Öreg tőke nem vén tőke

Nem csak olcsó marketingfogás, ha egy palackról az a kifejezés köszön vissza, hogy „öreg tőke”. A szőlő korának meghatározó szerepe van a borkészítésben, sőt, egyes vélekedések szerint még a bor ízében is. A filoxéravész következményeként kevés igazán öreg szőlőtőke maradt fenn Európa-szerte; idehaza pedig a kilencvenes évek minőségorientált újratelepítései miatt megfiatalodott a 20. századi ültetvények jelentős része. Persze azért akadnak kivételek.

Szőlőt az ember nem 10-15 évre ültet – hallhatjuk sokszor a borászoktól. A szőlő csodálatos növény, hiszen megfelelő gondoskodás mellett akár több száz évig is elélhet: a Guinness Rekordok Könyve szerint a legidősebb szőlőtőke Mariborban található, és a kutatók úgy gondolják, hogy mostanra 450 éves is elmúlt. Ez már önmagában is megsüvegelendő teljesítmény, ha pedig hozzávesszük, hogy még mindig terem, végképp eláll az ember szava. Aki a környéken jár, feltétlenül nézze meg: Maribor belvárosi forgatagától alig néhány lépésre található.

Számít a kor

A szőlő esetében a kor meghatározó adat. A növény ugyanis nemcsak felfelé, hanem lefelé is növekszik: ha a szőlő gyökere nem kap meg minden földi jót a talaj felső rétegeiben, felfedezőútra indul – lefelé. Minél idősebb egy növény, annál több ideje van mélyebbre ásni, és egészen addig furakodik, amíg nem talál magának vizet, valamint számára értékes tápanyagokat. Ennek következményeként az olyan aszályos években, mint amilyen például a 2024-es is volt, egy idősebb tőke jelentősen nagyobb eséllyel indul a bogyó megfelelő érettségi szintjének elérése felé. Mert míg egy fiatal növény a legtöbb erejét arra fordítja, hogy minél mélyebbre kúszva vizet találjon, addig a korosabb jobban bírja a szárazságot, és a lomb zavartalanul fotoszintetizál.

A talaj feletti részben egy öreg tőke „végrehajtja” a saját hozamkorlátozását: egy bizonyos idő elteltével már kevesebb fürtöt érlel, azoknak viszont ugyanannyi „figyelmet” szán, mint korábban a bővebb termésnek. Vagyis a kevesebb fürt nagyobb gyümölcskoncentrációt jelent – és még a fürtválogatás terhét is leveszi a szőlőműves válláról. Ezt a logikát követve az öreg tőkék terméséből készülő borok elméletileg koncentráltabbak, vastagabbak lesznek – ugyanakkor erről egyértelműen megfogalmazott szakmai állásfoglalás egyelőre nem ismert.

Mi számít öreg tőkének?

Ebben a kérdésben a szőlő koráról nincs egyetemesen elfogadott álláspont. Számos helyen – vonatkozó jogszabály híján – van, aki már a 35 éve telepített szőlőjét is öreg tőkéknek hívja, míg az e tekintetben alighanem az egyik legszigorúbb, priorati eredetvédelmi szabályozás csak 75 év felett engedi ezt meg. Európában ilyen idős ültetvényeket a filoxéravész-biztosnak mondható homokos talajnak köszönhetően elsősorban Spanyolországban lehet nagyobb számban találni; illetve az elzárt szigetek – Kanári-szigetek, Szantorini – tőkéi között. Persze érdemes idehaza is körbenézni, ugyanis szerencsére – és néhány szorgos szőlősgazdának köszönhetően – itthon is találhatunk néhány girbegurba, öreg tőkés ültetvényt. Hogy Magyarországon mikor írhatjuk palackra az „öreg tőkék” kifejezést, arról jelenleg nincs törvényi előírás, de ha megtaláljuk a címkén az ominózus szavakat, akkor az a bor nagy valószínűség szerint legalább 45-50 éves ültetvény gyümölcséből készült.

