Szerző: Ercsey Dániel
Tegyük helyre a dolgokat már rögtön az elején: bár egy borvidéket le lehet határolni, mint termőtájat, de mint borturisztikai egységet már annál kevésbé! Ennek megfelelően a Szekszárdi borvidék látnivalói közé kell sorolni a Tolnai borvidék közeli látnivalóit, hisz az átjárás abszolút valós lehetőség a turisták részére. Ott van máris Grábóc esete. A Tolnai borvidéken fekvő szerb ortodox kolostor egykoron szőlőterületekkel is bírt. Tudjuk, hogy az ortodox papok lingua francája gyakran volt a görög (ma is így van), a nép pedig felfigyelt erre, így amikor a kolostor szőlőiben a munkások (nyilván a papok) dolgoztak, metszettek, egymás közt görögül beszélgettek. Ma a szekszárdi Görögszó dűlő őrzi ennek az emlékét. Ha erre járunk, feltétlenül keressük fel a dűlőben álló Mausz-kápolnát, ahonnan csodálatos panoráma tárul a szemünk elé! Tolna és Bogyiszló is közelebb esnek Szekszárdhoz, mint a Tolnai borvidék sok látnivalójához, ugyanakkor Szekszárd belvárosát is ajánlom mindenkinek, aki a Tolnai borvidéken kalandozik.
Gyerekekkel válasszuk a “Gőzössel az üvegkaptáron is túl” programot, ami egy egész napos kisvasutazás, sok megállóval és érdekes tanösvényekkel. Ha érdekel bennünket a szarvasbőgés, figyeljük a túraszervező cégek honlapját, mert többen már kenuból vagy kajakból is kínálnak ilyen programot ősszel.
Túl ezen a cseppet sem szokványos bevezetőn, nézzük, hogy mit is lehet és érdemes csinálni a borozáson túl, a Szekszárdi borvidék termőtájra szűkített részén. A déli végeken, vagyis Bátán a Fekete Gólya Házat érdemes felkeresni, már ha ismerkedni akarunk a térség legfontosabb - és védett - madarával. Bátaszék büszkesége a Szent Orbán kápolna melletti molyhos tölgy, ami 2016-ban elnyerte az Év Fája díjat is. Csodás mellőle a kilátás a városkára, a Sárközre és a távolban a Dunára. Apropó Sárköz! Érdemes figyelni a sárközi programsorozat eseményeire, amit minden évben több településen tartanak, összekötve a hagyományőrzést a modern zenei programokkal, a néprajzot a gasztronómiával. A közeli Pörböly ökoturisztikai központjából indul az erdei vasút Gemenc felfedezésére, de ugyanitt kerékpárt, kenut és kajakot is lehet bérelni, mi több, ha előre jelezzük, túravezető is a rendelkezésünkre áll. Ha időben jelezzük (2-3 nappal korábban), lovaskocsival vagy vadászhintóval is bejárhatjuk Gemencet, a karapancsai kastélyban pedig - vadászidényen kívül - bárki megszállhat, akár abban a szobában is, ahol II. Vilmos német császár vagy I. Ferenc József aludt valamikor.
Ami Szekszárdot illeti, a szurdikok (ahogy errefelé hívják a löszmélyutakat) számtalan lehetőséget rejtenek a kirándulásra, ezeket használják ki a borászok is, amikor a túrázással egybekötött borkóstolós rendezvényeiket szervezik. Aki mégis a klasszikus látnivalókat és a hagyományos városnézést kedveli, az időzzön a Garay téren, a költő szobra alatt, aki először írta le a Bikavér szót. Persze nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk meg, hogy Szekszárdon Babits Mihálynak és Mészöly Miklósnak is van emlékháza. Úgy tűnik, hogy bor és költészet tényleg kéz a kézben járnak! Az egykori apátság romjait a megyeháza udvarán találjuk, de a Béla király téren a városháza és a belvárosi templom (Közép-Európa legnagyobb egyhajós római katolikus temploma) is megállásra késztet. Ha a városra felülről szeretnénk letekinteni, még repülni sem kell, elég felkapaszkodni a Bartina tetejére, ahol apró, szőlőfürt motívumokkal díszített kilátó várja a kirándulókat, míg a Bati-kereszt kilátótól a Szekszárdi-dombságra vethetünk egy pillantást. A nehezen ébredőknek figyelmébe ajánlom, hogy Szekszárdon található az ország egyik legjobb kávézója, egy szuper Mézeskalács Múzeum, de itt tényleg minden annyira a borról szól, hogy ne lepődjenek meg azon sem, ha valaki a nyári melegben kadarka fagylalttal kínálja önöket. Én megkóstoltam, tényleg finom!
