírnevet szerzett bora sokáig a Tibolddaróci Olaszrizling volt. Az utóbbi tíz évben azonban kissé megváltozott a helyzet. A borkedvelők érdeklődése a korábbi Cserépfalu, Tibolddaróc központú területek helyett Miskolc és Nyékládháza környékére tevődött át. Ennek pedig nem más a magyarázata, mint néhány igencsak egyedi borokat adó termelő megjelenése errefelé. Élénk savak, könnyed, de határozott szerkezet jellemzi a borokat akár fehér-, akár vörösborról legyen is szó. Néhány bükki termelő 2018. őszén létrehozta a Szövetség a Bükki Borvidékért nevű szervezetet. Ugyan egyelőre kevesen vannak – Sándor Zsolt, Borbély Roland mellett Hajdú Roland állt a kezdeményezés mellé – de szándékaik és céljaik tiszták, mindkét értelemben. Tudják, mit akarnak, bízzunk benne, hogy meg is tudják valósítani mindezt. Természetes és egészséges borokat készíteni, ízig-vérig bükki karakterrel.
Kutatói szemmel az alkoholmentesített bor érdekes téma!
Gál Tibor a Borászok Borásza!
A Csipkerózsika-álom vége?
Borozás a kéktúra útvonalán
