A Bor, mámor, Bénye fesztivál kezdetei, avagy miből lesz a cserebogár?

Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra a Bor, mámor, Bénye – vagy ahogyan csak mindenki becézi, a béembé – a lazulós hazai boros kertfesztivál archetípusa. Ha belegondolok, lehet, hogy már az elsőn ott voltam, de a másodikon biztosan. No de vajon hogy nő ki a semmiből egy ilyen sikeres rendezvény, ami idén már 16. alkalommal örvendezteti meg a borkedvelőket? Az első fesztivál szervezői közül négy emberrel beszélgettem erről.

Csite Norbert: Az Ős Kajánban ültünk a szivarszobában (legendás tolcsvai étterem volt, azóta bezárt sajnos), a bőrkanapéra is emlékszem. Ott volt Berger Zsolti a feleségével, Szilvivel, Ábrahám Enikő, Homonna Attila, és akkor merült fel, hogy kellene csinálni egy rendezvényt, mert különben senkiben még csak fel sem merül, hogy megkeresse Erdőbényét a térképen, nemhogy ide is jöjjön. Rögtön bele is vágtunk, de eléggé nomád módon. Az első évben hatalmas káosz volt, beállt a falu, mert nem szerveztük meg rendesen a parkolást, botrány is volt ebből, közben pedig rengeteg ember érkezett. Nemcsak a falut, de bennünket is sokkolt, hogy milyen sokan.

Fotó: Bor, mámor, Bénye

Zöldi-Kovács Árpád: Tizenöt éve, az első BMB óta szállóige, hogy Erdőbényén utoljára akkor volt annyi ember, amikor 45-ben bejöttek az oroszok. (nevet) Hatan kezdtük: Homonna Attila, Berger Zsolt, én akkor a Bérest képviseltem, Csite Norbi, Ábrahám Enikőék és a Bardon – akkor még Palkó Gabriella volt a borászuk. Így hoztuk össze az első BMB-t. A szándék az volt, hogy lemásoljuk Kapolcsot. (nevet) Pontosabban a feelinget akartuk áthozni Erdőbényére, jobban kidomborítva a boros részét. Ráadásul nulla büdzsével indultunk, ma úgy mondanánk, hogy kalózmarketinggel, ez lett a „minden borász udvarában legyen egy gasztroblogger!”. Nekik sok volt a követőjük, így az ő felületeiken kvázi hirdettük a fesztivált.

CSN: Ezt talán Homonna találta ki, mármint hogy hívjuk meg őket. Totál felszabadult volt mindenki, mi is meg a közönség is. Kicsit hippisen, teljes eksztázisban. Nekünk még saját borunk sem volt, Vissy Laciét kínáltuk, meg szörpöket, sütögettünk, szuper volt a hangulat. Előtte megírtam a népnek, hogy nincs borunk, de ha valaki hoz, szívesen leülök vele beszélgetni a saját bora mellé. Erre az első, aki betoppant, szegény Szűcs Feri volt három palack borral, hogy akkor itt van, hová ülhetünk… (Szűcs Ferenc, a tállyai Szűcs Pincészet csupa szív alapítója tavaly fájdalmasan fiatalon elhunyt – a szerk.)

Berger Zsolt: Amikor elkezdtük a BMB-t, az lebegett a szemünk előtt, hogy csináljunk egy fesztivált, ahol a borászatok kertjében van jó bor, jó kaja és esetleg valami zene is. Kapolcs és talán Etyek volt a minta, borosabb kivitelben. Ez annyira bejött, hogy azt még mi magunk sem tudtuk elképzelni. A 2010-es évek abszolút a felfutásról szóltak, egyre több ember látott ebben fantáziát. Azóta egy csomó ház megújult, visszaalakultak a romok elegáns parasztpolgári házakká, a kezdeti hat helyszín után idén tizenhat lesz nyitva, és a borok kapcsán is fontos kiemelni, hogy ma már Erdőbénye is viszonyítási alap, éppen a száraz borok miatt. Aki idejön, az megtudja, hogy mire képes Tokaj-Hegyalja, ha száraz furmintról vagy száraz hárslevelűről beszélünk.

Fotó: Bor, mámor, Bénye

Ábrahám Enikő: Az első fesztivált pár hónap alatt raktuk össze, Berger Zsolti szerzett a CIB-től valami támogatást, abból meglettek a poharak, ezzel a lendülettel pedig meg is valósult az első BMB. Az alap akkor még a gasztro volt, de nálunk már szólt zene is. Teljesen a borászatokra bíztuk, hogy mit csinálnak. Nem volt honlapunk, mármint a fesztiválnak sem, szóval mindenkihez a barátok, ismerősök mentek, akik utána meglátogatták a többieket is. Amikor már nagyobbra nőtt a rendezvény, és bekerült némi pályázati pénz a képbe, le kellett adni előre a programot. Ez úgy nézett ki, hogy mindenki bedobta egy kalapba, hogy milyen zenészt vagy írót-költőt szeretne itt látni, aztán utánanéztem, hogy ez mennyibe kerül, jönne-e az illető. Aki jött, azt a végén elosztottuk, hogy mindenkihez jusson előadó. Persze az fontos volt, hogy a zene ne lakodalmas rock legyen, de szerencsére ebben mindannyian egyetértettünk.

