Abban a palackban én is benne vagyok

Az idei Bor, mámor, Bénye fesztivál megható pillanata volt, amikor a barátok a pincészet megalakulásának 10. évfordulója alkalmából születésnapi tortával köszöntötték Rácz Erikát, a SanzonTokaj tulajdonosát. De hogyan lesz egy közgazdászból egy tokaji kisbirtok borásza? Milyen elképzelésekkel indult, hol tart most, és milyenné formálta ez a világ? Az őszinte beszélgetésben Szabó Edit tette fel a kérdéseket.

Erdőbénye szomszédjában, Komlóskán nőttél fel. Apukádnak is volt bora?

Volt egy kevés, és amennyire vissza tudok emlékezni, nem is volt rossz. Klasszikus régi tokajit képzelj el, az ízvilágát ma leginkább a száraz szamorodnihoz tudnám hasonlítani. A családi ünnepeken mindig az került az asztalra, de nem a bor volt a fontos, hanem a szőlő. Akkoriban megérte vele foglalkozni, jó árat kaptak érte. Emlékszem, az egyik évben apukám vett a bevételből egy Wartburgot. Igaz, hogy használtan, de az akkor is nagy szó volt.

 

Közgazdászként végeztél, majd elszegődtél az egyik legnagyobb nemzetközi számítástechnikai céghez, és a szó legszorosabb értelmében körbeutaztad a világot. Akkor is része volt az életednek a bor?

Akkor vált csak részévé igazán! Az utazásaim során mindig az volt a menetrend, hogy a napközbeni kemény megbeszéléseket egy jó vacsorával koronáztuk meg. Az akkori főnököm vallon volt, vagyis Belgium francia nyelvű közösségéhez tartozott, és rajongott a minőségi borokért. Hamar rájött, hogy engem is érdekel ez a világ, és szertartásunkká vált, hogy együtt választottunk borokat az ételek mellé, aztán megbeszéltük, hogy mit gondolunk róluk. Gyorsan formálódott az ízlésem, és egy idő után egyértelművé vált, hogy a rajnai rizlingek és a wachaui borok állnak hozzám közel. Emlékszem, mennyire meglepett, amikor egy San Franciscó-i étteremben először kaptam igazán minőségi módon „becsomagolt” borélményt, de azt is imádtam, amikor apró toscanai falvakban napokon keresztül látogattunk kis családi pincészeteket. Helyi fajtákból készült ritka borokat kóstoltunk, és ezek az emberek megéltek abból, hogy nap mint nap benézett hozzájuk néhány vásárló. Akkor jutott először eszembe, hogy milyen jó lehet valakit megkínálni a saját borodból, amire büszke vagy.

 

A legaktívabb éveikben a szüleid 3 hektárról is szüreteltek, de ahogy telt az idő, úgy vált számukra egyre terhesebbé a munka, és sorban adták el a területeiket. Amikor azonban az utolsó 0,3 hektártól is megváltak volna, közbeléptél, és azt mondtad, hogy átveszed. Belegondoltál, hogy mit vállalsz?

Az ember ilyenkor nem gondolkodik. Tokaj-Hegyalján nőttem fel, a szőlő, a bor az identitásom része. Olyan nincs, hogy nem megyek haza szüretre, olyan nincs, hogy ez az egész egyik napról a másikra eltűnik az életemből. Megbeszéltük az akkori férjemmel, és nem engedtük eladni a Nyakvágó-dűlőt. Érzelmi döntést hoztunk, nem számolgattunk, nem szőttünk terveket, csak azt tudtam, hogy nekem egyszerűen szükségem van arra, hogy az életem egy részét ennek szenteljem.

 

Tokaji ősz

 

De te közgazdász vagy. Hogy lehet, hogy nem mérlegeltél?

Mert mindenkinek van egy „nem racionális énje”, és bennem akkor az kerekedett felül. És egy pillanatig sem bántam meg, mert annyi pozitív energiát kaptam, amit nem lehet számokban kifejezni. Jó érzés gondoskodni egy ültetvényről, felemelő elkészíteni a saját boromat, és semmihez sem hasonlítható pillanat, amikor azt látom, hogy tetszik az embereknek, amit palackba zártam. Mert abban a palackban én is benne vagyok. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg olyan barátságot köszönhetek a bornak, ami enélkül nem köttetett volna meg.

 

Hogyan kezdtél neki?

