2024 február 17. / Ercsey DánielURL másolásaFacebook megosztásTwitter megosztás

A bor nélkül Európa már soha többé nem lenne önmaga! - Interjú Gál Péterrel

Csendesen bújik meg az irodája az Agrárminisztérium emeletén, ő maga is inkább szemlélődő alkat, akár visszahúzódónak is mondhatnánk. Pedig fontos láncszeme a közigazgatásnak, kiállhatna a nyilvánosság elé, hiszen az elmúlt évek földrajzi árujelzőit, amelyek egy termék - többek között a bor - földrajzi eredetvédelméért felelős, mind ő és a kollégái készítették elő. Kis túlzással nélkülük nem lenne jogilag védett, vagy ha mégis, hát nem pont ilyen lenne a szilvásváradi pisztráng, a szomolyai rövid szárú feketecseresznye, vagy éppen a sümegi bor. Gál Péter azonban a hangzatos beszédek helyett inkább a háttérmunkában hisz.

A szakmabeliek tudják, de a nagyközönség talán nincs vele tisztában, hogy te a neves egri bortermelő, dr. Gál Lajos fia vagy.

Nem titok, soha nem is volt az.

 

Mondhatjuk, hogy te vagy az Egri borvidék beépített embere a minisztériumban?

Nehéz lenne ilyet állítani, tekintve, hogy soha nem kivételeztem az egri termelőkkel. De szerencsére az egri borászok sem kértek tőlem soha olyat, amire nemet kellett volna mondanom, vagy ami túlment volna a jóízlés határán. Szívesen támogatom őket, tudják is, hogy kihez kell fordulni, de semmi olyat nem tennék meg nekik, amiben másnak ne segítenék szívesen.

 

Mióta dolgozol az Agrárminisztériumnál?

2007-ben az egyetem elvégzése után jelentkeztem gyakornoknak, amikor még volt hátra néhány tárgyam a második diplomámból. „Nézzük meg az államigazgatást, állítólag ott nem terhelik túl az embert“, ezt gondoltam, ma már tudom, hogy kicsit naívan. Mindenki találhat magának feladatot, ha akar, ez itt sincs másként. Egy rövid kitérőtől eltekintve (8 hónap a Hegyközségek Nemzeti Tanácsánál) itt dolgozom, 2015-től vezető beosztásban.

 

 

Miért nem maradtál Egerben, a családi birtokon?

Édesapám lebeszélt róla, azt mondta, hogy nagyobb dolgokban kell gondolkodni, a családi kisbirtokot amellett is lehet csinálni. Ő maga is így tett, folyamatosan volt főállása a borászatunk mellett, oktatóként, kutatóként, nagy pincészetek főborászaként. A Covid időszak még távolabb lökött Egertől, a családom is már Budapestre köt, ezt a mélyülő szakadékot próbálom lassan újra áthidalni.

 

Nem hiányzik a szőlő, vagy a szűrés és a derítés?

Egy borászatban dolgozni életforma, meg kell látni a szépségeit, és felmérni, hogy nem feltétlenül az a fontos, hogy mennyi a havi fix. Egy kis családi birtoknál nagyon kicsi a hibázási lehetőség, mert nincs piaci vagy szervezeti védőháló, ami felfogná a zuhanást, ha tévedsz. A kérdésre is válaszolva, hogyne hiányozna! Ott, Egerben érzem talán magam a leginkább szabadnak, de folyamatosan megtalálnak más feladatok is az életben és nem akarok elfutni ezek elől sem. Szóval, egyelőre maradok a minisztériumban. (nevet)

 

Hogy látod az ágazat egyre égetőbb problémáit? A stagnáló szőlőfelvásárlási árakat, azt, hogy még a régióban is sereghajtók vagyunk a borértékesítési árainkkal.

