Szupermagyarok: két évtized ikonikussá vált vörösborai

A kilencvenes években egymás után bontogatták szárnyaikat a hazai borásznemzedékek, hogy aztán a 21. század elejére ki-ki megalkossa saját „szupermagyar” borát. Ezek az elmúlt szűk két évtizedben a borlapok megkerülhetetlen tételeivé, karácsonyi, ünnepi bevásárlólisták rendszeresen visszatérő boraivá váltak. Alapanyagukat tekintve közös bennük, hogy ritkán készülnek őshonos magyar szőlőfajtából. Következzen most négy borvidék legendás vörösbora!

A felvezetőben használt „szupermagyar” kifejezést természetesen a „szupertoszkán” ihlette: olyan borvidékek, pincészetek szortimentjéből válogattunk most tételeket, amelyek alapjait – csakúgy, mint a taljánok világszerte elhíresült borait – nem az őshonos szőlőfajták teszik ki. Olyan borokat kerestünk, amelyek az elmúlt két évtizedben képesek voltak sorozatosan a csúcson maradni, és ünnepi alkalmak méltó társaivá váltak. A lista – szerencsére – korántsem teljes, csupán egy kis ízelítő: az Egri, Szekszárdi vagy éppen a Villányi borvidék csodás vörösboraival például több cikket is meg lehetne tölteni. Elsőként mi most egy olyat választottunk ki közülük, amely némileg kilóg a sorból, hiszen nem a pince csúcsbora, ennek ellenére a széles fogyasztóközönség által ismert s könnyedén elérhető tétel: kezdjük is mindjárt ezzel!

Villányi borvidék – Bock Pince: Ermitage

Tegye fel a kezét, aki nem kóstolta, kapta vagy éppen adta ajándékba a villányi Bock Pince ikonikus vörös birtokborát! A többféle dűlőből, többféle kék szőlőből készült házasítás 2003 óta van velünk: több mint 20 éve írja sikertörténetét. Az első évjáratban helyet kapott benne az összes kék szőlő, ami a Bock Pince akkori telepítései között fellelhető volt: a cabernet franc, a syrah, a cabernet sauvignon, a merlot, a portugieser és a kékfrankos mellett a pinot noir kerekítette a kortyot. Az ermitage szó francia eredetű, jelentése pedig a régi kastélyok lugasaira utal – nem mellesleg a magyar remete szavunk is ugyanabból a latin tőből, az eremitából származik. Erről nevezték el a bort, de tagadhatatlan, hogy a Rhône-vidék Hermitage apellációjával is összecseng.

Az első palackok egyéves nagy- és használt barrique-hordós érlelés után 2004-ben kerültek piacra; a következő esztendőben pedig már a tengerentúlon, Chicagóban is örömmel kortyolgatták. A címke azóta átesett némi ráncfelvarráson, és már nemcsak hagyományos, 0,75 literes, hanem magnum palackban is kapható. Évente több mint százezret forgalmaztak belőle – így könnyű az árat is pénztárcabarát szinten tartani. 

Fotó: Borista Sárvár Facebook

Szekszárdi borvidék – Heimann Családi Birtok: Barbár

A szekszárdi Heimann család alighanem élen jár a nem őshonos magyar fajták telepítésében: olyan kuriózumokat is felfedezhetünk náluk, mint például a sagrantino vagy a tannat – amelyekkel rajtuk kívül valószínűleg nem is igen foglalkozik idehaza senki.

A Barbár első évjárata 2006-ban készült el: egyfajta továbbgondolása volt ez a korábbi Heimann-csúcsbornak, hogy aztán szépen-lassan végérvényesen átvegye a helyét. Az eredeti elképzelés szerint merlot, cabernet franc és tannat adta a gerincét – ez utóbbi Uruguay francia eredetű szőlőfajtája, és robusztus, dinamikus tanninszerkezettel bír; vagyis ez hivatott megadni a bor alaphangulatát. A könnyebb fogyaszthatóság érdekében azonban Heimannék idővel kékfrankossal szelídítették meg a bort, amely nem készül el minden szüret után. Csak a legszebb évjáratokból palackozzák, és a fajtaösszetételt sem restek a körülményekhez igazítani.

A név a borra kevésbé fogékony, de a magyar zene világában otthonosan mozgók fülében ismerősen csenghet: Bartók Béla Allegro Barbaro című zeneműve ihlette az elnevezést – a párhuzam a dinamikus, robbanékony, mély rétegű, modern művel eléggé kézenfekvő.

Fotó: Busák Attila

Pannonhalmi borvidék – Pannonhalmi Főapátság Pincészete: Infusio

A Pannonhalmi Főapátság Infusio nevű bora kicsit olyan, mintha egy népmeséből csöppent volna közénk: inkább nincs, mint van. Ugyanis amikor megjelenik az új évjárat, gyorsabban tűnik el a polcokról, mint hogy az ember észbe kap. 

Lassan két évtizede csúszunk le erről a borról rendszeresen, és a helyzetet nem könnyíti meg, hogy nem minden évjáratból palackozzák: kimaradt például az emberemlékezet óta legrosszabb, a 2014-es, illetve 2010-ből is hiába kerestük a polcokon ezt a merlot-cabernet házasítást. 228 literes, új és másodtöltésű, elsősorban magyar, illetve amerikai tölgyfa hordókban készíti a főborász, Liptai Zsolt; és természetesen még a palackban is pihen, mielőtt piacra kerül. Elegáns, komplex, vastag anyag, amelyet – feltételezve, hogy hozzájutunk – akár mi magunk is eltehetünk néhány évre, további érlelésre. 

Maga az elnevezés egyébként marketingfogásnak sem lenne rossz, azonban semmi orvosi tartalma nincs: régen az infusio latin szóval illették a szerzetesek ünnepi asztalára tett prémium tételeket.

Fotó: Pannonhalmi Főapátáság

Balatonboglári borvidék – Konyári Pincészet: Loliense

A cikk címe alapján bizonyára kevesen gondolták, hogy a Balatonboglári borvidékkel zárjuk a sort – időnként méltatlanul elfeledkezünk arról, hogy a magyar tenger partján is születnek nagy vörösborok. A Konyári Pincészetet 1991-ben Konyári János alapította. A néhai borász 2018-ban posztumusz kapta meg a Borászok Borásza díjat, amire többek között azért is tartotta méltónak a borásztársadalom, mert kimagasló minőségű vörösborokat készített a Dél-Balatonnál. Örökségén ma két borászat osztozik: a 2007-ben indult Ikon és a nevét viselő, fentebb említett Konyári. 

Az első Loliense a 2000-es termésből született meg, fajtaösszetételét tekintve pedig azóta is változatlan: klasszikus bordeaux-i házasítás a két cabernet-vel, valamint merlot-val. Van egyébként egy fehér párja is, ami sauvignon blanc, olaszrizling és chardonnay cuvée-je. Ma mindkét borért János fia, Konyári Dániel felel. A vörös tétel 225 literes új és használt Trust hordókban készül, a 14 hónapos érlelést pedig további egy év palackban eltöltött idő követi.

És hogy miért Loliense a neve? Ezt magunk is könnyedén kitalálhatjuk, hiszen ha egy kicsit hunyorítunk, talán kiolvassuk belőle azt a szót, hogy Balatonlelle: a bor ugyanis a pincészet otthonául szolgáló település 1760-ból származó pecsétjének, a Sigillum Loliensének állít emléket.

Fotó: Konyári Pince Facebook