Miért jó üzenet a Szekszárd palack? Hogyan kommunikáljunk magunkról jól a világban? Miért van szükség prémium borokra? Kadarkáról, fejlődésről, sommelier-versenyről és jövőbeli lehetőségekről is beszélgettünk Wojciech Bońkowskival, a hazánkat jól ismerő lengyel Master of Wine-nal.

Wojciech Bońkowskit egyre gyakrabban látni Magyarországon, és nem véletlenül. Részt vett a Hungarian Wine Summiton, ott volt a szekszárdi Lösz Fórum kerekasztal-beszélgetésén, az etyeki Pezsgőkonferencián, zsűritagként bírálta a II. Hungarian Open Sommelier Championship versenyzőit – vagyis már régen nem csak Tokaj kapcsán merül fel a neve a hazai borszakmai berkekben. Egy Master of Wine cím mögött felfoghatatlan mennyiségű tanulás, több évtizednyi tapasztalat és széles látókör áll. Szinte magától értetődő, hogy megkérdezzük tőle: mi kell ahhoz, hogy a magyar borokat egy napon a legnagyobb bordeaux-i château-k és burgundi domaine-ek klasszisai között emlegessék. Meglepő módon mégsem ez az, amire a legtöbben kíváncsiak, ha lehetőségük adódik vele beszélgetni.

Kalmár Borbála: A Bor.hu oldalának is nyilatkoztál már korábban, és sejtem, hogy sok újságíró vagy boros szakember keres meg kérdésekkel. Melyiket hallod a leggyakrabban?

W. B.: Mostanában leginkább azt kérdezik, mennyi időbe telik, mire valaki Master of Wine lesz. Érdeklődnek az idáig vezető útról is, hogy milyen nehéz, mennyit kell tanulni, és a válasz sokaknak elég ijesztőnek tűnik. Nekem hét évbe telt, mire megszereztem a címet. Sok kérdést kapok Tokajról is, főleg arról, miért ezt a borvidéket választottam a disszertációm témájául. A válasz persze egyszerű: szeretem Tokajt, és mindenképpen olyan borvidékről akartam írni, ami közel áll hozzám.

K. B.: Ha nem Tokaj, de továbbra is Magyarország: melyik borvidéket választanád?

W. B.: Idén már háromszor jártam Szekszárdon, az a régió egyre jobban érdekel, úgyhogy a terület biztosan nagyobb figyelmet kap a közeljövőben. Emellett az Etyeki Pezsgő története is nagyon izgalmas: lenyűgöző a munka, amit az ottani termelők beletettek az eredetvédelembe, az pedig kifejezetten előremutató, hogy létrehoztak egy külön apellációt kizárólag a pezsgőnek. Azt hiszem, ez is remek téma lenne.

Tokajon túl

K. B.:Visszakanyarodva Szekszárdhoz: mintha a látogatásaid már többről szólnának, mint szimpla érdeklődésről.

W. B.: Volt már néhány kreatív megbeszélésünk arról, hogyan és milyen irányba fejlődhetne a régió. Jelenleg még nincs konkrét együttműködés, de nagyon örülök ennek a közös gondolkodásnak. Úgy vélem, a Szekszárd palack mögött álló emberek erős üzenetet képviselnek, és nagy lépést tettek a borvidék marketingstratégiájának megszilárdítása felé. Most az a feladat, hogy jobban megismertessék magukat a fogyasztókkal.

K. B.: A Szekszárd palack kifejezés néha még számunkra is ismeretlenül hangzik. Elmagyaráznád, pontosan mit takar?

W. B.: Jogos a felvetés, és éppen ezért gondolom, hogy a kommunikációra még nagyobb hangsúlyt kell helyezni. Maga a palack csupán egy eszköz abban, hogy egy régió egységesen és tudatosan fejlődjön. Az ilyen jellegű üzenet nem újdonság: gondoljunk csak a Barolo- és a Barbaresco-borokat szimbolizáló Albeisa-palackra. Ez egyértelmű jelzés a fogyasztó számára: ami ebben van, az egy különleges borvidék magas szintre pozicionált terméke.

Sok más magyar borvidékhez hasonlóan Szekszárdon is kialakult egy tömegtermelésre és alacsony árképzésre építő modell, ebből azonban mindenképpen a piramis felső, prémium szegmense felé kell elindulni. Kiemelt figyelmet érdemelnek az őshonos fajták – a kékfrankos és a kadarka –, valamint a bikavér: jelenleg csak ezek kerülhetnek Szekszárd palackba.

Felmerült az is, hogy egy kékfrankosalapú házasítás – amely legfeljebb 50%-ban tartalmaz nemzetközi fajtákat – szintén megkaphatná ezt a jogot, de ezzel én nem értek egyet. Véleményem szerint a hangsúlynak a magyar fajtákon kell maradnia, és arányukat inkább 70–75%-ban határoznám meg. Ez önmagában is erős üzenet a piac felé: saját fajtákkal is elérhető a magas minőség.

Kifejezetten hiszek a kadarkában, hatalmas potenciál rejlik benne. Könnyed, gyümölcsös, kevésbé csersavas vörösborokat ad – akár hordó nélkül is megállja a helyét –, és ez a stílus jelenleg nagyon keresett a világban. Bár a telepítések aránya még kicsi, remélem, egyre többen felismerik a benne rejlő lehetőséget.

