A furmint egyértelműen Magyarország első számú fehérszőlő-fajtája – Wojciech Bońkowskival beszélgettünk

A Furmint Február immár nem csak itthon, de külföldön is egyre népszerűbb: Varsóba Wojciech Bońkowski, a lengyel furmintkóstoló megálmodója és házigazdája révén jutott el. A magyar borok egyik leglelkesebb nagykövetét, az első, s máig egyetlen lengyel MW-t Balaton Kata kérdezte.

Általánosságban hogyan változott az utóbbi években a lengyel borpiac és a fogyasztói attitűd, különös tekintettel a magyar borok megítélésére?

A lengyel piac folyamatosan fejlődik. A COVID előtti években és közvetlenül utána nagyon dinamikus növekedést tapasztaltunk, hasonlóan sok más piachoz. Nagy lelkesedés övezte a borfogyasztást, de 2022/23-ban – először 30 év után – egy kisebb stagnálás következett be. Ugyanakkor a piac szerkezete is változik, mivel Lengyelországban egyre több fiatal iszik bort. Ez Európában – de a világ más országaihoz képest is – egyedivé teszi Lengyelországot.

A bor továbbra is divatosnak, izgalmasnak és érdekesnek számít, miközben a koktélkultúra is folyamatosan fejlődik. A natúr borok iránti érdeklődés jelenleg erőteljes trend, amely különösen vonzza a fiatal fogyasztókat. De a hagyományos borok terén is jelentős változás történt az elmúlt években, ugyanis a fehérborokra, rozékra és pezsgőkre helyeződött a hangsúly. Korábban a lengyel piac erősen a vörösborok felé orientálódott – ezek aránya akár 65% is lehetett –, de ma már sokkal kiegyensúlyozottabb a helyzet. A preferált országok és borstílusok is kissé változtak. Az aromatikus fehérborok, a különféle pezsgők (köztük pet-nat, charmat és tradicionális eljárással készültek is) népszerűek, a vörösborok pedig egyre könnyedebbé válnak. Ezek a globális trendek Lengyelországban is érezhetőek, de sajátos intenzitással és egyedi kontextusban jelennek meg.

Magyarország esetében ezek a változások némi kihívást jelentenek, mivel az országot – akár igaz, akár nem – Lengyelországban továbbra is elsősorban vörösboros termelőként tartják számon. Ez némileg paradoxon, de az Egri Bikavér és más magyar vörösborok korábban nagyon meghatározóak voltak a lengyel piacon, a Tokajival együtt.

Emellett fontos megemlíteni, hogy a magyar borok népszerűsége visszaesett, amikor a háború kitört, és politikai nézeteltérések alakultak ki Magyarország és Lengyelország között. Olyan mértékű volt a feszültség, hogy bojkottálták a magyar termékeket. Lengyelország erőteljesen kiáll Ukrajna mellett és Európa egyik leginkább oroszellenes társadalma, így azok az országok, amelyek árnyaltabb megközelítést alkalmaznak ebben a kérdésben – az okokat most nem részletezve –, szintén nehézségekkel küzdenek.

A kihívás tehát az, hogy hogyan lehet leküzdeni ezeket az akadályokat, és hogyan lehet megváltoztatni Magyarország borászati megítélését Lengyelországban. A lengyel fogyasztók többsége egyáltalán nem ismeri a kortárs magyar borokat, például a Móri Ezerjót, a Balatoni Kéknyelűt, az Olaszrizlinget vagy az Etyeki borokat. Ezeket a borokat Lengyelországban nem lehet megvásárolni, így csak azok fedezik fel őket, akik Magyarországra utaznak. Ez egy szerkezeti probléma – az elérhetőség és az ismertség hiánya. Emellett a politikai feszültségeket is kezelni kell, miközben újra kell erősíteni a lengyel-magyar barátság üzenetét, amely történelmileg mindig is jelen volt, még akkor is, ha bizonyos időszakokban (például az első és második világháború alatt) voltak nézeteltérések. Tehát a mostani helyzet nem példátlan, de a piacra jelenleg hatással van.

A legnagyobb marketing- és kommunikációs kihívás az, hogy bemutassuk az „új Magyarországot” – a fiatalos, dinamikus, előremutató magyar borászatot a lengyel borkedvelők új generációjának. Az 50-60 éves lengyelek tudják, hogy Magyarország jó bort készít, de a fiatalabb generáció számára ez teljesen új történet. Ők nem is igazán ismerik Magyarországot, mint országot sem. Nem számít népszerű turisztikai célpontnak számukra – inkább Horvátországba, Olaszországba vagy Görögországba utaznak. Mindez összefügg egymással, és ezek azok a kérdések, amelyeket meg kell oldani.

Szerinted mi lenne a legjobb módja annak, hogy változást érjünk el ezen a téren?

