Szerző: Ercsey Dániel

Bükki borvidék

Bükki borvidék

A borvidék bizonyos értelemben az Egri borvidék folytatása, legalábbis a nyugati részén, ahol Bükkzsérc és Cserépfalu Szomolyával illetve Noszvajjal határosak. A másik irányban viszont bő-ven túllép a névadó hegység, a Bükk határain, fel egészen a Sajó völgyéig, a megyaszói dombokig, mi több, egy apró pontban az ukrán határig, ahol már közelebb vannak a kárpátaljai borászatok, mint mondjuk a miskolciak. A hegyek túrázni csábítanak, a völgyekben apró gyógyfürdők bújnak meg, a domboldalakon szőlő zöldell és pincék várják a betérőt.

A borvidékről

Kezdjük az egri borvidék határán lévő falvakkal, ahol szinte mindegyikben csodás pincesorokat találni. Cserépfalu a vidék egyik turisztikai központja, hét pincesorral és egy szuper teljesítménytúrával, amivel a fiatalon elhunyt biológusra, Less Nándorra emlékeznek a barátai. Előzetes bejelentkezés után keressük fel a Bükkzsérc közelében fekvő, páratlan tufafaragásokat és a korábbi évszázadok borászati, szőlészeti eszközeit kiállító Pelyhe Pince-Múzeumot. A barlanglakások a környék fontos látnivalói, itt sincs ez másként, keressék fel a helyiek által csak kisamerikának” nevezetteket, vagy a felettük lévő kilátót. A faluból északnak tartva a Hór-völgy bejáratához jutunk, ami izgalmas túrát kínál. A szomszédos Bogács a fürdőjéről nevezetes, pedig pincesor itt is van bőven! Cserépváralja szomszédságában a kaptárköveket érdemes felkeresni az erdőben, ha Kappadókiára emlékeztető tájra vágyunk. A vidék déli végén terül el Mezőkövesd, ahol a Matyó Múzeum, az élő skanzennek nevezhető Hadas városrész és a Zsóry-fürdő között oszlik meg a figyelmünk.

Tipp

Mezőkövesd “híres” dűlője a Dollár-hegy, ami minden bizonnyal versenyben van a legviccesebb dűlőnév címéért (akárcsak a tokaji Tehéntánc, vagy a legyesbényei Kutyafagyó).

Innen keletre haladva egy ideig még a riolittufás, jellemzően egri” vidéken járunk, ezt láthatjuk Tibolddaróc faragott pincéin is. A település kastélyait, bár nem látogathatók, érdemes kívülről megcsodálni, majd felkapaszkodni a kilátóba, és végigtekinteni a tájon. Végül, ahol a Bükk véget ér és nekiszaladunk az Alföldnek, kanyarodjunk északnak, Miskolc felé, de előtte még nézzük végig ennek a tájnak a látnivalóit. Nyékládháza szőlőhegye talán nem sokaknak jelent bármit is, mi mégis azt mondjuk, egy borturistának kihagyhatatlan, főként a Pittyén dűlő miatt! Innen tiszta időben ellátni Tokajig, de a közeli Ónod váráig, ahol Rákóczi az országgyűlést tartotta. Szintén nincs messze Muhi, ahol a tatárok megsemmisítették a magyar seregeket és ahonnan a király is csak a puszta életét mentette 1241-ben.

Tipp

A Muhi csata emlékhelye megér egy rövid kitérőt, főleg, ha összekötjük az ónodi várral, hisz mindkettő fontos helyszíne a magyar történelemnek.

A borvidékhez tartozik papíron az ukrán határ mellett emelkedő romvulkán, a Kaszonyi-hegy. Érdemes sétát tenni rajta, benézni a közeli Tarpára, felkeresni Tákos és Csaroda gyönyörű templomait és fürdeni egyet a Tiszában Gergelyiugornyán a strandon, ha erre járunk!

Miskolc már lassan egy évtizede ott van a hardcore borkedvelők térképen és bizony az Avas pincesorain újra sarjad a borélet. No de azért látnivaló is akad errefelé, kezdve az egyik legjobb vidéki társulattal a színházban, de ott van a Fazola féle kohó, a diósgyőri vár, az ortodox egyházi múzeum, a miskolctapolcai Barlangfürdő és persze a Herman Ottó Múzeum, ahol ha 2020-ban elkészül az új épületszárny, végre állandó kiállításként is helyet kap a Petró Sándor féle és a Kövesi István féle gyűjtemény, olyan nagyságok festményeivel, mint Egry, Aba-Novák, Szőnyi, Rippl-Rónai, Berény Róbert, Czóbel Béla, Kassák, Perlmutter, Scheiber Hugó vagy Vaszary!

