A derűből nem akarok kifogyni soha

Aki szereti a mély vörösborokat, a tartalmas, mégis elegáns kékfrankost, az üdítően gyümölcsös zweigeltet, az a fertőrákosi Luka Pincészet ajtaján kopogtasson! Luka Enikő bő két évtizede csöppent a borok világába, 3 hektáros birtoka üde színfolt a Soproni borvidék térképén. Szabó Edit beszélgetett vele.

Milyen az idei nyár Sopronban?

Forró, mint mindenütt az országban, ráadásul nálunk a Fertő tó miatt a páratartalom is magas. Ha valaki bemegy Sopronba és sétál egyet a Lővérekben, az erdő fái között talál egy kis enyhülést, de itt, Fertőrákoson a tónak köszönhető mikroklíma egy kicsit még rá is erősít a forróságra. Ennek ellenére imádjuk ezt a vidéket és szeretünk itt élni. A szőlőmunkákat a hajnali vagy az esti órákban végezzük, napközben pedig találunk magunknak elfoglaltságot a pince hűvösében.

Színes házaival, zegzugos, kicsi utcáival, hangulatos éttermeivel és pezsgő kulturális életével Sopron rendkívül vonzó turisztikai célpont. Aki ott tölt egy hétvégét, szerét ejti, hogy elmenjen Fertőrákosra és a ti kertetekben is borozzon egyet?

Régebben rengeteg turistát vonzott a mi kis településünk. Jöttek autóval, biciklivel, gyalog, megnézték a nevezetességeket, aztán lementek a szabadvízi strandra, fürödtek, sétahajóztak, és sokszor nálunk zárták a napot. Nekem is az volt a legkedvesebb kikapcsolódásom, hogy délután elbicikliztem a tóhoz és úsztam egyet. Csakhogy 2019-ben gigantikus turisztikai fejlesztés kezdődött, aminek következtében a régi, kedvenc strandunk évek óta sorompóval elzárt és biztonsági őrök által védett munkaterület, meg sem tudjuk közelíteni. Ráadásul úgy tűnik, hogy a munkálatok le is álltak, így megjósolhatatlan, hogy mikor kapjuk vissza – ha egyáltalán visszakapjuk valaha.

Ez nem hangzik nagyon jól. Gondolom, hogy ennek köszönhetően kevesebb az arra járó vendég, inkább abból van több, aki célzottan hozzád megy…

Ez pontosan így van. Immár hatodik éve, hogy a nyári hónapokban hetente egy napra megnyitom a teraszomat. Hidegtálat, kávét, szörpöt, kézműves bonbont kínálok, és természetesen a saját boraimat. Panaszra nincs okom, mert nagyon sokan meglátogatnak és rengeteg a visszatérő vendég, de persze jelentősen kevesebb, mint az építkezés előtt. A legjobban mégis az fáj, hogy aki megkérdezi, hogy hol lehet fürödni, hajókázni, annak csak azt tudom tanácsolni, hogy menjen át Ausztriába. A Fertő tó osztrák oldala rendkívül vonzó, van bicikliút, indulnak hajójáratok, kellemesek a strandok és jók az éttermek.

A te pincészeted a nagy testű, mély, bársonyos textúrájú, komoly vörösborokról híres. Isznak ilyesmit az emberek ebben a kánikulában?

Ilyenkor nem igazán, de ez természetes. Az én boraim inkább a hűvösebb hónapokban kerülnek elő a pincéből vagy a borhűtőből. Aki nyáron jön hozzánk, általában mindent végigkóstol, és ami ízlik neki, abból visz haza néhány palackkal, hogy legyen mit kinyitni télen.

A pincészet több mint két évtizede maradt rád. Édesapád korai halála után úgy döntöttél, hogy te fogod az álmait valóra váltani. Feladtad az addigi életedet, nekigyürkőztél és belenőttél a feladatba. Te vagy a Luka Pincészet arca, de a munkát mások is segítik. Kikkel dolgozol együtt?

Osztrák tanácsadóm, Rudolf Križan az első perctől támogat. Ha ő valamire azt mondja, hogy rendben van, akkor megnyugodhatok, mert ez tőle nagy dicséret. Van egy csodálatos borász munkatársam, Tulok Rebeka, aki szőlész-borász-növényorvos diplomával jött hozzám, egyenesen az egyetemről. Még csak három éve dolgozunk együtt, de nagyon gyorsan rátalált a borok stílusára, és azt mondja, érzi rajtuk, hogy szeretettel készülnek. Hálás vagyok neki, mert a tudása mellett női gondossággal és precizitással segíti a mi kis életünket. A traktorozást és az egyéb férfimunkákat pedig a párom, Szigethi Péter vállalta. Így áll össze a mi kis csapatunk, és úgy érzem, tökéletesen egy húron pendülünk.

Volt idő, amikor nagyon erősnek tűnt számomra a soproni borászok közössége, mostanában viszont mintha ritkábban jelennének meg együtt. Külön-külön a pincészetek hallatják a hangjukat, de érzésem szerint ritka a közösségi fellépés. Mi lehet ennek az oka?

Nem biztos, hogy a legjobb embertől kérdezed, én ugyanis 2015-ben kiléptem a Soproni Borút Egyesületből.

Puff neki! És vajon miért?

Apukám még a kezdetekkor belépett, tehát számomra nem volt kérdés, hogy ezen a területen is folytatom, amit ő elkezdett. Az évek során azonban egyértelműen kiderült, hogy a borászkodás sokak szemében még mindig kizárólag férfiszakma, és néhány tag nagyon nehezen fogadta el, hogy ott ül közöttük egy fiatal nő, aki ráadásul még dolgozik is. Voltak ötleteim, elképzeléseim, tényleg azt hittem, hogy egy irányba tartunk, de aztán kiderült, hogy mindenki mást gondol.