A Szekszárdi borvidék etnikailag hasonló vidéken fekszik, mint a Pécsi, a Tolnai vagy a Villányi, vagyis a völgyekben megbúvó apró falvakban jellemzően németek, elszórtan szerbek, másfelé horvátok, megint máshol magyarok lakták a házakat. Ennek megfelelően Szekszárd jellemző ételei között felülreprezentáltak a német gyökerekkel bíró fogások, úgy mint a levesek (már nem savanyítva, mint hajdanán), a ropogósra sült bőrös csülök, a káposztás ételek, de ha a szekszárdi konyha koronagyémántját keressük, akkor minden bizonnyal a vörösboros kakaspörköltre esik a választás, aminél jobbat kadarka mellé még nem találtak ki. A közeli Gemenci erdő miatt a vadhúsok sem ismeretlenek errefelé, a vörösborban párolt szarvast barnamártással tálalják errefelé is, amihez a nagy testű, mediterrán karakterű szekszárdi vörösborok jól passzolnak, de a dunai hallé sem ismeretlen a vidéken, ami viszont köztudomásúlag a kadarka jó barátja. A borvidék gasztronómiáját legjobban a szekszárdi vendéglők bontják ki, közöttük nem egyben csülköt is sütnek kemencében, ha időben szólunk előtte, akárcsak a Duna partján a halászcsárdákban a halászlevet, ami szintén csak frissen az igazi. Ami a borászatokat illeti, akadnak olyanok, amelyekben jó nevű étterem működik, míg a város déli végénél, a főút mellett egy egykori présházban az ország egyik legismertebb kávézója kapott helyet. Itt általában a helyi borászok adnak találkozót egymásnak.
A szekszárdi termelők, nagyon helyesen, már korán felismerték a trendet, miszerint jobb sok apró boros rendezvény, mint egyetlen giga-borfesztivál, hiszen így többen és többször látogatnak a borvidékre, ráadásul nem is „felejtik el“ a régiót, beszélnek róla egész évben. A Kékfrankos Torossal kezdenek februárban, felhívva a figyelmet a legtöbbet telepített magyar kékszőlőfajtára, ezt követi az áprilisi Bikavér Borongoló. Ezzel máris kilőttek kettő bortípust, amit a szekszárdi borospalackba lehet tölteni, de három a magyar igazság, így júniusban megrendezik az Iván-völgyi Kadarka Túrát, sok-sok sétával hegynek fel és völgynek le, no meg számtalan izgalmas kadarkával és mosolygó borászokkal. A nyáron még említésre érdemes a Borok és Húrok Fesztivál és az augusztus végi Bátaszéki Bornapok is. Végezetül jön a szeptember és a szüret, vagyis a Szekszárdi Nyitott Pincék és a Szekszárdi Szüreti Napok, ami után már csak a Márton-napra és az új borokra várhatunk tűkön ülve.
Szekszárdi borvidék
Tekintsd meg Szekszárd nevezetességeit, a híres Borkutat és zárd a napot egy nagyszerű borvacsorával!
Tekintsd meg a Mézeskalács Múzeumot, indulj jeepes dűlőtúrára, és fedezd fel kenuval a gemenci vízi-erdőt!
Indulj dülőtúrára a szekszárdi családi borászatok valamelyikével, és látogasd meg a híres bátaszéki molyhos tölgyet!
Borkóstolás
Pincetúra
Étkezés
Dűlőtúra
Rendezvényhelyszín
Dzsip
Saját szállás