Felnőni a feladathoz

K. B.: Nemrég más okból is nálunk jártál: októberben rendezték meg a II. Open Sommelier Championshipet, amelyen tagja voltál a zsűrinek. Mit tapasztaltál?

W. B.: A Magyar Sommelier Club és a Magyar Sommelier Szövetség közösen rendezte meg a versenyt, és azt kell mondanom, világszínvonalú esemény volt. Látszik, hogy a szervezők sok inspirációt merítettek a nemzetközi versenyekből: kiváló mesterkurzusok zajlottak, és a poharakba valóban magas minőségű borok kerültek. Én csak a döntőben zsűriztem, de egyértelmű volt, hogy az utolsó körös versenyzők tudása megállja a helyét bárhol a világon. Csak hajszálnyi különbségek döntöttek közöttük. Végül a fiatal lengyel sommelier, Jan Knąber nyert, de nagy gratuláció illeti a magyarok legjobbját, Sebastian Giraldo Makovejt is, aki borismeretben már évek óta egészen magas szinten mozog.

K. B.: Az év vége mindig a visszatekintés időszaka is. A Magyar Bormarketing Ügynökség idén számos kezdeményezéssel népszerűsítette a hazai borokat. Te hogyan látod az ő munkájukat? Mi az, amit kiemelkedő jelentőségűnek tartasz?

W. B.: Teljesen lenyűgöz az a fejlődés, amit az ügynökség az elmúlt években elért. Nagyon jó döntés volt egyszerűsíteni a kommunikációt. Magyarország sokszínű, számos borvidékkel és szőlőfajtával – amit nehéz egységesen bemutatni, ezért érdemes három-négy olyan kulcsüzenetre helyezni a hangsúlyt, amelyek az exportpiaccal is rezonálnak. Az édes tokaji borok mellett a vulkanikus területekről származó száraz fehérborok és az őshonos kék szőlőfajták kommunikációja szerintem remek irány. Ez rendkívül jó színben mutatja be Magyarországot, olyan régióként, amelynek helye van Európa legjelentősebb borexportálói között.

Nagyobb hangsúlyt kell helyezni a prémium szegmensre

K. B.: Amikor marketingstratégiát tervez az ember, kötelező előre tekinteni: szerinted mi az a legfontosabb cél, amit 20-25 év távlatában ki kell tűznünk magunk elé?

W. B.: Ez egy igazi milliódolláros kérdés (nevet). Nézd, nem klisé: a borfogyasztás mind bel-, mind külföldön kihívásokkal küzd jelenleg. Nehéz megjósolni, mi fog pontosan történni, de nem gondolom, hogy a fogyasztás növekedne a jövőben – bár persze erre is lehet ellenpéldát találni. Magyarországnak azonban őszintének kell lennie saját magával szemben. Az iparágnak konszolidációra van szüksége, vagyis a termelésnek is ehhez kell igazodnia, ami valószínűleg az ültetvények csökkenésével is jár majd.

A napokban Budapesten voltam, bementem egy boltba, és azt láttam, hogy húzónevek árulnak borokat 1800–2500 forintért. Úgy vélem, a jövőben ezt a piaci szegmenst kell visszaszorítani, és e tekintetben Magyarországnak is követnie kell néhány más európai bortermelő nemzet példáját – nem nevezem meg ezeket, de szerintem így is lehet tudni, melyekről beszélek.

A prémium szegmensre, a birtokborokra és az erős családi márkák top tételeire kell helyezni a hangsúlyt. Ez bátor döntéseket követel a borászatoktól, de az őket segítő intézetektől – így a Magyar Bormarketing Ügynökségtől – is. Ezt a munkát most kell elkezdeni, mert 20-25 év múlva nem lehet majd 2000 forintért bort készíteni: egyszerűen túl magasak lesznek hozzá a termelési költségek. Minél előbb kezdünk strukturálisan magasabb szintre lépni, annál jobb, és ehhez kapcsolódóan kell felépíteni a koherens borkommunikációt is. Nagy hagyományokkal rendelkező bortermelő országról van szó, ismert kiváló borairól, és a borvidékei alkalmasak arra, hogy a top ligában játsszanak. Azt gondolom, ez nem lehetetlen, de lépni kell, és – ahogy mondani szokták – a legjobb pillanat az építkezés megkezdésére öt évvel ezelőtt volt, a második legjobb pedig most van.

K.B.: Célokról beszélünk, a végére pedig egy ehhez kapcsolódó személyes kérdést hagytam: mi motivál egy Master of Wine-t, aki már elérte a borvilág csúcsát?

W. B.: Az emberek, akikkel találkozom, a borászok, akiket megismerhetek, és a borok, amelyeket kóstolok – ezek között rengeteg igazán nagyszerű tétel akad. Szeretnék tovább tanulni, új borokat felfedezni, látni, hogyan fejlődnek az egyes borvidékek.

Szekszárdon például most kóstoltam néhány bort, amelyeket korábban is ismertem, de most valahogy jobbak, érdekesebbek voltak. Nem is annyira a belső motivációról van itt szó, inkább arról, hogy engem hajt az a világ, ami körülvesz. Öröm részese lenni annak a nagyszerű minőségi forradalomnak, amely jelenleg Magyarországon zajlik.