Nincsenek kőbe vésett szabályok

Tavaly volt 25 éve annak, hogy Lenkey Géza édesapja szőlőültetvényt vásárolt Tokaj-Hegyalján. Nem is aprózta el, rögtön 10 hektárral kezdte. Az első két évjáratot nagy örömmel gondozta, de jött a betegség és szertefoszlottak az álmok. Jövőre lesz 25 éve annak, hogy Géza és testvérei, Csaba és Krisztina megörökölték a birtokot, és Géza nagy szeretettel készített, hosszan érlelt borait megismerhette az ország, valamint a világ borértő közönsége. A jelen nehézségeiről, a legfrissebb sikerről és a bizonytalan, de mégis reményteli jövőről Lenkey Gézával beszélgettünk.

Egy negyedszázad hosszú idő. Ha kimész a szőlőbe vagy le a pincébe, gondolsz még néha édesapádra, a kezdetekre?

Minden egyes alkalommal, és nehéz is erről úgy beszélnem, hogy ne kezdjek el azonnal pityeregni. Sokszor tűnődöm, hogy vajon ő mit tenne a jelenlegi helyzetünkben, hogyan állna helyt ebben a nehézségekkel terhelt időszakban. Tudom, hogy eltelt közel 25 év, mióta nincs velünk, de még mindig benne van a mindennapjaimban.

 

Jó volt a viszonyotok?

Nem mindig. Voltak közöttünk feszültségek bőven, de annak nagyon örülök, hogy egyszer el tudtam neki mondani, mennyire szeretem. A szalagavatónk estéjén történt, a buli után, amikor mi, fiatalok nem voltunk már színjózanok. Apukámmal és egy barátommal elindultunk haza, és amint sétáltunk át a Szabadság hídon, egyszer csak megrohantak az érzelmek. Apukám utána sokszor emlegette ezt az estét. „A részeg ember mindig őszinte” – ezt mondogatta nevetve.

 

Lenkey Géza, édesapjával

 

Néhány éve azt mesélted nekem, hogy a kezdeti időszakból őrizgetsz egy üvegballonnyi bort, amit még az édesapád készített. Van még belőle?

Van még, de már nem kóstolom, hogy ne fogyjon. Bőven elég a tudat, hogy a közös múltunk egy darabja ott van velem a kispesti házunkban. A mádi pincében pedig ott áll az az öt hordó, amivel apu Kispesten, a házunk aljában elkezdte a borászkodást. Ha vendégek jönnek hozzám Mádra, ezeket mindig megmutatom.

 

Bor is van azokban a hordókban?

Hogyne lenne! Igaz, hogy nem forgalmi tétel kerül bele, de egyiket sem hagyom üresen soha.

 

Bomboly

 

Aki követ téged a közösségi médiában, láthatja, hogy nagy előszeretettel fényképezed a birtokot. Van olyan területed, dűlőd vagy a borvidéknek olyan pontja, amit mindennél jobban szeretsz?

Nincs ilyen. Nyolc dűlőben van szőlőm, mostanra megtanultam a természetüket, az értéküket, és mindegyiket szeretem valamiért. Persze vannak azért egyenlőbbek, de egy kiemelt terület sincs közöttük.

 

2015 óta organikusan műveled a szőlőt. Az utóbbi tíz év szélsőséges időjárása sem térített le erről az útról?

Nem is tíz év ez, hanem már több mint tizenöt. Először 2009-ben éreztem, hogy valami megváltozott az előző évekhez képest, és azóta egyik extrém évjárat jön a másik után. Minden évben felvetődik a kérdés, hogy változtassak-e a művelési módon, mert a biogazdálkodás nem egyszerű feladat. Mádon nagyon nehéz, Tállyán talán kicsit könnyebb, de persze Mádon is jobb lenne a helyzet, ha több pénz jutna rá. Rengeteg élőmunkát igényel, az embereket viszont nem tudjuk mindig megfizetni. Pedig ha az időben elvégzett zöldmunka után kapja meg a szőlő a szükséges biológiai növényvédő szert, akkor meg tudjuk védeni, ha viszont nincs meg a zöldmunka, teljesen felesleges permetezni, mert ezek a szerek csak akkor érnek valamit, ha érintkeznek a bogyóval. A 10 hektárból 2,5 van Bodrogkeresztúron, onnan készítem a bázisborunkat, a Flow-t. Minden télen elhatározom, hogy ott tavasszal visszaállok konvencionális művelésre, aztán mégsem visz rá a lélek, hogy felszívódó szereket használjak. Pedig nagyon kiélezett a pénzügyi helyzet, de a jövő útja a bio, ebben biztos vagyok. A kérdés csak az, hogy ki tudunk-e tartani.

