Szerző: Ercsey Dániel
Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa volt, teljesen felújították szinte az egész belvárost, a Széchenyi tér önmagában is lélegzetelállító a maga mediterrán hangulatával, de a Pécsi Székesegyház és a püspökség látnivalói, többek között a Püspöki Palota és a „Titkos átjáró” ámulatra méltók. Igazi nagyvároshoz és regionális központhoz méltóan Pécs pezsgő kulturális élete ugyanúgy maradásra csábít, mint a felújított Zsolnay Kulturális Negyed, vagy a turisták által talán ritkábban látogatott Havihegy, ahol a 2019-ben az Év Fájává választott öreg mandulafa is virágzik. A város egyik nevezetessége, az 1600 éves ókeresztény sírkamrák régészeti bemutatóhelye szerepel az UNESCO Világörökségek listáján is! Európában itt maradtak fenn legnagyobb számban falképekkel díszített temetői épületek a római korból. Ha kiállításra mennénk, a Vasarely és a Csontváry múzeum is csak ránk vár, ha a török kor emlékeit vizsgálnánk, itt áll az ország legépebben megmaradt török temploma, a Gázi Kászim pasa dzsámi, ha pedig bort innánk, kérjünk pécsi cirfandlit a poharunkba! A borvidék ikonikus fajtája ugyan méltatlanul a háttérbe szorult, de ha elegen keresik, talán újra ott lesz minden pécsi vendéglátóhely itallapján. Ne féljenek tőle, száraz és édes verzióban egyaránt készítik, kérdezzenek rá a rendelésnél, hogy az adott borlapon milyen tétel szerepel!
Keressük fel az egyetemhez tartozó szőlészeti és borászati kutatóintézet épületét és szőlőit a Jakab-hegy oldalában. Az ország egyik legszebb ilyen jellegű helyszíne!
Ami az oszmán kort illeti, nem csak Pécs lehet érdekes a számunkra. A közeli Szigetvári vár máig őrzi Zrínyi Miklós legendás hőstettének emlékét, akárcsak az itt elhunyt I. Szulejmán szultán szívét a föld. A szultán síremlékét nemrég tárták fel a régészek, a tervek szerint a jövőben tervezik a látogathatóvá tételét. A környéken járva érdemes Mozsgóra is ellátogatni, összekötve a borkóstolást a helyi fesztiválokkal. A Pécstől szintén nyugatra eső, a Mecsek déli oldalán található két falucskába, Kővágótöttösre és Kővágószőlősre is érdemes ellátogatni. Előbbi temploma XIII. századi elemeket őriz, míg utóbbi közelében római villát és mauzóleumot őrzött meg a föld az utókornak. Kővágószőlős temploma is jelentős látnivaló, XIII. századi alapokra épült, középkori homlokzatának maradványa ma is ámulatra méltó, akárcsak a közeli Cserkút templomának középkori freskótöredékei. A települések fölé magasodó Jakab-hegy nem csupán a furcsa formájú, vörös homokkőből felépülő Babás Szerkövekről, a kilátóról és a pálos kolostor romjairól nevezetes, de a Kárpát-medence legnagyobb vaskori földvára is innen őrizte a vidéket.
Ami a Mecsek Pécstől keletre eső részét illeti, a borvidéki települések közül talán itt található a legtöbb, ahol a borkóstolás mellett kirándulni, túrázni is érdemes. A Hosszúhetény-Püspökszentlászló-Kisújbánya-Óbánya-Mecseknádasd túra gyönyörű vidéken visz végig, sváb falvakkal és püspöki kastéllyal, török forrásházzal és középkori katolikus freskókkal, vízimalmokkal és üveghutákkal, pincefalvakkal és jó borokkal. Pécsváradon az erődített bencés kolostor, a szomszédos Zengővárkonyban pedig a szelídgesztenyék miatt érdemes megpihenni. Utóbbi helyen nyugszik a Másfélmillió lépés legendás ötletgazdája, Rockenbauer Pál. Érdemes persze a Mecsekben távolabbra is elbóklászni, magunk mögött hagyva a borvidéki településeket. Hideg időben, ha fürdeni vágyunk, a Magyarhertelendi Termálfürdő ideális választás, míg nagy melegben hűsölhetünk az Orfűi-tóban vagy épp az Abaligeti-cseppkőbarlang és Denevérmúzeum kiépített sétaútjain.
