A borvidékről

A Bükki borvidék sokkal nagyobb múltra tekint vissza, mint viszonylag új keletű neve. A ma ide tartozó területek korábban a Miskolci borvidékhez, majd az Egri borvidékhez tartoztak, bizonyos területei pedig Tokajjal álltak szoros kapcsolatban. További részei soha nem csatlakoztak egy történelmi borvidékünkhöz sem, ennek ellenére jelentős múltjuk van a hazai bortörténelemben.

A lengyel kereskedők – útban hazafelé – itt létesítettek lerakatokat, megkönnyítve a hosszú szállítási procedúrát. Napjainkban szintén a borvidékhez tartozik Edelény, Szikszó és Megyaszó térsége, ezen területek azonban még földrajzilag sem kapcsolhatóak a Bükk hegységhez. Az itteni szőlőművelésnek szintén több száz esztendős emlékei vannak, azonban boraik soha nem érték el az országos ismertséget.

Fényes Elek 1851-ben írta meg Fényes Elek Magyarország geographiai szótára című művét. Ebben Cserépfalunál 186 hold szőlőt említ, Cserépváraljánál 54 holdat, Bogácsnál 349 holdat „Tibold-Darócznál” 638 holdat, Gesztnél 1300 holdat(!), Sálynál 1366 holdat.

A borvidék modernkori történelme szorosan összefügg az Egri borvidék történetével, legalábbis ami a Bükk-hegység déli lejtőit illeti. A szocializmusban, de talán még előtte, a Horthy korszakban is, ez a vidék volt a nagy egri pincék termőalapját szolgáltató szőlőskert. A rossznyelvek szerint még a hatvanas-hetvenes években is több volt a bükki szőlő az Egri Bikavérben, mint az egri.

A rendszerváltásnak viszont egyértelmű vesztese lett a vidék. Miután Eger és az Egri borvidék meghatározta önmagát, egyértelművé vált, hogy a Bükki borvidék legfontosabb szerepe, hogy Eger beszállítója legyen, megszűnt. Egészen a kétezres évek végéig a borvidék csipkerózsika álmát aludta, akkor valami ébredezni látszott, megalakult egy borút, elkezdtek feltűnni az új szereplők.

TERMÉSZETFÖLDRAJZ

A Bükki borvidéknek minden földrajzi adottsága megvan ahhoz, hogy jó borvidék legyen. Északról egy 800-900 méter magas plató védi a hideg szelektől, és lankásan simul be végül az Alföldbe. A hegység alapvetően mészkőből áll, azonban a déli peremén a vulkáni működés következtében jelentős mennyiségű tufa rakódott le. Ez a folyamat nagyjából 12-16 millió évvel ezelőtt, a középső miocénban indult be, amikor az itt hullámzó tenger mélyén vulkánok kezdték meg a működésüket. A tenger fenekét riolit tufa borította be, a nagy nyomás hatására pedig ez a vulkáni por cementálódott, szilárd kőzetté állt össze. Ez a kőzet alkotja nagyjából a Tarna völgyétől Miskolcig nyúló Bükkalja vidékének felső rétegeit. A tenger aztán 8-10 millió évvel ezelőtt visszahúzódott, a vulkáni tufa rétegre pedig további kőzetek rakódtak.

A borvidék felszínét a Bükk-hegység tömbjének kiemelkedése után a tektonikai mozgások mellett már más felszínformáló erők is alakították. Az alapkőzetre rakódott kőzettörmelékek között megjelenik az eocén szárazföldi kavics, a breccsa és a homokos tarka agyag, amely összefüggő vonulatot alkot Egertől Bükkzsércig, és Cserépfalutól északra. Bükkzsérctől nyugatra, a Kerek-domb körzetében mészkő, márga és agyagmárga települt, máshol az agyag mellett kvarckavics, homok és homokkő fedte be a lepusztulás utáni felszínt. A vulkanikus eredetű rétegek tagolódására jellemző, hogy a riolit mellett dácittufa és némi andezit is előfordul a területen. Az ezekre települt talajok szintén változatos képet mutatnak, az erdei talajoktól egészen a mezőségi talajokig.

A hegylábak déli oldalán a több napsugárzást élvező szőlők kiemelkednek a völgyi térségek nedves, párás öleléséből. A kései tavasz és a hűvösebb átlaghőmérséklet meglehetősen rövid tenyészidőt eredményez, gyakran csapadékszegény nyarakkal, mivel az sokszor a hegység magasabb területein csapódik le.

Termőhelyek és eredetvédelem

TERMŐHELYEK

A borvidék legjobb területei sokszor parlagon hevernek, viszonylag alacsony a szőlővel betelepített dűlők száma. Sokszor még a nagyszülők, dédszülők által a környék legjobb dűlőjeként említett területeken sem zöldell szőlő.

Bogácson a főként vendéglátásra fenntartott pincesorok mögött akad már néhány elhivatott borász, aki a minőséget helyezi előtérbe. Bogácstól északra, Cserépfalun és környékén a borászok inkább a vörösborokra fektetik a hangsúlyt. A kékfrankosok, blauburgerek és pinot noirok hazája ez a vidék, egyre javuló minőséggel, néhol már utolérve a szomszédos borvidék termelőit is. Bükkzsérc dűlőiben a fehér fajták dominálnak, szintén a leánykát lehet kiemelni. Tibolddarócot hajdanán szinte körülölelték a szőlők, szerencsére a valamikori pezsgőgyár miatt napjainkra is maradt belőlük. Edelény környékén szintén a fehérborokat lehet kiemelni, Nyékládházán a pinot blanc (főleg a Pittyén dűlőben), Miskolcon a cserszegi fűszeres a legérdekesebb dolog, ami történhet velünk.

EREDETVÉDELEM

A Bükki borvidék a 2012-es termékleírásban minimális szabályrendszert vállalt csak fel, gyakorlatilag a bortörvény paragrafusait meghatározva alapként, és a fajtaválasztékot is széles mederben tartották. 2020-ban bevezették superior fehér és superior vörös fogalmát, az alapborokhoz képest jelentősen alacsonyabb termésátlaggal (60 hl/hektár), illetve minimális érlelési időt is meghatározva. A superior borok esetében már engedélyezik a dűlőnév használatot is, ennek érdekében pedig összesen 18 dűlőt le is határoltak.