CSN: Azóta rengeteget változott az egész. Kialakult egyfajta szervezettség, igyekeztünk koordinálni a felmerülő problémákat. Aztán lassan rájöttünk, hogy óriási veszteségeket termelünk, szóval próbáltuk megszervezni rendesen, egy egyesülettel. Pályáztunk is pénzekre, szépen növekedtünk, figyeltük az igényeket. Akik elindítottuk, mind bebírók voltunk. Városi közegből jőve szerettük volna megmutatni Erdőbényét – és persze magunkat –, azt, amiért idejöttünk. Már akkor láttuk, hogy borban is lehetünk erősek, de ha őszinte vagyok, azért akkor ez még nem volt így.

ZKÁ: A helyiek sokáig nem is tudtak azonosulni a fesztivállal, azt mondták, hogy ezt a betelepülő borászok szervezik a turistáknak meg az idegeneknek. Legalább három-négy év telt el, mire a falubeliek elkezdtek keresni bennünket, hogy nincs-e valami munka, nem kell-e jegyet árulni, forgalmat irányítani, de volt, aki szobát szeretett volna kiadni, teszem hozzá, sikerült is. Így a falu szép lassan integrálódott a fesztiválba – legalábbis én így érzem. Most már nemcsak a turisták és a visszatérő vendégek jönnek, hanem az elszármazott erdőbényeiek is a BMB-re időzítik a hazalátogatást, ahelyett, hogy karácsonykor jönnének.

Fotó: Bor, mámor, Bénye

BZS: Az a fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. A legtöbb erdőbényei helyszín mögött városi értelmiség, vagyis életvitelszerűen nem itt élő bebírók állnak, a BMB-t pedig nem biztos, hogy lehet távvezérelten szervezni. A helyiek érdekeit szintén figyelembe kell venni, szóval még egyszer mondom, nem könnyű megtalálni a balanszt. A falu sem tartott lépést a borászatok fejlődésével – persze ez nemcsak Erdőbényén van így, hanem, mondjuk, a zászlóshajónak tekintett Mádon is. Ha jövőre csak azt el tudnánk érni, hogy legyen egy beosztás, mikor melyik pincészet várja a vendégeket – és nem csupán a BMB –, illetve legyen Erdőbényén egy kávézó, ami mindig nyitva van, jó a kávé és az összes helyi bort meg lehet venni palackban, az már hatalmas előrelépés lenne. De az sem lenne hátrány, ha a vendégek, akik itt alszanak, nem mennének el napközben a faluból, hanem például itt kirándulnának, de ehhez ki kellene jelölni és fel kellene festeni néhány rövid túraútvonalat, ami csatlakozik a közeli, már meglévő utakhoz. Nem nagy dolgok, tudom, de valahogy eddig még nem sikerült megcsinálnunk, pedig volt rá tizenöt évünk. Félre ne értsd, nekem is, nem a többieket ostorozom, hanem magunkat!

ÁE: 2014–15-ben eljutott a BMB egy olyan szintre, hogy nekünk már csak a lótás-futás maradt, mindenki vissza akart venni. Jobban szerettünk volna egy nyugis, családias fesztivált, amit mi is élvezünk, ahol van időm megkérdezni a vendéget, hogy honnan jött, miért a BMB-t választotta, milyen napja van, és miért pont száraz furmintot szeretne inni, nem csak kilököm neki a poharat és azt mondom, hogy „ezerkétszáz!”. A BMB nem ilyen, és remélem, hogy soha nem is lesz ilyen, vagy ha mégis, abban én már biztosan nem szeretnék részt venni. De úgy látom, egyelőre nincs mitől tartani, mindenki többre becsüli a törzsvendégek mosolyát és a meghitt hangulatot, mint a technopartit a focipályán.

Fotó: Bor, mámor, Bénye

ZKÁ: Nem akarunk olyan előadókat hívni, akik megtöltenek egy nagyszínpadot, mert akkor abban a két órában, amíg a koncert tart, a borászatok udvarai kiürülnének. Ennek a fesztiválnak az is a célja, hogy a pincészetek forgalmat generáljanak és eladják a borukat. Persze nem is tudnánk megfizetni Rúzsa Magdit vagy Majkát, csak olyanokat hívhatunk meg, akik még kevésbé ismertek. Vannak olyan előadók, akik a BMB-n kezdtek zenélni. Emlékszem egy srácra, aki egy szál gitárral ült az Illés pince sarkán egy boroshordón, és megzenésített magyar verseket énekelt. Akkor még a kutya sem tudta, hogy ki az a Szabó Balázs, bezzeg most! Ma már nem bírnánk kifizetni, ahogy Jónás Verát sem, aki szintén nagyon az elején lépett fel nálunk. Ez is a koncepció része: keressük az új Szabó Balázsokat és Jónás Verákat, akik tíz év múlva olyan híresek lesznek, hogy a Szigeten lesz nagykoncertjük. Ez akár toborzónak is jó lenne: gyertek hozzánk, a BMB-re zenélni, ha tíz év múlva irtózatosan híresek akartok lenni… (nevet)

CSN: Mostanra már sok hegyaljai település szervez fesztivált, de nagyon hiányolom, hogy ezeket nem hangoljuk össze. Ez lenne a legfontosabb mint következő lépés, főleg a szálláshelyek miatt. Ha ezt, legalább a közös kommunikációt nem lépjük meg, akkor a saját magunk ellenségei vagyunk. Együtt könnyebb, mint egyedül, a rendezvénysorozat sokkal jobban hangzik, mint az egyes rendezvények. Úgyhogy újabb BMB-re fel, de keressük a kapcsolódási pontot a mádi, a tolcsvai, a bodrogkisfaludi, a tokaji és a tállyai rendezvényekkel is!