 

 

Középhegy, Holdvölgy, Úrágya, Kishegy, Vilmány, Bomboly, Betsek-Korposd, Hegyfarok – ez az a nyolc dűlő, amelynek 15 parcellájában Lenkey-szőlők nevelkednek. A többségük nagyjából 50 éves tőke, a Középhegyen viszont 65 éves a bakműveléses ültetvény. Nem akarod őket felújítani?

Nincs tervben, pedig rendkívül gazdaságtalan a művelésük, főleg a Középhegyen, de én ki nem vágok egyetlen öreg tőkét sem, az biztos. Inkább pótolom a hiányt. Készítettem innen egy dűlőszelektált bort a 2013-as évjáratból, épp most került forgalomba. Ez az egyetlen ilyen tétel, előtte sem volt, azóta sincs, és mindössze 390 palack létezik belőle. Gyönyörű volt az alapanyag, a bor négy és fél évig érlelődött hordóban, mély, hömpölygő, gazdag, nem hétköznapi tétel. Igazi Lenkey-bor lett, azt hiszem.

 

Melyik dűlődben látod a legnagyobb potenciált?

A sajátjaim közül egyértelműen az Úrágyában. Ne kérdezd, hogy mi az oka, de egyszerűen verhetetlen, olyan bort ad, amilyet a többi soha nem fog. A 2006-os évjáratban volt szerencsém végigkóstolni mindegyik dűlőmet, és utána csak tíz évvel később, 2016-ban készítettem újra mind a nyolcból bort. Ezek olyan furmint-hárslevelű házasítások, amikbe került az ép szőlőszemtől a töppedten át a botritiszesig minden. Még mindig hordóban pihennek, jövőre, tízéves korukban szeretném őket lepalackozni. Most, hogy közeledik az érlelési idő vége, gyakrabban kóstolgatom valamennyit, és ebben is az Úrágya a csúcs.

 

Úrágya

 

Köztudomású, hogy a hosszú érlelésben hiszel. Szerinted mikor optimális piacra küldeni egy tokaji száraz bort?

Mióta natúr borokat is készítek, már nem ragaszkodom minden esetben a hosszú érleléshez. Bár ez sem igaz, mert életem második natúr bora, egy 2019-es narancsbor négy és fél éves érlelés után került piacra, viszont ugyanebből az évjáratból voltak boraim két-három éves érlelési idővel is. Ha benne van, amit keresek, az a szépség, az a játékosság, az a nüansz, akkor nem érlelem tovább, de erre nincs recept. Szeretem a kísérletezést, a szabadságot, nincsenek kőbe vésett szabályok, csak az a lényeg, hogy a végén finom legyen az a bor.

 

Sokszor készítesz egy-egy borból limitált szériát, néhány száz palackot, de egyikből sincs több néhány ezernél. Hogyan lehet így a külföldi piacokon labdába rúgni?

Azok a kereskedők, akik velem dolgoznak, pontosan tudják, hogy nálam nincs nagy palackszám semmiből, itt a limitált mennyiség és a különlegesség az értékmérő, és ennek megfelelően állítják fel az értékesítési stratégiát. Minden rendben is ment, az orosz–ukrán háború előtt már 12 országgal kereskedtünk, most viszont nagy a visszaesés. Bízom benne, hogy az amerikai piaccal nem lesz probléma a vámok miatt, meg fogjuk találni a megoldást.

 

 

Na és a hazai piac?

Az viszont szerencsére elkezdett egy kicsit épülni. Igaz, hogy nem úgy, mint 2017 táján, amikor szinte magától ment minden, de egyre több magas minőségű, Tokaj környéki és budapesti étterem vett fel bennünket a borlapjára. A párom, Bora nagyon jó ebben, a kisfiunk megszületése előtt sommelier-ként dolgozott, jól megtalálja a hangot a kollégákkal. Volt idő, amikor már majdnem lemondtam a hazai kereskedelemről, mert az éttermesek mindig azzal jöttek, hogy Tokajjal rengeteget kell dolgozni és nagyon nehéz eladni. De ha nekem Tokajban van szőlőm, mit tegyek? Mint említettem, néhány éve már natúr borokat is készítek, és úgy tűnik, hogy ezek egyre népszerűbbek. Négy natúr tételem került forgalomba tavaly ősszel, és három már el is fogyott, bár tény, hogy nem is készült sok belőlük. Nem akarom a teljes kollekciót natúrra cserélni, nem hiszem, hogy a kén ördögtől való, továbbra is lesznek szűrt, derített tételeim. Viszont nyitott vagyok, kíváncsi, és vonzó számomra, hogy mennyire természetes egy bor, ha kén nélkül készül. Szóval mindkét út izgalmas. 