Vettünk egy házat Erdőbényén, kialakítottuk a borászatot, és egy éven keresztül minden szabadidőmet a szőlőben és a pincében töltöttem. Emlékszel, milyen legendásan nehéz volt a 2014-es évjárat? Rosszabbkor nem is indulhattunk volna, de szerencsére nem veszítettem el a hitemet. Az viszont azonnal világossá vált, hogy ez a 0,3 hektár összesen talán 400-500 palack bort ad, ami ahhoz kevés, hogy kereskedni tudjunk vele, ahhoz viszont sok, hogy megigyuk. De ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen! Tehát a következő évben vásároltunk még néhány területet.

 

Rácz Erika

 

Megbízhattál volna valakit, hogy készítse el a borokat…

Azt el se tudtam volna képzelni. Az alkotás érdekelt, és a boron csak úgy lehet rajta a kézjegyed, ha te vagy kint a dűlőben, te dolgozol a szőlővel, te izgulsz a gombabetegségek miatt, te szüretelsz, te döntöd el, hogy mi legyen belőle, és legjobb tudásod szerint segíted, hogy azzá váljon. Ezek a borok azért ilyenek, mert a dűlő ezt adja, és én ezt látom meg benne. Ha évtizedekig dolgozol egy multinacionális vállalatnál, hozzászoksz, hogy nem számít, hogy te ki vagy. Csak a nagy egész számít. Itt viszont te állsz minden palack mögött, és ott van feketén-fehéren: tessék, ezt a bort a természettel karöltve Rácz Erika alkotta meg.

 

Eltelt tíz év, kialakult a borok stílusa, nagyjából látod, hogy merre haladsz. Te elsősorban teremtő alkat vagy, szereted megvalósítani az ötleteidet, de a működtetés már kevésbé hoz lázba. Mi az, ami még mindig inspirál ebben a munkában?

Nem nagyon érek rá unatkozni, mert a természet folyamatosan új kihívások elé állít bennünket. Az eltelt évtized drasztikus időjárási változásokat hozott, ami állandó készenlétben tart minden borászt, nem csak engem. Nem lehet a hagyományos módon folytatni a borkészítést, legalábbis én biztosan nem tudok a jelenlegi viszonyok között olyan borokat készíteni, mint eddig. De akkor mit és hogyan? Biomódon gazdálkodom, 4 hektár szőlőt művelek, de abból másfélnek a termését elveszítettem a lisztharmat miatt. Cudar évünk volt, és ez arra tanított, hogy megértettem: csak a jó dűlőkkel érdemes foglalkozni, a többit nem tudom megvédeni. De nemcsak a globális felmelegedés jelent problémát, a változó piaci viszonyok is gondolkodásra késztetnek bennünket. Nemzetközi statisztikák igazolják, hogy csökken a borfogyasztás. Át kell gondolnunk, hogy egyáltalán érdemes-e még bort készíteni, és ha igen, akkor milyet. Lehet, hogy a még meglévő piac konzervatív, és mindig ugyanazt akarja, de én nem tudom minden évben ugyanazt letenni az asztalra.

 

 

Vannak már válaszaid?

Azt már tudom, hogy csökkenteni fogom a területeimet, és csak azt tartom meg, ami jól teljesít. A Rány-dűlőben most is tökéletes szőlőt szüreteltünk, a hárslevelű is, a furmint is egészséges, szép, gazdag beltartalmú, jók a savak, álom vele dolgozni. A saját ültetvényeim mellett eladóvá vált ott két kicsi parcella, azokat megveszem, és így 1 hektárnyi összefüggő területen tudok majd dolgozni. Szeretem a Rányt, illünk egymáshoz. Szerintem ugyanolyan szikár és mély, mint én vagyok, de nehéz helyzetekben is jól teljesít. Egymásra találtunk. És – bár tudom, hogy onnan indult minden – el fogom adni a Nyakvágó-dűlőt, mert déli fekvésű, és pezsgőnek már nem alkalmas a gyümölcs, amit terem. A száraz borokra fókuszálok, lesz furmint- és hárslevelű-szelekció a Rány-dűlőből, a Szentvér-dűlőben van az a szőlő, ami az amforás muskotályomat adja, és a Palánkost is megtartom, mert kiválóan alkalmas a birtokborom elkészítéséhez. Viszont figyelnem kell a vinifikációra, mert a szüret minden évben egyre korábbra jön, és hiába érik be a muskotály, ha nagyon durvák a savai. A problémára a helyes szőlészeti stratégia adja meg a választ, de azt meg kell találni. Ez szép szakmai kihívás.

