bor gyümölcsökkel

Vörösbor

A vörösborok készítéséhez kékszőlő-fajtákat használnak. Ezeknek a héjában több-kevesebb színanyag és tannin, azaz polifenolok találhatók. Ez utóbbi vegyületek adják a vörösborok eltérő karakterét, ugyanis ezek a borok szájba véve összehúzó hatást fognak mutatni. A bor színe mellett ez az összehúzó hatás lesz az, ami alapvetően megkülönbözteti a vörösborokat a többi borkategóriától.

A tannin mennyisége általában annak a függvénye, hogy mennyire vékony vagy éppen vastag egy-egy szőlőfajta bogyójának a héja. A vékony héjú fajták, amelyek elsősorban a hűvösebb klímán érzik jól magukat, kevesebb színanyagot adnak és boraik általában gyümölcsösebbek, élénkebbek lesznek. A vastag héjú szőlőfajták csak melegebb tájakon adnak igazán szép borokat, ahol elég napsütés és magasabb hőmérséklet mellett érik a szőlő. A könnyedebb, gyümölcsösebb vörösborokat nem feltétlenül érlelik hordóban, bár ez utóbbi a sokkal általánosabb készítési mód.

A Kárpát-medence klimatikus adottságai inkább a gyümölcsös, könnyed borok készítésének kedveznek, elsősorban kékfrankos, kadarka, Zweigelt, portugieser fajtákból készülnek ezek a borok. A vastag héjú, sokkal több tannint tartalmazó kékszőlő-fajták fő termőhelye Szekszárd, Villány, Csongrád környéke. Itt elég meleg van ahhoz, hogy ezek a szőlőfajták is tökéletesen beérjenek. Cabernet francból Villányban évről évre különösen szép és érlelhető borok születnek, de a cabernet sauvignon, a merlot és a syrah fajták is egyedi, nemzetközi összehasonlításban is izgalmas borokat adnak. Néha házasítják is ezeket a szőlőfajtákat, ha már az alapborok elkészültek. Ez más borvidékeken is népszerű megoldás, például a híres francia bordeaux-i borvidéken. A tanninban gazdag szőlőfajták borai a világ legtovább érlelhető borai közé tartoznak.

Tartalmas, elegáns, nem túlzottan tanninos boraink a termőhely karakterét is szépen kifejezhetik. A Kárpát-medence különlegessége Egerben és Szekszárdon a bikavér néven palackozott, házasított vörösbor. Mindkét termőhelyen szép savú, élénk, kékfrankos fajtára épülő bort kell a címke mögött elképzelnünk.

A vörösborok színárnyalatai részben magának a szőlőfajtának köszönhetők. A bor fejlődésével a borok színintenzitása folyamatosan csökken. Ez azért van így, mert a tannintartalom fokozatosan beépül a bor ízvilágába, így az egyre halványabb lesz. A színárnyalat viszont az érés során – akárcsak a fehérboroknál – egyre melegebb lesz. A komoly vörösborokhoz sokszor nagyméretű pohár és levegőztetésre alkalmas edény is kell. Ez nem más, mint a dekantálás.

vörösbor folyamatábra

Vörösbor-fajták, vörösbor-stílusok

Blauburger

Blauburger

Cabernet franc

Cabernet Franc

CabernetSauvignon

Cabernet Sauvignon

Csókaszőlő

Csókaszőlő

GamayNoir

Gamay Noir

Kadarka

Kadarka

Kékfrankos

Kékfrankos

medina

Medina

Menoire

Menoire

Merlot

Merlot

nero

Néró

Pinotnoir

Pinot Noir

Portugieser

Portugieser

Syrah

Syrah

Turán

Turán

Zweigelt

Zweigelt

Olvasd el ezeket is!