decor
hero
hero

Szakmai

Szakmai

Hazai sikerek a nemzetközi sommelier-bajnokságon

2025. október 31.

Geri Ádám

Komoly sikerrel zárult a Budapesten megrendezett nemzetközi sommelier-bajnokság, a II. Open Hungarian Sommelier Championship. A rangos esemény nemcsak a magyar sommelier-szakmára, de a magyar borokra is ráirányította a figyelmet.

 

  1. október 12–13-án immár másodszor rendezték meg Budapesten a Nyílt Magyar Sommelier Bajnokságot (II. Open Hungarian Sommelier Championship). A Magyar Sommelier Club által először tavaly megszervezett verseny a korábbi magyar sommelier-bajnokság folytatása, amely idénre nemzetközi versennyé nőte ki magát. Ennek megfelelően továbbra is itt dől el a magyar bajnoki cím sorsa (és egyben az is, hogy a következő évben ki képviselheti az országot a sommelier-világbajnokságon), a megmérettetésen viszont már külföldi sommelier-k is részt vettek.

Két év alatt jelentősen megnövekedett az Open Hungarian Sommelier Championship ázsiója: 2025-ben már három kontinens kilenc országának 25 sommelier-je mérte össze tudását. Volt olyan ország, amelyik maga jelentkezett be, hogy szeretné Budapesten rajthoz állítani a versenyzőit. A presztízshez jelentősen hozzájárult, hogy világszínvonalú zsűri állt össze. Kivételes lehetőség, hogy a sommelier-k a teljesítményükről olyan szakemberektől kapjanak visszajelzést, mint Wojciech Bońkowski (az első lengyel Master of Wine), Matt Citriglia (amerikai Master Sommelier) és Czinki Tamás (az egyetlen magyar Master Sommelier).

A verseny időzítése is remekül sikerült, hiszen így egyben felkészülést is jelenthetett a jövőre Portugáliában megrendezendő világdöntőre. „Februárban volt az amerikai válogató, így a budapesti rangadó nagyjából félidőre esett a lisszaboni döntő felé vezető úton. Miután tájékozódtam a versenyről, a lebonyolításról, nem volt kérdés, hogy eljövök a tengerentúlról, mert tudtam, kiválóan fogja szolgálni a felkészülésemet. Megnézhettem, hol tartok, hol van még szükség finomhangolásra” – válaszolta a bor.hu kérdésére Mark Guillaudeu Master Sommelier. Az USA regnáló bajnoka elmondta, hogy az indulása előtti hetekben otthon számos magyar bort megkóstolt kifejezetten a verseny kedvéért.

A jelenség nem egyedi: a sommelier-versenyeken a rendező ország borai mindig egy kicsit jobban reflektorfénybe kerülnek. „Az Open Hungarian Sommelier Championship a Nemzetközi Sommelier Szövetség (Association de la Sommellerie Internationale – a szerk.) sztenderdjei szerint zajlik, de azért marad a feladatok összeállításánál némi mozgástér. Így természetesen be tudtuk csempészni a magyar borokat” – magyarázza Kovács Gábor, a szervező Magyar Sommelier Club elnöke.

A nagy érdeklődésre (is) tekintettel a verseny két napon át, négy fordulóban zajlott. Az első napon előbb a legjobb tizenkettőre, majd a legjobb hatra szűkült a mezőny. A második nap délelőttjén, az elődöntőben dőlt el, melyik három versenyző jut a döntőbe, ők délután „indultak harcba” a végső győzelemért. A négy forduló során a sommelier-knek a legváltozatosabb (és legváratlanabb) helyzetekben kellett helytállniuk: éppen úgy, ahogy a munkahelyükön, a vendégek előtt teszik. A feladatok részét képezte elméleti teszt (benne kérdésekkel teáról, borról, kávéról, koktélról), vakkóstoló (bor és párlat), éttermi szituáció, de még a ritkaságszámba menő pezsgődekantálás is. „Nagyon változatosak és mélyrehatóak voltak a feladatok, különösen az írásbeli teszt volt nagyon összetett, minden tudásunkat latba kellett vetni. A gyakorlati résznél pedig jöttek azok a gyors reagálást igénylő, trükkös kihívások, amikkel a valós életben, a vendég asztalánál is nap mint nap találkozunk, és amin igazán le tudjuk mérni, mennyire vagyunk jó szakemberek” – osztotta meg tapasztalatait Kristijan Harjač horvát sommelier. „A bor- és italvilág olyan részletei kerültek itt fókuszba, amik nálunk, Malajziában talán kevesebb figyelmet kapnak. Rengeteget lehetett tanulni, hiszen így megtapasztalhattuk, mi kell ahhoz, hogy a mi sommelier-ink is bekerüljenek a nemzetközi élmezőnybe és világszinten elismert szakemberekké váljanak” – vonta le a tanulságokat Justin Ho Li Vern.

DSC07570

A délutáni döntő Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos köszöntőjével indult. A versenyt végül Jan Knąber, 2025 lengyel sommelier-bajnoka nyerte meg Sebastian Giraldo Makovej és a már említett Mark Guillaudeu előtt. Második helyével Sebastian Giraldo Makovej egyben megvédte magyar bajnoki címét, és jogot szerzett a lisszaboni világdöntőn az indulásra. A legjobb 30 év alatti sommelier díját a horvát Kristijan Harjač nyerte el.

A megkérdezettek egyetértettek abban, hogy a II. Open Hungarian Sommelier Championship minden szempontból teljes sikerrel zárult. Ezt erősítette meg a bor.hu-nak a zsűri tagja, Matt Citriglia. „Sok olyan versenyt láttam már, ahol látszólag minden rendben ment, de a színfalak mögött fejetlenség uralkodott. Budapesten azonban maximális profizmussal találkoztam a szervezőktől kezdve a borokat kitöltő személyzetig mindenkinél. Nem csoda, hogy ezen ideális körülmények között remek teljesítmények születtek. A verseny valóban alkalmat adott arra, hogy a világ sommelier-jei összemérjék valós tudásukat.”

DSC07642 2

„Minden meghívott versenyző és vendég eljött, így ritka erős volt a mezőny. Sokat elmond a színvonalról, hogy az amerikai kontinens bajnoka nem jutott a legjobb hat közé. Hatalmas öröm a magyar második hely, ez azt mutatja, hogy egyértelműen ott vagyunk a világ élvonalában” – foglalta össze saját tapasztalatait Lippai Mihály, a verseny főszervezője. Mint mondta, nem lesz idő sokáig élvezni a sikert, mert hamarosan kezdődik a felkészülés a 2026-os versenyre, hiszen a cél nem lehet más, mint tartani a szintet. „Ha elterjed a szakmában, hogy milyen varázslatos volt ez a pár nap, beleértve például a verseny utáni tanulmányi kirándulást is Tokajban, akkor évről évre többen szeretnének jönni. Ezek az emberek pedig a magyarországi tartózkodásuk során kötődni kezdenek a magyar borokhoz, borvidékekhez. Onnantól egészen másként fognak a munkájuk során a magyar borra tekinteni. A verseny fontos eszköz abban a küldetésben, hogy a magyar sommelier-k és a magyar borok hírét vigyük a nagyvilágban. Ezért nagyon fontos a sikeres szervezés.”

Olvasd el ezeket is!