Kékfrankos
Története
Egy igazi közép-európai fajta, amelynek eredete nem teljesen tisztázott, ugyanakkor számos izgalmas történettel, legendával rendelkezik. A legfrissebb kutatások szerint valószínűleg a mai Ausztria területéről származik és a kék zimmettraube és a gouais blanc (hajnos) kereszteződésével jött létre. Az első említések Ausztriában (blaufränkisch) és Németországban (Württemberg tartományban lembergként ismerik) az 1800-as évek középső felére tehetők. Magyarországon először 1890-ben említik, régi szinonimája a nagyburgundi volt. Napóleoni legenda szerint az értékesebb kékfrankkal kellett a soproni boros gazdáknál fizetni érte, mindez azonban nagy bizonyosággal tényleg csak legenda lehetett, hiszen Sopronban még leginkább fehérbor volt akkoriban elterjedt, illetve a fajtát is később kezdték el jegyezni az országban.
Termőhelyei
A bor jellemzése
Bor-étel párosítás
Magyarország legtöbbet telepített szőlőfajtája, majdnem 8000 hektáron termesztik, így a világ összes kékfrankosának a fele Magyarországon található. Legfontosabb termőterülete kétségkívül Sopron, ahol több mint a borvidék fele kékfrankos, ezt követi Szekszárd. Mennyiségileg a Kunsági borvidéken lehet vele a legtöbbet találkozni, melyet Eger követ. Ausztriában Burgenlandban a legelterjedtebb, mint eredetvédett DAC bor: Eisenberg, Mittelburgenland és Leithaberg a legfőbb területe. Magyarországon az említett területeken, így Egerben és Szekszárdon nemcsak fajtaborként készítik, hanem a bikavér alapú házasításokban is követelmény, hogy a fő fajta kékfrankos legyen. Itt a termőhelyen és a stíluson van a hangsúly, nem a fajtákon, ugyanakkor köszönhetően a kékfrankosnak a bikavérek magukban hordozzák a frissességet, a gyümölcsösséget, a fűszerességet, valamint többségében a piros bogyós gyümölcsök uralkodnak a fiatal tételekben. A soproni borokra jellemző a magasabb sav, a friss gyümölcsösség, a határozott feszesség, a termőhelyi jegyek, valamint a kifinomult, selymes, könnyed tanninok és az intenzív gyümölcsösség. A Kunsági borvidéken könnyed, friss, gyümölcsös vörösborok formájában találkozhatunk a fajtával. Nem lehet elmenni rozé borai mellett sem, amelyeket az egész országban készítenek nagy sikerrel, szintén vibráló savszerkezete okán.
Ha egy mondattal kellene jellemezni, akkor azt mondanánk róla, hogy sokszínű és magas minőségre képes fajta. A könnyű rosék és a gyümölcsös vörösborok mellett nagyformátumú, hordós, érlelt borok és az említett házasítások formájában mind-mind izgalmas tételek születhetnek belőle. Borai legtöbbször (stílustól függően) friss, gyümölcsös, epres, málnás, ibolyás, virágos és finoman fűszeres jegyekre emlékeztetnek. A kifejezett savak mellett közepesen intenzív tannin jellemzi, jól alkalmazkodik a termőterület és a kisfahordó adta érleléshez egyaránt. A kékfrankosból készült borok több szempontból is érdekesek, hiszen a legtöbbet telepített fajta ma Magyarországon, magas minőségre és változatos stílusokra képes, ugyanakkor a termőterület sajátosságait is jól át tudja adni, valamint egy igazi kárpát-medencei, helyi fajta.
A kékfrankos sokszínű és maga minőségre képes fajta, így a belőle készült boroknak is számos arca van. Általánosságban elmondható azonban, hogy a kékfrankosból készült borok a könnyű rosétól kezdve a magas minőségű, hordós érlelésű tételekig nagyon jó gasztroborok és egész évben helyük van a borkedvelők poharában. A kékfrankos rosék és könnyedebb kékfrankosok tészták, pizzák, sült zöldségek, rakott húsos fogások, és ragulevesek, magyaros levesek, halászlevek remek kísérői, míg a testes, érlelt kékfrankosok nagyon finomak például rántott vagy resztelt májjal, sült húsokkal, fasírtokkal és őzpörkölttel, őzsültekkel is. A rosékat és a könnyedebb kékfrankosokat jellegük miatt leginkább frissen, a legutolsó évjáratból érdemes választani, míg a magas minőségű kékfrankosokat bátran érlelhetjük akár 5-10 évig is mielőtt elfogyasztjuk őket. Figyeljünk arra, hogy mindig tartsuk állandó hűvös hőmérsékleten, közvetlen napfénytől és hőtől távol, hogy az aromáit a lehető legjobban megőrizzük. Kínálni a szobahőmérséklettől kicsit hűvösebben érdemes, a rosékat 8-10 °C-on, tulipán formájú vörösboros pohárból. Alapanyagok közül a gyökérzöldségek, burgonya, csicsóka, gomba, cékla, padlizsán, paradicsom, az érleltebb sajtok, liba, kacsa, vadmadarak, sertéshúsból, borjúból és bárányból készült ételek, őz, valamint a belsőségek állnak ízvilágban és struktúrában legközelebb a kékfrankos szőlőfajtából készült borhoz.