 

Egészen friss a hír, hogy Jancis Robinson Master of Wine oldalán az elérhető 20-ból 20 pontot kapott a legeslegelső, az 1999-es aszútok. Azt a bort még az édesapáddal és Takács Miklós borásszal együtt készítettétek. Jancis Robinson a világ egyik legelismertebb szakembere, enyhén szólva nem bőkezű a pontszámokkal, alig néhány bor részesül ebben az elismerésben. Mit éreztél, amikor ezt megtudtad?

Boldogságot, ez természetes, de a pontos érzéseket nehéz szavakba önteni. Tudod, én azzal az aszúval számtalanszor leültem már egyedül a pincében, ha maradt egy pár csepp a palack alján, miután elmentek a vendégek. Mindig tudtam, hogy brutálisan nagy bor, és reméltem, hogy egyszer valaki felismeri ezt.

 

 

Nagyon szép a borleírás is, Tamlyn Currin, aki szavakba öntötte, azt írja, könnyek szöktek a szemébe…

Minden elismerésem az övé. Te már jártál a pincénkben, de ő még soha, mégis úgy írja le a bort, mintha érezné a pince hangulatát, a hordók illatát. Le a kalappal! Összesen hat bort küldtem be hozzájuk, a többit hamarosan együtt értékeljük majd egy online összejövetelen. Nagyon kíváncsi vagyok, izgatottan várom.

 

Azt mondják, egy ilyen véleménynek gyorsan híre megy, és a borgyűjtők, a kereskedők azonnal vásárolni szeretnének. Nálad is megindult már a roham?

Volt már néhány érdeklődő, aminek nagyon örülök, és őszintén remélem, hogy ez a siker jótékonyan hat majd a többi borunk piacára is. A sikerért azonban sokat kell dolgozni, de nem panaszkodom, ez édes teher.

 

 

Sok fotón látunk együtt Pedro kutyával, úgy tűnik, elválaszthatatlanok vagytok. Mesélj róla!

Egy balatonszemesi barátom hófehér kuvasz szukáját akkor ismertem meg, amikor még akkora volt, mint egy hógolyó. Csodálatos állat, mindig nagyon szerettem, és mondogattam, hogy ha kölykei lesznek, kérek egyet. És egy szép napon felhívott a barátom, hogy Karfiol öt kiskutyának adott életet. Az apuka egy labrador volt, őt is ismertem. Pedro kétnaposan volt először a kezemben, hathetes kora óta van velem, május 6-án volt hatéves, és még nem töltöttünk külön két hétnél hosszabb időt. Akkor is ott volt velem, amikor a kisfiamat, Csanádot hazahoztam a kórházból. Azonnal megmutattam neki a gyereket, és láttam, hogy egy pillanatra megáll a farokcsóválásban, majd nagy lelkesen újrakezdi. Azóta a legnagyobb barátok, Pedro mindent eltűr Csaninak, imádják egymást, de nem csoda, hiszen „tesók” – legalábbis Csani mindig így emlegeti Pedrót.

 

Bora, a párod sommelier-ként mi mindenben van a segítségedre?

Miben nem? Noha imádja a szakmáját, Csanád megszületése után nem akart visszamenni a vendéglátásba, ezért úgy döntött, hogy beszáll a boraink értékesítésébe, és nagyon jól megy neki. Tényleg vérprofi. Abban is ad tanácsokat, hogy milyen borokat kellene készítenünk, és azt is nagyon jól látja, hogy minek mennyi az ára. Akkor is számíthatok rá, ha borvacsorára készülünk, vagy egy étteremben az ételek mellé kellene ajánlani a tételeinket, mert ösztönösen megérzi az ízpárhuzamokat és nagyon jól kommunikál a séfekkel.

 

 

Na és Csanád? Hogy érzi magát a birtokon, a szőlőben? Sokszor posztolsz olyan fotót, hogy ott jár-kel az ültetvényen…

Dehogy jár-kel! Fut! Rohan a szőlőben, a pincében, egyfolytában mozgásban van, nagyon szeret Mádon lenni, és egy-egy cseppnyi bort is kóstol. Hamarosan meg kell hoznunk azt a döntést, hogy maradunk a főváros vonzáskörzetében vagy Mádra költözünk, mert két év múlva iskolás lesz. Úgy érzem, hogy ha mindannyian Hegyalján élnénk, sokkal nyugodtabban telnének a mindennapjaink, és a borokra is több figyelem jutna.

 

Van már két nagyfiad, Zalán és Milán. Ők teljesen elszakadtak ettől a világtól?

Nem, dehogy! Mindketten huszonévesek, és én még egyáltalán nem adtam fel a reményt, hogy egyszer majd ők is velem dolgoznak a birtokon. Nem dőlök a kardomba, ha nem így lesz, de bízom benne, hogy rátalálnak erre az útra. Én vagyok az édesapjuk, és ha rám hasonlítanak, előbb-utóbb úgyis ott kötnek ki mellettem. Legalábbis ezt remélem, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoznak az évek.

 

 

Borítókép és fotók: Lenkey Géza