 

Erdőbénye gyönyörű, de nincs benne a tokaji fősodorban. Mennyire ismerik az emberek?

Nem igazán, és ez több okra vezethető vissza. Egyrészt Tokajba nem áramlik annyi turista, amennyit megérdemelne ez a borvidék, másrészt – míg a hegyaljai települések többségében az önkormányzat mindent megtesz, hogy segítse a borászatok munkáját – a falunk vezetése sajnos nem ismerte fel a borturizmusban rejlő lehetőségeket, és nem tud velünk lépést tartani. Ha nincs elég szálláshely, nincsenek éttermek, kulturális és turisztikai programok, vagy ha ezek létrehozásában az önkormányzat nem partner, akkor nehezen jutunk előre. Pedig a Bor, mámor, Bénye megmutatta, hogy az ismert borászatok meg tudják szólítani az embereket, de a fejlődéshez szükségünk lenne segítségre.

 

Arról nem beszélve, hogy így a bort is sokkal nehezebb eladni…

Ez így igaz, pedig nekem komoly külföldi vevőim vannak. Az utóbbi években szinte minden palackomat előre lekötötték, április–májusra eladtam az évjáratot, de egy éve megtorpant ez a folyamat. Világszerte csökken a borfogyasztási kedv, és az előrejelzések nem sok jóval kecsegtetnek. Azt mondják, hogy a fiatalok nem isznak alkoholt. Szerintem isznak, csak nem bort. Nekik nem a minőség számít, hanem az alkoholfok. Pedig a bor nem egyszerűen egy alkoholos termék, emögött történelem van és kultúra, de ez már egyre kevesebb embert érdekel. Meggyőződésem, hogy edukáció nélkül nem tudjuk visszahódítani a fogyasztóinkat. Az idei Bor, mámor Bényén sokkal több fiatal volt, mint eddig bármikor, és örültünk nekik. Igaz, hogy nem tudatos fogyasztók, de nem baj. Az első lépést már megtették azzal, hogy eljöttek, most rajtunk a sor, hogy olyan programokat találjunk ki számukra, amelyek segítik őket ebben a folyamatban. Mi sem dűlőszelektált furmintot iszogattunk a házibuliban húszéves korunkban!

 

 

Az eltelt tíz év alatt hányszor gondoltál arra, hogy abbahagyod?

Nagyon sokszor. Egyre nehezebb a pálya, egyre kevésbé jön ki a matek. Nem adtam fel a főállásomat, tudom, hogy nem a borászatból fogok meggazdagodni, csupán azt szeretném, hogy tartsa el magát. Ez eddig ment, de egyre nehezebb. Annyit tehetek, hogy tovább csiszolom a Rány-dűlőből készített borokat és kísérletezem új technológiákkal, vagyis még különlegesebb, még egyedibb tételeket készítek, amelyek méregdrágán kelnek el a piacon. Úgy talán kijövök nullára, de megélni továbbra sem ebből fogok.

 

Melyik borodra vagy a legbüszkébb?

A pezsgőmre, mert mindenki imádja, a Rány-dűlőből készült furmintra és hárslevelűre, mert megmutatják Tokaj lényegét, és a héjon erjesztett, amforában készült sárgamuskotályomra, mert igazi különlegesség. Ez azért is meglepő, mert soha nem szerettem az illatos borokat, de a héjon erjesztés és az amfora egészen új dimenzióba helyezte ezt a muskotályt. Olyan izgalmas, hogy be is terveztem a költségvetésbe egy kis technológiai fejlesztést. Veszek egy hűthető kádat, hogy biztonságosabbá tehessem az erjedés folyamatát. Aztán majd meglátjuk, mi lesz.

 

Tekintsünk vissza erre a tíz évre! Mit kaptál a SanzonTokajtól?

Egy teljesen új Rácz Erikát. Megtanultam tisztelni a természet erejét és körforgását, és ez nagyban formálta a jellememet. Ma már sokkal türelmesebb, alázatosabb és elfogadóbb vagyok – saját magammal is –, mert a természet megmutatja, hogy nem tarthatsz mindent kontroll alatt, és igenis van, ami nem úgy sikerül, ahogy eltervezted. Büszke vagyok rá, hogy értéket teremtek, és büszke vagyok azokra az emberi kapcsolatokra is, amelyek a bor által jöttek az életembe. A SanzonTokaj nélkül egészen más ember lennék, ezért is ünnepelem, hogy tíz éve része a világomnak.