Innen a Bükkben továbbhaladva Lillafüreden a szálló, a barlangok és a csónakázótó, a Sajó völgyében pedig Edelény a következő látnivaló. Utóbbi rejti az ország egyik legszebb kastélyát. Az edelényi LHuilier-Coburg-kastély gyönyörűen felújítva, múzeumként, Kastélyszigetként várja a kirándulókat. Innen már csak egy ugrás Felsővadász, a Rákócziak ősi fészke, de aki ránk hallgat, az mindenképpen elmegy Tornaszentandrásra is, a II. András alatt építtetett román stílusú, ikerszentélyes katolikus templomot megcsodálni. A templom páratlanul szép, freskói, kialakítása miatt első kategóriás műemléke az országnak. Innen már csak egy nagyon rövid autóutat jelent az Aggteleki Nemzeti Park és a Baradla-barlang (UNESCO Világörökségi helyszín).



Gasztronómiai ajánló

A Bükki borvidék gasztronómiája nehezen választható el a szomszédos Egri borvidékétől, lévén mindkettő a Bükk-hegység déli lábánál húzódik meg. Általánosságban elmondható, hogy a hegység vadban gazdag, a középkorban Tibolddarócon, Kácson és Cserépváralján már királyi vadaskertek működtek, míg az Egri Püspökségnek Szarvaskőn vadászták a konyhai alapanyagot. A hegység tiszta és sebes folyású patakjaiban gyakori vendég a pisztráng, nem véletlen, hogy komoly hagyományai vannak errefelé a haltenyésztésnek. A hegyvidéki kaszálók ideális terepet biztosítanak a legeltetéshez, így a bükki sajtok is országos ismertségre tettek szert és szerencsére ez a tendencia napjainkban is megfigyelhető. A pisztrángtelepeken frissen sült, füstölt és rántott pisztrángot is kóstolhatunk, ezekhez az ételekhez jól passzolnak a bükki fehérborok, legfőképp egy zenit vagy a Bükki borvidék közösségi bora, a Bálvány. Ősszel az éttermek étlapjain felbukkannak az erdei gombák, ilyenkor a testesebb fehérboroké lehet a főszerep, ha kísérőt keresünk. A borvidék legnagyobb városában, Miskolcon számtalan étterem és levesező színesíti a gasztropalettát, köztük egy ismert Hernád-völgyi pizzéria büféje is. A hegység déli peremén Mezőkövesden, de a borvidék szívében, Bogácson is könnyedén találunk apró éttermeket, köztük egy-kettő regionális borlappal is szolgál. A borvidékhez tartozó Barabáson már a Bereg jellemző ételeit készítik, mint a káposztás gombaleves vagy a szilvalekváros fánk, ha arra járunk, ezeket is érdemes megkóstolni.

Eseményajánló

A Bükki borvidék viszonylagos ismeretlensége rányomja a bélyegét a boros rendezvényekre is, bár mindkét trend szerencsésen megfordulni látszik, köszönhetően a Szövetség a Bükki Borvidékért lelkes tagjainak. A borvidék keleti oldalán Miskolc már önmagában is rendezvények sokaságával várja a nagyérdeműt, ezek közül a télbúcsúztató Furmint Február kóstoló a legizgalmasabb boros program februárban, az országos Furmint Február részeként. Tavasszal aztán hagyományosan az Avasi Borangolás csábít egyre több borkedvelőt az újjáéledő miskolci Avas oldalába, a régi présházak és többszintes pincesorok hegyére. A nyár a könnyed italok időszaka, ilyenkor nem a nagy testű vörösborok csúsznak a legjobban, ezt felismerve rendezik meg évről-évre a Miskolci Fröccsfesztivált is. Szintén nyáron tartják a borvidék nyugati központjában, Bogácson a Bükkaljai Borfesztivált és Nemzetközi Borversenyt, leánykori nevén a Bükkvinfestet, ahol a szépszámú minta mellett igényes zenei program szokta várni a zsűrit és a kóstolni vágyó közönséget egyaránt. Bogács és környéke a gyógyfürdők, a gyalogtúrák, a kaptárkövek és a közeli Mezőkövesd révén a matyók vidéke, ahol a borfesztivál mellett érdemes figyelni a falvak apró, a borhoz gyakran csak érintőlegesen kötődő rendezvényeit is, mert a helyi borászokkal ott is összefuthatunk.

Lapozás visszaLapozás előre
Miskolctapolca BarlangfürdőMiskolctapolca Barlangfürdő
Magyar Orthodox MúzeumMagyar Orthodox Múzeum
Kis Jankó Bori Emlékház MezőkövesdKis Jankó Bori Emlékház Mezőkövesd
Matyó Múzeum MezőkövesdMatyó Múzeum Mezőkövesd
Lillafüredi vízesésLillafüredi vízesés
Hámori-tóHámori-tó
JósvafőJósvafő
Diósgyőri várDiósgyőri vár
Aggteleki cseppkőbarlangAggteleki cseppkőbarlang
2019 - 2024 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Spotify Facebook Youtube Instagram tiktok