Távol áll tőlem a megmondóember szerepe, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy Magyarországon van több tízezer szőlőtermelő, több ezer borászat, a legnagyobb 25 forgalomba hozza a borok hetven százalékát, de még ott sincsen igazi piaci erő, ez a huszonöt versenyző 6-8 vevőnek értékesít. Ezek az arányok igazak a szőlőre is. Ebből adódik, hogy folyamatos az árnyomás, szinte mindenki a legolcsóbb próbál lenni, hiszen egy nagyságrenddel kevesebb a vevő, mint a potens eladó. Ebből az ördögi körből nagyon nehéz kitörni és ebben az esetben nem feltétlenül jó az, ha a termelők hagyják, hogy a szabadpiac szabályozza önmagát. Elég egyszerű lenne úgy a történet, meg kell várni, hogy aki nem bírja a versenyt, tönkremenjen, koncentrálódjon a tőke és aki megmarad, az kezdjen el magasabb áron értékesíteni. De ha csak erre várunk, az olyan, mintha állnánk a vágóhíd előtt és szurkolnánk, hogy ma ne belőlünk legyen pörköltnek való. A jövő szerintem a termelői integrációs szervezetekben van. Lehet, hogy a piaci körülmények fogják csak kikényszeríteni az együttműködést, de nem látok más utat. Nem szövetkezeti rendszerre gondolok, még csak nem is szimplán a közös marketingre, mert az már néhány esetben működik. A lényeg, hogy az együttműködések felülírják a jelenlegi piaci szerkezetet, ne csak az legyen az egyenlet megoldása, hogy csődbe megy a kevésbé tőkeerős borászat. A változatosság érték, örülök, hogy nálunk nincs egy Tikves (Észak-Macedónia szinte egyeduralkodó gigaborászata. - a szerk.), aki leuralja az egész piacot. Ha már piac: nagyon fontos, hogy lássuk a helyünket a világpiacon, hol lehet igény olyan borokra, amik érdekesek, és amiket a mi változatos termőhelyeink tudnak. Nem elég ma már csak a hazai piacban gondolkodni. Az együttműködésre visszatérve; a termelőknek össze kell fogniuk az értékesítésben, egy elméleti példára lefordítva ez azt jelenti, hogy meg kell állapodniuk, hogy mondjuk a classicus Egri Bikavér ára nem lehet 1000 Ft + ÁFA alatt, és ezt - a megfelelő jogi keretek között - mindenkivel be is kell tartatni.

 

 

Elég borús képet festesz.

A borászatban az a jó, ha nem egysíkú a kínálat. Legyünk arra büszkék, hogy a rendszerváltástól napjainkig micsoda minőségi forradalom zajlott le és vegyük észre, hogy ez spontán ment végbe, vagyis komoly beágyazottsága van a szakmában és bizonyos értelemben fenntartható is, hiszen ez a fajta igényesség belülről fakadt, nem felülről lett ráerőltetve a borászokra. Az más kérdés, hogy nem ez az egyetlen kifizetődő tevékenység és út Magyarországon, hiszen a költségminimalizálásban érdekelt borászatok is jelentős sikereket értek el a hazai piacon.

 

Ezt viszont igen szépen mondtad. Hozzád melyik út áll közelebb?

Egy családi mikro-borászat tulajdonosának a fia vagyok…

 

A múltkor kóstoltam is nálatok egy szuper, kénmentes narancsbort. Meglepődtem, hogy milyen olcsó néhány felvidéki borász hasonló natúrborához képest…

Igen, de nekik teljesen bele kell árazniuk a kockázatot is, amit nekünk ennyire soha nem kellett! Egyrészt a mienk nem bio szőlőből készül, másrészt Apának mindig volt mellette főállása, most pedig nyugdíjas. Egyébként ez utóbbi meg is látszik szerintem az elmúlt években a borainkon. Mármint a több idő és az odafigyelés jótékony hatása.

 

Megvennéd a saját borotokat?

Persze! (nevet) A viccet félretéve, sokat kóstolok, és rengeteg időt töltök el az üzletekben a boros polcok nézegetésével. A múltkor például nem akartam hinni a szememnek, egy ismert, jó hírű termelő belépő borára rá volt írva, hogy oltalom alatt álló eredetmegjelölésű bor, de nem volt odaírva, hogy melyik ez az eredetmegjelölés, pedig az lenne a lényeg! Mintha a gazda annyit értett volna meg az egészből, hogy eddig volt a minőségi bor, ezt mostantól felváltja az oltalom alatt álló eredetmegjelölés kifejezés. Hát akkor ezt írom rá, gondolhatta felderült arccal. Megdöbbentő, mert ezek szerint a jogszabály-magyarázatainkból ez így jön le.

 

A magyar borsajtó, de talán maguk a borászok is borvidékeket kommunikálnak, miközben a földrajzi eredetvédelem gyakran sokkal kisebb egység.

Hát igen, van 22 borvidékünk és van 46 boros földrajzi árujelző. Szerencsére egyre másra bukkannak fel az új földrajzi árujelzők, lassan 90-nél járunk, ebből a fele a bor, hatoda a szeszesital, főleg a pálinkák duzzasztják a dolgot, de ott van például az akasztói szikponty, ami egy kiváló termék, de kevesen ismerik, vagy a keleméri bárányhús. Ha valaki szeretne egy földrajzi árujelzőt levédetni, akkor mi aktívan segítünk neki az adminisztrációban, de termelni helyette nem tudunk. Az adminisztráció formailag pofonegyszerű, ki kell tölteni egy űrlapot, ez a termékleírás, de ez csak akkor működik, hogyha van mögötte valódi tartalom. Ha van termőhely és vannak emberek, akik előállítják a terméket. Jó példa erre a Sümeg eredetvédelem, ez 2 év alatt futott át a rendszeren.

