A borvidékről

A kunsági szőlők felbukkanása a különböző kora-középkori okmányokban elég rendszeres, főként a Csepel-sziget említése, mint kiváló termőhely és királyi privilégiumokkal is bíró birtok. III. András (1265-1301) a fehérvári prépostnak írt adománylevelében említi a „Nagyszigeten lévő Halásztelket (Halazteluk), amelynek határai érintik az Urhalmát, Gumchud kikötőt, Leswleget, a királyi szőlőket…”. Akkoriban a Csepel-sziget szőlői főként a ma már nem létező Szőlős település határában találtattak, melynek lakói később Szigetszentmiklósra költöztek. Szőlős határai is oda olvadtak be, 1715-ben már a szőlősi határrész szőlőiről szól egy conscriptori feljegyzés, megemlítve, hogy az országos összeírásba nem kerülnek be, mert királyi privilégiumnak örvendenek. Ezek a termőterületek egészen az 1950-es évekig léteztek. A török hódoltság idején az alföldi szőlőkultúra jelentőségét jól mutatja a különböző adók nagysága, a későbbiekben azonban a táj a folyamatos háborúk miatt elnéptelenedett, kihalt, így a szőlők is sokfelé eltűntek a vidékről, és csak a megmaradó mezővárosok határaira korlátozódtak.

Az újjászületés csak a török kiűzése után (1699) kezdődhetett meg, és az ezt követő fellendülésben fontos szerepe volt a 19. század második felében elindított futóhomok-megkötési programnak (ennek volt az előzménye Mária Terézia 1779-es rendelete, amelyben szintén szőlőtelepítést szorgalmazott a futóhomok ellen), aminek részeként még a filoxéravész előtt több mint ötvenezer hektár szőlőt telepítettek el, főként a Kunságban.

Az ezt követő világméretű szőlőgyökértetű-invázió tovább erősítette az Alföld pozícióit, mivel a kis rovar nem szereti a magas kvarctartalmú, homokos talajt, így óriási telepítési lázat indított el a vidéken. Így jött létre 1883-ban állami támogatással az alföldi szőlőkultúra központja, a Kecskemét melletti Miklóstelep, ahol 1884 és 1898 között mintegy hatmillió szőlővesszővel járultak hozzá a filoxéra elleni küzdelemhez. A gombamód szaporodó alföldi szőlőskertek, a több száz kataszteri holdas ültetvények is ekkor születtek, köztük a legismertebb, a Wéber Ede által életre hívott Helvécia (Helvetia) is, melynek neve svájci tőkebefektetésre utalt. A ma is ismert izsáki, kiskunfélegyházi, vagy csengődi ültetvények is ekkor létesültek, akárcsak a melléjük települt feldolgozók. A szigetcsépi szőlő- és pincegazdaság (az uralkodó család ráckevei alapítványi uradalmának része) szőlőit is 1889-től kezdték telepíteni, az 1907-ben épült pince pedig az ország legmodernebb ilyen célú épületének számított, boraikat pedig főként Ausztriában értékesítették. Nagykőrös és Cegléd határában, Csemőn 1885-ben B. Tóth Ferenc (1845-1919) vásárolt 142 kataszteri hold homokos területet, majd mintegy négy év tereprendezés után betelepítette szőlővel.

A II. világháborút követően a nagy pincészeteket államosították, de a termelési szerkezethez csak a 60-as években nyúltak hozzá, átállva a nagyüzemi szőlőtermelésre, jelentősen megváltoztatva a fajtaszerkezetet is.

A rendszerváltozás utáni években a mesterségesen megnövelt állami birtokok felaprózódtak. Az Európai Unióhoz történt csatlakozás után jelentős területcsökkenés vette kezdetét, ezzel együtt a megjelenő forráslehetőségeknek köszönhetően a megmaradó borászatok modernizációja, művelésmód váltás és ültetvénykoncentráció volt megfigyelhető, ez a folyamat napjainkban is tart.

A másik érdekes kísérlet a régió kistermelőinek versenyképessé tételére a szintén jórészt hazai nemesítésű, rezisztens szőlőfajták telepítése, mivel így alacsony művelési költségek mellett és viszonylag magas termésbiztonsággal és hozammal, bioműveléssel leküzdhetővé válhat egyes dömpingborok piaci előnye.

