2024 december 17. / Magyar Bormarketing Ügynökség
A teljesség igénye nélküli felsorolásunkban a hazai rendezésű Hungarian Wine Summiton és a szintén rendkívül sikeres őszi Master of Wine túrán túl, idén három nagy, boros és egy gazdasági szakkiállításon való részvételünkkel is a magyar bor jó hírét vittük Düsseldorfon és Veronán át egészen Szöulig. Koreában digitális influenszer kampánnyal is próbáltuk erősíteni hazánk pozícióját, miközben a hazai borászatoknak is elérhetőbbé próbáltuk tenni a koreai mellett a kínai piacon való sikeres megjelenést is.
Az Egyesült Királyságban feltártuk a furmint titkát és a magyar vulkanikus borokról is edukáltuk az ottani érdeklődőket, miközben az egyik legfelkapottabb szakmai influenszerként számontartott, német Konstantin Baum MW, Tokajt és a tokaji aszút népszerűsítette a nemzetközi szakma által kiemelt figyelemmel kísért oldalain.
Számos hazai kampányunk szólt a fiatalabb borfogyasztó rétegnek is, de a Buborékok nyarán, Mi folyik itt? kampánysorozaton, vagy Libabőr Fesztiválon, Adventi Kalendáriumon kívül is számos eseménnyel népszerűsítettük a magyar borkultúrát. Szeptembertől pedig három hazai egyetemen is elindítottuk profi oktatók által tartott borkurzusainkat, összefoglaló nevén a BorKatedrát.
Tekintsék meg 2024 legszebb pillanatairól, csúcspontjairól szóló kisfilmünket, és böngésszék végig egész éves tevékenységünk színes beszámolóját!
Találkozunk 2025-ben!
Fotók: Magyar Bormarketing Ügynökség
Nem kérdés, hogy szükséges a változás - Interjú Gere Andreával
Konstantin Baum MW a magyar borokban rejlő lehetőségekről
A Német Sommelier Szövetség elnöke, Yvonne Heistermann nem újonc a magyar borok világában
Ők öten az idei Borászok Borásza díj várományosai
Borturisztikai találkozó Morvaországban
Tokaj egyike a bordeaux-i Via Sensoria kiállítás négy kiemelt borvidékének!
Mi fán terem a kadarka?
A furmint egyértelműen Magyarország első számú fehérszőlő-fajtája – Wojciech Bońkowskival beszélgettünk