Nézd, minden számít. Szerintem az importőrök is nagyon fontos munkát végeznek. A borászatok is sokat tehetnének, például lehetne lengyel nyelvű weboldaluk. De én hiszek a jól felépített, összehangolt kommunikációban. Ha van egy átfogó stratégiád, egy világos üzeneted, az előbb-utóbb célba fog érni.

Ezt jól láthatjuk azoknál az országoknál, amelyek aktívan népszerűsítik magukat Lengyelországban – például Ausztria és Németország nagyon erőteljes turisztikai kampányokat folytat, és ez a számokban is megmutatkozik. Az emberek odafigyelnek rájuk. Ez pedig lehetőség is lehet – egy gyengeségből lehetőség születhet. Vegyük például a turizmust: a lengyelek annyiszor jártak már Horvátországban, hogy szeretnének valami újat felfedezni.

Ha tehát elmondod nekik, hogy „Nézd, Magyarországon is vannak gyönyörű tavak, borászatok, történelmi városok, fantasztikus konyha, művészet és csodálatos természeti tájak” – számomra Magyarország mindig nagyon zöld országnak tűnik –, akkor az egy erős üzenet lehet. De az ilyen apróságok is számítanak: például el kell mondani, hogy Magyarországon lehet kajakozni is. A lengyelek elmennek Lettországba kajakozni, miért ne mennének Magyarországra? Ott biztosan jobb borokat innának közben – vagy legalábbis utána! Szóval az ilyen apróságok is számítanak.

Szerintem tehát egy összehangolt, koherens és innovatív üzenetet kell megalkotni. Például tavaly ott voltam a Hungarian Wine Summit eseményen Budapesten áprilisban, és számomra az egy fantasztikus rendezvény volt. Pontosan azt a fiatalos, energikus, dinamikus üzenetet közvetítette, hogy „Gyertek és fedezzetek fel minket újra! Megváltoztunk, tele vagyunk izgalmas dolgokkal!”. Az üzenet minősége és annak átadása lenyűgöző volt. Ez számomra egy tökéletes példa arra, hogyan lehet jól csinálni a dolgokat. És Lengyelországban is pontosan ezt a stratégiát javasolnám.

Ami a magyar borokat illeti, mi a helyzet a furminttal? Miért döntöttél úgy, hogy idén kibővíted a Tokaji Napot, és minden borvidék furmintja lehetőséget kap a bemutatkozásra?

Látom, hogy a furmint rendkívül sikeres a brit és az amerikai piacokon, és fokozatosan Franciaországban is egyre népszerűbb. Akkor miért ne próbálnánk ezt meg máshol is? Természetesen nagy rajongója vagyok Tokajnak, ez a kedvenc borvidékem, de ugyanúgy nagyon érdekelnek a Somlói, Badacsonyi és Egri furmintok, valamint más magyar borvidékek furmintjai is. Nincs semmi oka annak, hogy ezek ne kapjanak nagyobb figyelmet.

Ráadásul most a furmint egy különösen jó időszakát éli. Nemcsak a borok kiváló minőségét ismerik el, hanem azokat az apró, de fontos tulajdonságokat is, amelyek ma egyre lényegesebbek: például az alacsonyabb alkohol- és a magasabb savtartalmat. Ezek most kulcskérdések a borvilágban, és sokan úgy látják, hogy a furmint az egyik legjobb szőlőfajta a globális felmelegedés hatásaihoz alkalmazkodva.

A furmintot mindig is termesztették Közép-Európában, nemcsak a mai Magyarország területén. Ma pedig azt látjuk, hogy Ausztriában és Horvátországban is egyre komolyabban foglalkoznak vele. Olyan szőlőfajtákat váltanak le, amelyek nehezen viselik a felmelegedést – például bizonyos forróbb területeken a Grüner Veltlinert –, és helyette furmintot telepítenek. Évtizedek óta nem volt ott, most pedig újra ültetik. Szerintem előbb-utóbb Lengyelországban is megjelennek az első furmintültetvények. Már most is vannak osztrák szőlőfajták, amelyeket Lengyelországban termesztenek.

Lengyelország lassan maga is bortermelő országgá válik. Ez persze soha nem jelent majd versenyt a magyar borokkal, inkább csak lehetőséget. Ha ugyanazokat a szőlőfajtákat kezdjük termeszteni, az csak segíti a magyar borok lengyelországi exportját. Azt gondolom, hogy a furmint egyértelműen Magyarország első számú fehérszőlő-fajtája, míg a kékfrankos a vörösborok sztárja lesz.

Személy szerint szeretem a komplexitást. Értékelem a borvidékek apró különlegességeit, a narancsborokat, a sárfehért, de azokat a speciális, helyi fajtákat is, amelyek Magyarország minden borvidékén megtalálhatók – ahogy Európa más tájainak is megvannak a saját különlegességeik. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a mai globalizált világ és az egyszerűsített kommunikáció korában fontos, hogy legyenek „vezető termékek”.