TERMÉSZETFÖLDRAJZ

A Kunsági borvidék hatalmas területéből adódóan igen változatos képet mutat talajtanilag. A borvidék legnagyobb része a Duna-Tisza közén helyezkedik el, de ide tartoznak a Gödöllői-dombság, a Csepel-sziget, valamint a Tiszántúl egyes területei is. A terület alapvetően alföldi jellegű, a tengerszint feletti magasság 150 méter alatt marad, a szintkülönbségek nagytájként elhanyagolhatóak. Ha azonban kisebb tájegységekre bontva vizsgáljuk, igen változatos képet láthatunk, mozaikszerűen elhelyezkedő, keletkezésében, kőzetanyagában és talajtípusában, vízháztartásában eltérő tájak tarka egyvelegét. A peremterületektől enyhe lejtés jellemzi (kivéve délen), kialakulása főként a folyók feltöltő munkájának köszönhető, kisebb részben a szélnek. Nagy általánosságban elmondható, hogy a tengerszint felett 100 méternél alacsonyabb területek főként jelenlegi és egykori árterek, többségük tökéletes síkság, míg az ennél magasabb térszínek a szél által lösszel vagy homokkal beborított hátak. Az ártéri területeken a hajdani és jelenlegi folyók hordaléka (agyag, homok, kavics) teszi egyenletessé a felszínt, ám itt a gyakori vízbőség okozta redukcióhoz a felszínre jutott szerves anyagok erősen savanyú bomlása társul, mely a talaj kilúgozásával, következésképp elsavanyodásával jár együtt. A löszös síksági térszínek talajképződményei főként csernozjomok, ebből a réti csernozjomok az Alföld talajvízhatással érintett löszös síkjainak jobb nedvesség ellátottságú, termékeny talajképződményei. (Bennük a felemelkedő víz okozta folyamatokra változatos színű vaskiválások utalnak.) Ezen túl mészlepedékes csernozjom, kilúgozott csernozjom és öntés-csernozjom talajok is előfordulnak a borvidéken, de a magasabb térszíneken (Monor környéke) a vastag löszhátakon csernozjom barna erdőtalajok is megtalálhatóak. A homoktalajok sajátossága, hogy gyorsan melegszenek, és jobban visszaverik a napsugárzást, ugyanakkor ásványi-anyag tartalmuk kisebb, és a víztartó képessége is rosszabb, mint más talajoké. A terület éghajlata kontinentális, kevés (500-600 mm) és egyenlőtlenül eloszló csapadékkal, ami gyakori aszályhoz vezet. Jelentős a napi és az éves hőingás is, nyaranta a hőségnapokon gyakori a szőlőtőkék napperzselése, de az őszi és tavaszi fagyok is komoly károkat okoznak. Az éves napsugárzás igen magas, országos átlag feletti.

Termőhelyek és Eredetvédelem

TERMŐHELYEK

A Kunság OEM a borvidék területére terjed ki, de azon belül három további OEM-et is létrehoztak az idők folyamán, ezek az Izsáki Arany Sárfehér OEM, a Monor OEM, valamint a Soltvadkert OEM.

Ceglédbercel településen az Arany-hegy, valamint Cegléd és Ceglédbercel határában a Fischer-part önálló dűlőként megjelent. A monori Strázsa-hegy, Száraz-hegy és a gombai Harcvölgy szintén le lett határolva, sőt, önálló termékleírással is rendelkezik a Monor OEM, akárcsak Soltvadkert, ahol a termékleírást az ezerjó szőlőfajtára és az abból készült fehérborokra, desszertborokra és pezsgőkre alkották meg. Ez utóbbinak több értelme van, hiszen nem pusztán földrajzi lehatárolás, de egy már meglévő tartalomhoz „szabja a kabátot“, hiszen a soltvadkerti ezerjó borok évtizedek óra a móri ezerjók kihívói a hazai piacon. A három lehatárolt soltvadkerti dűlő (Csábor, Kútágas, Szarvaskút) csupán elméleti lehetőség, egyelőre még a dűlőszelektált borok esetében sem szokták a dűlő nevét feltüntetni a címkén a termelők.

A borvidék és a régió legérdekesebb besorolása minden kétséget kizáróan az Izsáki Arany Sárfehér OEM. A körülhatárolt területről (Izsák, Ágasegyháza, Orgovány, Páhi, Fülöpháza, Fülöpszállás, Szabadszállás, Ballószög, Helvécia, Kunszentmiklós) származó szőlőt kizárólag kézzel lehet szüretelni, az engedélyezett egyetlen szőlőfajta természetesen az arany sárfehér, ami egy lokális szőlőfajta, 1873-ban szelektálták egy izsáki ültetvényből. Itt szintén sor került a dűlők lehatárolására, a Gedeon, Szajor, Kisizsák, Páskom és Osztály dűlők mind Izsákon találhatóak, feltüntetésük a címkén kizárólag az Izsáki Arany Sárfehér OEM-mel együtt lehetséges, és csak akkor, ha az adott bor- vagy pezsgő alapanyag 100%-ban a jelzett dűlőben termett.

EREDETVÉDELEM

A 2012-es termékleírás meglehetősen széles tárta a borászok lehetőségeit, a sima fehérbortól a vörös jégborig 13 különböző bortípust, valamint pezsgő és gyöngyözőbor készítést is engedélyezett, természetesen különböző előállítási szabályok mellett. Ugyanez volt helyzet a fajták tekintetében, gyakorlatilag minden létező fajta bekerült. Az egyetlen komolyabb változás ebben azóta, hogy jégborok kikerültek belőle.

Már ezzel egy időben megalakult az említett Monor OEM, amely szigorúbb feltételek mellett kizárólag fehér-, vörös- és rozéborok termelését engedélyezi a Strázsa-hegy, Monor, Monorierdő és Bénye területéről. Az Izsáki Arany Sárfehér OEM is már 2012-ben bejegyzésre került, először csak a csendes borokra, majd 2014-től a pezsgőkre is érvényesen. A Soltvadkert OEM szintén 2012 óta létezik, változtatás azóta nem történt.