 

 

Ha már Sümeget említetted, van értelme három termelőre eredetvédelmet csinálni?

Ha engem kérdezel, akár egy termelőre is van. A lényeg, hogy a borstílust meg tudjuk különböztetni a többitől.

 

Tényleg meg tudjuk?

Alapjaiban szerintem igen. Például kiköthetjük a termékleírásban, hogy ne lehessen illatos fajtát használni és legyen kötelező nagyhordós érlelés fél évig. Ezzel egy általános környezetből máris kiemeltük a terméket. Az más kérdés, hogy ezt sok esetben nem teszik meg.

 

Nem fognak így felaprózódni a borvidékeink?

Érdemes ezen a ponton megjegyezni, a borvidékek szakigazgatási egységek, a földrajzi árujelzők pedig termőhelyeket jelölnek. Néha ez a kettő egybeesik, néha nem. Egyre többször nem. A Villány elnevezés például szakigazgatási egység neve és egyben földrajzi árujelző, tehát a borok címkéjén megjelenő név is. De ha például a Káli-medence eredetvédelmét nézzük, miközben a termőhely nevével megjelenő borok egy könnyen azonosítható területről származnak, szakigazgatási szempontból ezt a helyet valamiért három különböző borvidékbe sorolták be egykor. Ez végülis a korábbi, nem termőhelyközpontú gondolkodás lenyomata.

 

 

Akkor most van értelme a borvidékeknek? Vannak egyáltalán borvidékeink?

Persze, hogy vannak! (nevet) A borvidék problematika alapja az, hogy amikor kimondjuk egy borvidék nevét, akkor valójában két különböző dologról beszélünk, amiből csak az egyiket látjuk a címkéken. Ettől még a másik is létezik.

 

Még mindig kicsit homályos, lehet, hogy érdemes lenne ezt minél több helyen elmondani…

Egyetértek, nem véletlen, hogy egyből igent mondtam a megtisztelő felkérésre, hogy tanítsak Sárospatakon, a Tokaj-Hegyalja Egyetemen. Borjogi és eredetvédelmi témákban oktatok, úgy látom, hogy itt és a gazdasági részen van a legnagyobb deficit a rendszerben. A szőlész-borász hallgatók kiváló oktatást kapnak, ami a technológiát illeti, de nem csak erre van szükség. Ez oda vezet, hogy sokszor az az érzése támad az embernek, hogy csak termelünk bele a vakvilágba és a piacról való tudásunkat egyedül az áruházak borbeszerzői alakítják. Nem hiszem, hogy ez hosszú távon járható út marad. A termék nem elég, a kontextus is fontos, ami nem kap elég hangsúlyt a hazai borászati közgondolkodásban.

 

Minden perc fontos az oktatásban, ahol a borokról van szó, hiszen drasztikusan csökken a borfogyasztás Európában.

A bor művészet, a bor kultúra, a bor élmény, persze vannak hardcore egészségvédők, akik ezt képtelenek meglátni. A borfogyasztás csökken, de a bor bonyolult, ezt is látni kell. Komplex, mély, érdekes, a világban pedig a könnyen fogyasztható, egyszerű dolgokat divat szeretni. Lehet, hogy visszaszorul a borfogyasztás, egy egyre szűkülő kör játszótere marad, de eltűnni soha nem fog, erről meg vagyok győződve. Olyan mélyen gyökerezik a zsidó-keresztény kultúrkörben, olyannyira túlmutat önmagán, amire kevés dolog képes. Talán csak a gabona, főleg a búza, és az olívaolaj. A bor nélküli Európa már soha nem lenne többé önmaga.

 

 

Hogyan képzeled el önmagadat húsz év múlva?

Vannak még a közigazgatásban olyan teendők, amelyeket végig szeretnék vinni. A hatósági jogalkalmazási vagy szabályozási szemléletekre gondolok, pontosabban azoknak a még mindig szükséges változtatásaira. Persze ez lassan halad és az sem biztos, hogy én mindent jól gondolok, de úgy érzem, hogy van még feladat, aminek a megoldásából ki kell vennem a részem.

 

URL másolása Facebook megosztás Twitter megosztás
Lapozás vissza Lapozás előre

Hisztaminérzékenység és koccintás? Lehetséges!

Elolvasom

Negyed évszázada a magyar bor élvonalában

Elolvasom

Nőnapi páros interjú - éljenek a borásznők!

Elolvasom

A finn Master of Wine, aki Villányban venne nyaralót

Elolvasom