Hazai matuzsálemek

A szekszárdi Márkvárt János azt vallja, hogy ereiben 50% kadarka buzog – területeinek legnagyobb részét ugyanis a borvidékkel összefonódott őshonos szőlőfajtánk foglalja el. A telepítések között találni 1935-öst, illetve egy vélhetően ennél is idősebb ültetvényt, amelynek a borát a feljegyzések tanúsága szerint már a második világháborúban is itták. Kevesebb mint fél hektárt tesz ki ez a körte- és almafák között elszórt, gyalogtőkés terület: a vegyszerektől mentes termelésben megművelt, göcsörtös tőkékről limitált palackszámban lát napvilágot a Sauli Kadarka.

Tőle nem messze dolgozik Vida Péter és családja, ők 1920-asnak saccolják régi, szintén bakművelésű, és ugyanúgy kadarkaültetvényük korát. Régen Öreg Tőkék Kadarkája néven lehetett megtalálni az innen szűrt bort a polcokon; a 2019-es arculatváltást követően azonban Bonsaira keresztelték át a terméket. Mondhatjuk, hogy mára már ennek az elnevezésnek is legendás a története: annak idején egy dűlőtúra alkalmával Péterék japán kereskedője a szelíden kanyargó kadarkatőkéket meglátván kiáltott fel úgy, hogy „bonszai, bonszai!”. A bonszai Japánban nagy kincs, tiszteletben tartják arrafelé az ilyen fákat – Vidáék pedig hasonlóképpen viszonyulnak a kadarkaültetvényükhöz.

A szintén szekszárdi Eszterbauer Borászat portfóliójában „113 Éves” néven kell keresni az öreg tőkés kadarkát – az 1912-ben telepített ültetvény alig néhány évvel ezelőtt került a család tulajdonába. Mint mondják, kíváncsiak voltak, milyen lehetett dédapáink, ükapáink kadarkája, ezért döntöttek úgy, hogy ezekről az idős tőkékről palackoznak bort.

Persze ha idősebb tőkék után kutakodunk itthon, nem csak Szekszárdon érdemes nézelődni. Somlóról a juhfark juthat elsőként eszünkbe, azonban, mint Kis Tamás (Somlói Vándor) mondja, a hegyen található telepítések zöme rendszerváltás utáni. Az ő portfóliójában az Öregtőkék bort egy 75 évesre becsült furmint adja; Kreinbacherék hasonló elnevezésű tételében pedig ugyanezt a szőlőfajtát hárslevelű és olaszrizling egészíti ki.

És ha már furmint, akkor természetesen Tokajban is van néhány idősebb ültetvény: Szepsy Istvánnál a hírneves Szent Tamás-dűlő 60 éves tőkéiről kerül palackba a Szent Tamás 46 elnevezésű tétel. Ungváry Krisztián a pincészetének nevet adó Vayi-dűlőben tudhat magáénak egy több mint 100 éves furmintültetvényt. Tállyán Filep Gergő és édesapja annak idején kifejezetten olyan területeket keresett, amelyek már túl vannak ifjúkoruk delén: legidősebb telepítéseik valószínűleg a két világháború közöttiek.

A hazai korelnököt pedig alighanem a Pécsi borvidék névadó településén találjuk: a Lyceum utcában, egy belvárosi családi ház udvarában bújik meg. A fajta neve rosa menna di vacca, a történet szerint még az 1550-es években ültették el a törökök – vagyis könnyen lehet, hogy a szlovén matuzsálemnél is idősebb növényről van szó.

Az öreg tőkés ültetvényekben van még egy közös: bakművelésűek, vagyis állandó hajlongásra, tiszteletre kényszerítik az őket művelő szőlősgazdákat. Fogyasztóként mi is tegyünk hasonlóképpen: ha olyan szerencsések vagyunk, hogy akár a fenti példákból, akár ezeken túl egy idősebb ültetvényről szüretelt bor kerül a poharunkba, tiszteljük meg – fogyasszuk apró kortyokban, odafigyeléssel, mértékkel! Ne felejtsük: felmenőink akár két-három generációval korábban is ihattak már bort ugyanezekről a tőkékről!

Fotók: Magyar Bormarketing Ügynökség