2 NAPOS TÚRA

Etyek-Budai borvidék

1.nap

Délelőtt sétáljunk egyet a pátyi pincehegyen, a százéves pincék között. Az egyik egy parányi, francia stílusú kávézó-reggelizőt rejt, ahol természetesen a borvidék borai is kóstolhatók. Ezután keressük fel Zsámbékon a romtemplomot, majd a Lámpamúzeumot. Tökön a pincesor következik, innen akár át is sétálhatunk a település modern borászatába.

Ebéd után következzen Budajenő, melynek ősi temploma a Kálvária-hegyen a XII. századból való. Ebben az időben készült az a kőfaragvány, mely a kápolnán belül a sekrestye fölött látható és valószínűleg a donátor házaspárt ábrázolja. Budajenőn egy helyi kis pincét is meglátogathatunk, a fiatal házaspár mindig szívesen fogad borkóstolóra, tételeiket akár finom falatok kíséretében bemutatva. Szállást Zsámbékon vagy Telkiben érdemes foglalni.

 

2.nap

Járjuk körbe a Velencei-tavat! A legjobb, ha kerékpárra pattanunk, körbetekerjük a tavat, miközben itt-ott megállunk a látnivalók miatt és egy pohár borra. Gárdonyban egy jó halászlé, míg Agárdon a pálinkafőző manufaktúra adhat indokot a pihenőre.

A tó környéke több látnivalót is rejt, ilyen a Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum Kápolnásnyéken vagy a Gárdonyi Géza Emlékház Agárdon, de a tó északi oldalán is bőven akad attrakció, ráadásul le is rövidíthetjük az utat, ha Agárdról a biciklivel együtt átkompozunk a szemközti szigetre, ahol a csárdában rögtön meg is ebédelhetünk. Innen csak egy ugrás a Pákozd-Sukorói Arborétum, de a Katonai Emlékpark sincs messze, ráadásul, ha feltekerünk a Bence-hegyi kilátóhoz, elképesztő panoráma tárul a szemünk elé.

A napot zárjuk egy fürdéssel a déli part valamelyik strandján, lezárásképp pedig vacsorázzunk meg egy pázmándi étteremben a szőlőhegyen és keressük fel a helyi borászokat egy borkóstoló erejéig.

 

2019 - 2024 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Spotify Facebook Youtube Instagram tiktok