A borvidék a Baranyai-dombság lankáin is folytatódik, délen a Villányi borvidékkel, keleten a Dunával érintkezve. Máriakéménd pincesora és kegytemploma, Bóly kastélya, temetői és az Emmausz-járás, a nagynyárádi kékfestők, a római limes nyomai Dunaszekcsőn vagy a szőlőhegy (rác nevén planina) és a busójárás Mohácson mind olyan látnivalók, melyekre a borok mellett is érdemes időt szakítani.
Pécs, mint nagyváros számtalan étteremmel, bisztróval és kifőzdével várja az éhes vendégeket, köztük a tájegységre jellemző sváb és délszláv gasztronómiával is. A borvidék egészét tekintve a Mecsek falvaiban jellemző a vadhús, az erdei gombák és szezonálisan a medvehagyma, a borvidék dombos körzetéből, a Duna felé haladva pedig az adott település etnikai összetételétől függően a magyaros-paprikás, a sváb káposztás-csülkös, vagy a délszláv sült húsos fogások a jellemzőek, a Duna mellé, Mohácsra érve pedig a halételek változatos elkészítése mellett a sokác bab a legjellemzőbb fogás. A változatosság a bor-étel párosításban is tetten érhető. Pécsen régen hagyománya volt a pezsgőkészítésnek, ami jól megfért a polgári asztalokon a konszolidálódott sváb-magyar ételek mellett, a szerbek és horvátok a délről magukkal hozott vörösborkultúra nyomán leginkább kadarkát ittak a húsok mellé, a svábok pedig a portugieser mellett a pirosbort, a sillert fogyasztották, ez utóbbi ma is jól passzol a paprikás ételekhez. A Pécs környéki településeken többfelé találunk csárdákat és gyakran minőségi éttermeket is, Mohács és a Duna környékén pedig jellemzőek a halászcsárdák és a halételeket kínáló helyek. Ha Pécsen járunk, feltétlenül keressük a lehetőségét, hogy megkóstolhassuk a borvidék zászlóshajójának tekinthető cirfandlit, ami egy szőlőfajta és amit régen hagyományosan édes vagy félédes bornak készítettek el a gazdák, így jó kísérője lehet a visszafogottabb desszerteknek.
Azt hihetnénk, hogy Pécs egyrészt tele van borfesztivállal, másfelől elnyomja a déli testvér, a közeli Villányi borvidék. Egyik sem teljesen igaz! Az áprilisi Portugieser du Monde, a (régi nevén) kékoportó egyetlen világversenye nem csak a borítészeknek, de az azt követő kóstoló miatt a fajta rajongóinak is jó lehetőség, hogy minél több portugiesert kóstolhassanak meg. (A rendezvény volt már többször Pécsen, de Villányban is.) Ezt követően nyáron szinte nincsenek is boros események Pécsen, ősszel viszont beindul az élet, kezdve a szeptemberi Európai Bordal Fesztivállal! Mohácson a sokácok Szüreti és Borfesztivállal várják a szeptembert, míg a bólyi németek Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztivállal kísérik a helyi borok fogyasztását. Októberben Hosszúhetényben Nemzetiségi Ízkavalkád és persze a helyi borok várnak egy hosszú hétvégére túrázót és borkedvelőt egyaránt, de a szintén ősszel megrendezésre kerülő Mecseknádasdi Bor-Barangoló is érdekes programnak ígérkezik. Az évet a decemberi Adventi Borszalonnal búcsúztathatjuk Pécsen, ahol az ország minden tájáról érkeznek borászok és gasztronómiai szereplők is, elkápráztatva a közönséget.
Pécsi borvidék
Sétáld be a belvárost, és keresd fel Gázi Kászim pasa dzsámiját, a Vasarely és a Csontváry múzeumot is!
Kóstolj gyógyteákat és borokat Pécsváradon, nézd meg az óbányai Ferde-vízesést és a Ráka-vár romjait!
Járd be Szigetvárt, keresd fel az Abaligeti-barlangot és Denevérmúzeumot, és csobbanj egy jót az Orfűi-tóban!
Borkóstolás
Dűlőtúra
Pincetúra
Dzsip
Étkezés
Akadálymentes
Saját parkoló
Bankkártyás fizetés