2 NAPOS TÚRA

Szekszárdi borvidék

1.nap

Délelőtt ismerkedjünk Szekszárd kézműveseivel, helyi termelőivel, felkeresve a Mézeskalács Múzeumot, ahol megtanulhatunk mézeskalácsot készíteni, majd ellátogathatunk Törő György népi fafaragóművész nyitott műhelyébe, amely egyben népi játszóház. Az ebédet követően üljünk le pihenni egy csésze kávé mellé a város országos hírű kávéházába, majd fizessünk be egy dzsipes dűlőtúrára Szekszárdon és Decsen, közelebbi ismeretséget kötve a nevezetes szurdikokkal, vagyis löszmélyutakkal, illetve felfedezve a város néhány százévesnél is idősebb gyalogműveléses kadarkaültetvényét. A napot Szálkán is zárhatjuk, itt borkóstolóval és vacsorával pihenhetjük ki a fáradalmakat és még szállást is találunk, de Szekszárdon is jobbnál jobb borászatok várják vendégeiket.

 

2.nap

Délelőtt vegyük az irányt Decs felé és keressük fel a Tájházat, ahol a Sárköz történetével és hagyományaival ismerkedhetünk meg, utána pedig sétáljunk át a Babamúzeumba, ahol a regionális népviseleteket tanulmányozhatjuk. A nap hátralévő részét szánjuk Gemencre, ahol időjárástól és vérmérséklettől függően, a pörbölyi Látogatóközpont felkeresése után, választhatunk, hogy kenukkal, kirándulóhajóval, kisvasúttal, biciklivel vagy gyalog fedezzük fel ezt az egyedülálló vízi-erdőt, nagyvadakban különösen gazdag ősvadont. A gemenci kikapcsolódás követően vehetjük az irányt Bátaszék felé, hogy újabb borászatot keressünk fel, de Szekszárdra visszatérve, itt foglalt borvacsorával is méltón zárhatjuk borvidéki kirándulásunkat.

2019 - 2024 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Spotify Facebook Youtube Instagram tiktok