Volt konkrét konfliktus?

Taschner Kurttal és Molnár Titivel elhatároztuk, hogy neves hazai szakértőket hívunk a helyi borversenyre. Vállaltuk, hogy mindent megszervezünk, és csak annyi volt a feltételünk, hogy ha egy bor nem éri el még a bronzérem ponthatárát sem, azt ne lehessen hozni a városi boros rendezvényekre. Aztán kaptam egy telefonhívást elég fontos helyről, ami után úgy döntöttem, hogy kilépek az egyesületből. Sajnálom, mert még mindig benne maradt nagyon sok értékes pincészet, de mit tegyünk, ha ott vannak azok is, akik a kritikán aluli tételeikkel rombolják a soproni borok hírnevét? Pedig én is emlékszem, hogy amikor 2004-ben elkezdtem járni a Budapest Borfesztiválra, Sopronban példás volt az összefogás. Azóta minden elromlott, és csak remélni tudom, hogy valakinek egyszer sikerül az a bravúr, amibe nekem beletört a bicskám, és elkezdhetünk építeni egy minőségorientált közösséget.

Ezek szerint magányos hősként dacolsz az elemekkel?

Szerencsére nem! Borászatok, éttermek, szálláshelyek tulajdonosainak összefogásával megalapítottuk a Hello Fertőrákos egyesületet, ami ugyan egy pici közösség, de nagyon eltökéltek vagyunk, támogatjuk egymást és fontos rendezvényeket hozunk létre együtt. Sokat várok ettől.

Amikor édesapádtól megörökölted a birtokot, 1,7 hektár volt a mérete. Ma egy picivel több, mint 3 hektár, és ötféle szőlő terem rajta. Te mit mondanál, melyek Sopron legfontosabb fajtái?

Szerintem Sopron büszkesége egyértelműen a kékfrankos, a hagyományunk, az identitásunk része, nem véletlen, hogy a mi pincészetünkben is ez van kiemelt helyen. A zweigeltünk sokak kedvence, apukám esküdött a fajtára. Mindig azt mondta, hogy ha ebből az osztrákok ilyen jó bort készítenek, hát mutassuk meg nekik, hogy mire képesek a magyarok! És bár nekünk nincs, de szerintem Sopronban kiemelten fontos a zöld veltelini is. Igaz, hogy a fajtát az osztrák borászok révén ismerte meg a világ, de az utóbbi években a soproni termelők is egyre jobb zöld velteliniket palackoznak, mindannyiunk nagy örömére.

Mit szólna apukád, ha most meglátná, mi lett az ő kis 1,7 hektáros birtokából 22 évvel később?

Azt hiszem, nagyon tetszene neki, és az külön boldoggá tenné, hogy látja Brúnót és Petit a traktoron. Örülne, mert három sorral több a zweigeltünk, mint az ő idejében, szeretné, hogy szépek a területek, nincs tőkehiány, és úgy gondolom, annak is örülne, hogy lett 1 hektár merlot-nk. Én mindig szerettem volna, és ő meg is ígérte, de már nem tudta teljesíteni. Igen, azt hiszem, hogy szépnek találná a birtokot, és bízom benne, hogy a borok is tetszenének neki.

Rudolf Križannak mindenesetre tetszenek, és ez fontos, mert nagyon adsz a szavára. Van, amiben nem értesz vele egyet?

Egy ilyen van: az amfora. Amikor elmentem Georgiába, azt mondta: „Menjen, érezze jól magát, de nehogy amforával jöjjön haza!”

És te mégis hoztál?

Nem. Onnan nem, viszont Toscanából igen. Amikor megmutattam neki, azt mondta, hogy majd jó lesz virágoknak. Nagyon nem hitt benne. Először egy zweigeltet tettünk bele, utána egy merlot-t, és amikor közös vakkóstolót tartottunk, Križan úr azt mondta, hogy neki ez a két bor tetszik legjobban. Mikor kiderült, hogy azok voltak amforában, alig hitt a fülének. Azóta már készült benne kékfrankos, és arról is azt mondta a vakkóstolón, hogy az a legjobb, úgyhogy megnyugodtam. Most az az ötletem támadt, hogy a párom, Péter kedvéért teszek bele traminit. Meglátjuk, hogy milyen lesz.

Világszerte csökken a borfogyasztás. Te is így tapasztalod?

Épp ellenkezőleg. Nálam emelkedik. Majdnem üres a pincém, pedig még van két hónap a szüretig. Jó, tudom, hogy ez csak 3 hektár, és nem 30, de ez számomra akkor is öröm. És azt is jó látni, hogy sok fiatal jön hozzánk kóstolni. Helyesek, nyitottak, érdeklődők. Többen a családjukkal érkeztek először még kisgyerekként, és most már a barátaikat hozzák. De ne húszéveseket képzelj azért, hiszen nem fesztiválborokat készítek – az én koncentrált vöröseimhez fel kell nőni –, de meggyőződésem, hogy a gondosan elkészített, minőségi bornak mindig lesz piaca.

Mit kérnél a jó tündértől?

Örök derűt, semmi mást! Persze mondhattam volna azt is, hogy egy jó traktort, mert az nagyon kellene, de az majd meglesz, vagy ha nem, majd megoldjuk máshogy. A derűből nem akarok kifogyni soha, amíg élek.