Szerző: Ercsey Dániel
A Sokorói-dombság falvai viszonylag kevés országos hírű látnivalóval kápráztatnak el bennünket, így mindenkinek azt javaslom, hogy a borvidéki túráját (a borászatok meglátogatása mellett) a Pannonhalmi Bencés Főapátságban kezdje. Már az épület is lenyűgöző, a kilátás a mellvédtől, a könyvtár a XIX. századból, a román stílusú altemplom, a XV. századi kerengő, a gótikus bazilika, nyáron a majd hat hektáros levendulamező a gyógynövénykertben, mellette az ajándékbolt és a lepárló, természetesen levendulaolajos ajándékokkal… Ott van aztán a 22 hektáros arborétum, a Boldog Mór kilátó, ahonnan tiszta időben a Bakony északi vonulatáig is ellátni, a lombkorona tanösvény ami kerekesszékkel is bejárható, a Pausa névre hallgató apátsági kávéház, vagy a szintén az apátság által működtetett Viator étterem. Gondoljanak bele, a borászatban még nem is jártunk, pedig az is megér egy misét!
A közeli Hefter üveggalériában az országban egyedülálló módon a legjobb külföldi és hazai művészek üvegszobrászati és üvegfestészeti alkotásaik láthatók. A galériában található boltban a művészek által készített ajándéktárgyak is megvásárolhatók.
Ha végeztünk Pannonhalmával, ami a leggyorsabbaknak is legalább egy nap, akkor keressük fel Nyúl határában a “szurdikba” vájt pincesort. A viccesen Nyúli Havasoknak is nevezett dombság egyik magaslatán, a Lila-hegyen felújított kilátó várja a kirándulókat. A borvidéken kívül, de nem túl messze érdemes még felkeresni a mórichidai Szent Jakab templomot, de még inkább a lébényi, román stílusú Szent Jakab apostol plébániatemplomot, a hazai román templomépítészet kiemelkedő alkotását. Hogyan is lehetne érzékeltetni a lébényi templom fontosságát? Idősebb a jáki testvérénél!
Az El Camino hazai szakasza is erre vezet, nem véletlenül! Ez a Szent Jakab ugyanaz a Szent Jakab aki Compostelában nyugszik, a templom előtt bárki megtalálhatja az ikonikus kis kagylót és a távolságot (3210km), ami még hátravan a gyaloglásból.
A lovaglás szerelmesei feltétlenül keressék fel a borvidéktől mindössze húsz percre lévő bábolnai Nemzeti Ménesbirtokot. Kocsigyűjteményük és ménes történeti kiállításuk a laikusoknak is igazi élményt ad, de a Ménesudvar és az arborétum felkeresése után a gyerekek biztosan a Csikótelep kifutói mellett állnak majd legtovább! A birtokon fogat bemutató, étterem, sétakocsikázás és hotel is várja az érdeklődőket!
Végül, de nem utolsósorban szólni kell a borvidéktől csak egy kőhajításra lévő Győr városáról. A többség az Audira gondol, pedig az óváros barokk és klasszicista épületei, a győri Dunapart, a kilátás a Káptalandombról, az éttermek és cukrászdák, a templomok és a vízparti kenu- és kajakkölcsönzők, a győri Nemzeti Színház vagy a Káptalandombon álló Bazilika mind érdekes látnivalói a városnak. Utóbbiban találjuk Magyarország egyik legjelentősebb szakrális emlékét, a Szent László Hermát, az egyetlen hitelesnek tartott Árpád-házi királyábrázolást. Győrben nyaranta két szabad strand ad enyhet a melegben, egy a Rába partján, egy pedig a Mosoni-Dunán. A holt-Marcal partján található Achilles üdülőfaluban Vízisí és Szabadidő Centrum működik, de a városban gyógy-, termál- és élményfürdő is van Rába-Quelle néven, valamint egy szuper interaktív kiállítási központ Mobilis néven.
A borvidék, bár több településre is kiterjed, gasztronómiailag egyértelműen Pannonhalma központú, ahol az ezeréves apátság nem csupán borászatot működtet, de a Viator éttermet is, ami egyértelműen az ország csúcsgasztronómiáját képviseli, jellegzetes helyi alapanyagokból építkezve. A bencések hagyományosan gyógynövényeket termesztettek, ez természetesen most is megjelenik a Pannonhalmi Bencés Főapátság kínálatában, akárcsak a bencés sörök, a helyi szőlőterületekről készített borok, vagy a környékbeli dombokon megtalálható gombák, gyümölcsök és vadhúsok, mint a nyúl vagy a fácán. A közeli Rábaköz viszont őriz néhány olyan fogást is, melyek szinte csak itt őrződtek meg, hogy aztán más név alatt újra elterjedjenek országosan is. Ilyen a rábapatonyai rényés kolbász, vagyis a tojással egybesütött kolbász (ma talán kolbászos rántottának mondanánk), melyet jellemzősen savanyúkáposztával ettek. Szintén ismert a rábaközi keltésztás fonott kalács, amit errefelé Mihályi kalinkó néven ismernek és gyönyörűen illik hozzá a borvidék közösségi bora, a PH érték. A Viatorban vargányás sült zsályás rizottót, vagy harcsapaprikást kínálnak a helyi borokhoz, utóbbit túrós gnocchival. Szerény véleményünk szerint a pannonhalmi rizlingekhez, sauvignon blancokhoz és más feszes fehérborokhoz a sütőtök krémleves is tökéletesen passzol, főleg ha pirított tökmaggal tálaljuk.
A Pannonhalmi borvidék örömteli fejlődésen ment át az elmúlt évtizedben és ez már a programokon is meglátszik. Az évet a Vince-napi Pincejárással nyitják a borászok, ilyenkor több pince is nyitva tart, lehet kóstolni, sőt, egyes településeken a pincék közti szállítás is megoldott. Tavasszal BorCamino-ra várják a túrázás és a borok szerelmeseit Nyúlra, ilyenkor a talpas pohár mellett tényleg a túrabakancsé a főszerep! Nyáron a borvidékhez legközelebb eső nagyváros, Győr ad otthont a Bornapoknak, ahol természetesen a „házi borvidék“is képviselteti magát, ezt követi Nyúlon az Örömtánc, ahol a fesztelen szórakozásé, a hamburgeré, az élőzenéé, a boroké és a táncé a főszerep. Októberben Pannonhalmi Bornapokat tartanak, a több napos rendezvényen bőven van mindenkinek lehetősége az ismerkedésre a borokkal. Novemberben újra az egész borvidék kinyitja kapuit a Márton-napi Pincejáráson, hasonlóan a Vince-napi rendezvényhez, míg az évet a Pannonhalmi Főapátságban zárhatjuk a felemelő Szent János napi boráldáson.
Pannonhalmi borvidék
Látogass el a Pannonhalmi Bencés Főapátságba, ismerkedj a helyi borokkal, ebédelj meg a közeli étteremben!
Barangold be az apátság környékét, a 22 hektáros arborétum ösvényeit, majd fedezd fel Győr számos látnivalóját!
Nézz be a bábolnai Nemzeti Ménesbirtokra, ebédelj Pannonhalmán, keress fel egy helyi borászatot Nyúl településén!
Borkóstolás
Bankkártyás fizetés
WiFi
Saját parkoló
Dűlőtúra
Étkezés
Pincetúra
own_accomodation
Rendezvényhelyszín