Szerző: Ercsey Dániel

Móri borvidék

Móri borvidék

A Móri borvidék hazán egyik legkisebb borvidéke, mégis csodás látnivalókkal kápráztat el bennünket. Aki még a régi karcos móri savakra emlékezve kerüli a helyi pincéket, ne tegye! Ahogy mindenhol másutt, Móron is változnak a dolgok…

A borvidékről

Kevés olyan borvidéke van hazánknak, ahol egy szőlőfajta annyira összeforrt a borvidékkel, mint itt. Ha azt mondom Mór, te azt mondod ezerjó! Megvan miről beszélek? A névadó városban, Móron        két kastély (a muzeális kiállítóhelyként működő Lamberg-kastély és a Láncos-kastély), számtalan templom és barokk szobor, no meg a présházak várják az idelátogatót. A templomok közül kiemelkedik a kapucinus templom és rendház, illetve a háromhajós neogótikus nagytemplom, ami a középkori templom helyén épült az 1800-as évek végén. A présházak között sem csak a klasszikus sváb vonalat találjuk, vannak itt klasszicista kúriára emlékeztető hatalmas présházak és 300 éves épületek is! A napi programot zárjuk az izgalmas kialakítású Bormúzeum étteremben.

Tipp

A szomszédos Csókakő várából csodás a kilátás a tájra, de maga a vár is izgalmas látnivaló, nem csak a háború-rajongó kisfiúk számára. A közeli Fehérvárcsurgón pedig a Károlyi-kastély ér meg egy látogatást.

Csákberényben a földből kirobbanó metrókocsinál sokan megállnak egy fotó erejéig, a közeli nton pedig igazi Marsbéli táj tárul a szemünk elé, ha felkeressük a Bauxitföldtani Parkot. Ez a szabadtéri geológiai múzeum könnyen összeköthető a Csákvár melletti Haraszt-hegyi tanösvénnyel, a kopár szubmediterrán dolomitsziklák világával, vagy a csákberényi Csókakő-körtúrával, ahol a vár mellett vadregényes szurdok és hófehér dolomitsziklák is az utunkba akadnak.

Tipp

A környék kastélyokban is gazdag, a csákvári Esterházy-kastélynak a kertje látogatható, a lovasberényi Cziráky-kastély pedig a felújítása után a megye díszévé válhat. A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély ma felújítva fogadja a turistákat, falai között szálláshely működik.

Menjünk ki az Öreg-hegyre és keressük meg a Bory-várat, a Bory Jenő által megálmodott mesevilágot, ami ma múzeumként működik.

A környék nagyvárosa egyértelműen Székesfehérvár, ahová gyorsan eljuthatunk a borvidékről. Kevesen gondolnak bele, nyilván a középkor pusztításai okán, hogy egykor Székesfehérváron lehetett csak legálisan magyar királlyá koronázni valakit! A várost Géza fejedelem alapította, Szent István a magántemplomát itt építtette fel, itt hirdette ki II. András az Aranybullát 1222-ben az országgyűlésen. Sajnos a koronázó templomnak, a Nagyboldogasszony-főbazilikának, amit Mátyás király még bővíttetett, ma már csak az alapjait találjuk meg a Romkertben. A közelben találjuk az Országalmát és a Városházát, a Hiemer-házat és a benne működő Hetedhét Játékmúzeumot, a Püspöki palotát, a Mátyás király emlékművet, a Fekete Sas Patikamúzeumot és a Városi Képtárat, ahol az állandó kiállítás mellett csodás időszaki programokat is szerveznek, legutóbbi ott jártamkor épp egy a XX. század fotóművészetét bemutatót. A belváros emellett számtalan étteremnek és kávéháznak ad helyet, biztosan mindenki talál közöttük a kedvére valót. A vizet kedvelők keressék fel a műemlékké nyilvánított Árpád Fürdőt.

Székesfehérvár ideális kiindulópont lehet csillagtúrára a központi fekvése miatt, ahonnan gyorsan elérhetjük az északra található Móri, a keleti irányban található Etyeki, a déli irányban megbúvó Tolnai, vagy a nyugati irányban ránk váró Balatonfüred-Csopaki borvidéket is.

Gasztronómiai ajánló

móri gasztronómia egyértelműen sváb hatást mutat, így jellemző rá a mindennapi leves fogyasztás, köztük a babból, burgonyából és savanyúkáposztából készült leveseké, melyekhez jól passzolnak a magasabb savtartalmú móri fehérborok. A krumplis smarnit, amit ma leginkább desszertként ismerünk, régen aludttejjel fogyasztották. Ma, a császármorzsához kínáljunk a nemes móri édes borokból egy pohárkával. Ha ünnepi időszakban, az év vége felé érkezünk Mórra, feltétlenül kóstoljuk meg a németek körében rendkívül népszerű borlevest, amit Svájc északi részén és a déli német tartományokban ma is rendszeresen készítenek, főleg rizlingből. Erre a helyi borok is remek alapanyagot szolgáltatnak, így a móri borleves méltó párja a németországi borleveseknek! Az édesszájúiknak jó hír, hogy a móri németség országosan is ismertté vált az esküvői vagy később ünnepi aprósüteményeiről, közülük is kiemelkedik a kakaós tésztájú macskapracli (katzenprazl)a hagyományos sváb nuss-stangli melyet diós tésztával sütnek, vagy a kvircedli, amihez a helyiek szerint a legjobban passzol mór ikonikus szőlőfajtája, az ezerjó és a belőle szűrt fehérbor. A kvircedli amúgy gyakorta a borlevesek kísérője, egyesek abba mártogatva fogyasztják a legszívesebben. Az apró borvidék legjobb éttermeit a névadó településen, Móron kell keresni, néhányban izgalmas móri borválaszték is a rendelkezésünkre áll.

Eseményajánló

Az apró Móri borvidék csupán néhány települése közül egyértelműen a központi szerepet betöltő és egyben névadó Mór településen összpontosulnak a boros programok az év folyamán. Januárban, amikor még a népi megfigyelés is arról beszél, hogy ha megcsordul Vince, tele lesz a pince, a móri gazdák Vince-napi Bortúrát szerveznek. A hagyományok szerint Szent György napja (április 24.) a megújulást, a tavasz kezdetét jelenti, régen ezen a napon választották meg az új hegybírót és szerződtették a csőszöket is, napjainkban pedig Szent György-heti Vigasságokat tartanak a borászok. Május végén, Orbán napkor a kecskehegyi kis kápolnához érdemes kilátogatni, ekkor tartják ugyanis az apró Szent Orbán kápolna búcsúját. A szentmise után hagyományosan térzenével és agapéval várják az embereket. Végezetül a borvidék legfontosabb programja az őszi Móri Bornapok, ahol koncertek, gyerekprogramok, sportesemények, kiállítások és művészeti programok színesítik a borászok által elképzelt programot.

2019 - 2021 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Facebook Youtube Instagram