Bár szeretem az olaszrizlinget, szerintem a furmintnak sokkal nagyobb esélye van arra, hogy rabul ejtse az emberek szívét. Egyszerűen azért, mert szerintem valamilyen szinten ez sokkal sokoldalúbb szőlőfajta: készülhet belőle édes bor, pezsgő, narancsbor és kiváló házasítások alapja is lehet. Ezért tartom remek stratégiának, hogy Magyarország a furmintra és a kékfrankosra helyezi a hangsúlyt, mint a két fő borászati nagykövetre. Ez nem jelenti azt, hogy más fajták háttérbe szorulnak, de kell valami, amit ki lehet emelni. És a furmint fantasztikus. Lengyelországban az emberek már ismerik ezt a szőlőfajtát, nem kell bevezetni. Amit viszont meg tudok mutatni nekik – és ezt mindig örömmel teszem, mert látom a meglepetésüket –, az az, hogy nem tudták, hogy furmintból lehet pezsgőt vagy natúr bort is készíteni. Sokan azt gondolták, hogy a száraz tokaji bor csak egy bizonyos stílust képvisel, de amikor rájönnek, hogy a furmintból számos stílus készíthető, az teljesen új perspektívát nyit számukra. És ez rendkívül fontos.

Nem gondolod, hogy mivel Ausztria és Horvátország is megjelenik a lengyel piacon a furminttal, komoly versenytársai lesznek a magyar furmintoknak?

Nem igazán. Nekik nagyon kevés furmintjuk van, és ez többnyire a helyi piacra készül. Ugyanakkor ez növeli a furmint láthatóságát, hiszen egy helyi szőlőfajtából regionális, majd mostanra globálissá váló szőlőfajta lett. Tudok róla, hogy Olaszországban és Franciaországban is ültetnek furmintot, mert a tulajdonságai miatt sokféle helyen kiválóan megterem. Talán nem a legforróbb éghajlatokon, mint mondjuk Dél-Ausztráliában, de a közepesen hűvös klímájú régiók számára sok előnnyel járhat. Persze nem könnyű szőlőfajta, sem termeszteni, sem feldolgozni nem egyszerű, de az érdeklődés egyre nő iránta.

Sok hasonlóságot látok azokkal a bortermelő országokkal, amelyek korábban küzdöttek azzal, hogy egyrészt nemzetközileg teljesen ismeretlenek voltak, ráadásul kizárólag olyan speciális, helyi szőlőfajtákkal rendelkeztek, amelyeknek még a nevét sem tudta kiejteni senki. Aztán hirtelen világsztárokká váltak. Nézzük például Görögországot: az Assyrtiko egykor csak egy rusztikus bor volt egy ismeretlen szigetről, most pedig világhírű lett. Ugyanez történhet a furminttal is. Már most látom, hogy egyre többen tekintenek rá úgy, mint Európa egyik legjobb szőlőfajtájára – különösen a jövő szempontjából.

Figyelembe véve az említett kihívásokat, melyek azok az üzenetek vagy kulcsszavak, amelyek felkeltik a lengyel fogyasztók figyelmét borválasztáskor, különösen a magyar borok esetében?

A minőséget szinte meg sem kell említenem, mert az alapvető. A piacon óriási a verseny, tehát a boroknak kiemelkedően jónak kell lenniük. Magyarországon sok kiváló bor van, de ez csak az alapfeltétel.

Jelenleg az emberek az egyediséget keresik. A helyi karaktert, a helyi szőlőfajtákat, a hagyományos borstílusokat, mint az Aszú és a Szamorodni. Érdekes módon az édes szamorodni nagyon jól fogy, míg a száraz változata inkább egyfajta különlegességként vonzza a kíváncsi fogyasztókat. Emellett a helyi fajtákból készült házasítások is fontosak. Az a kérdés, hogy mi az igazi hagyományotok? Milyen borokat készítetek? Ez nem azt jelenti, hogy egy pajtában kell bort készíteni tehenek között, hanem hogy hűek maradtok a gyökereitekhez. Nem pedig újfahordós, nemzetközi stílusú borokat kell készíteni külföldi szőlőfajtákból.

A fenntarthatóság szintén kulcstényező, bár néha már annyira elcsépelt kifejezéssé vált, hogy sokat veszített az értékéből. Mégis, ha fiatal fogyasztókról beszélünk, nekik fontos, hogy a bor kevesebb környezeti terhelést jelentsen, és a természet iránti tisztelettel készüljön. Nagyon örülök annak, hogy Tokajban például egyre több termelő áll át organikus művelésre vagy van éppen annak folyamatában. Ez egy fontos üzenet.

Azt gondolom, hogy a régió önellátására kellene törekednünk. Persze örülök, hogy a magyar borok sikereket érnek el az amerikai piacon, és hogy Lengyelországban könnyen lehet új-zélandi sauvignon blanc-t venni. De a valóság az, hogy a legjobb kereskedelmi kapcsolatok mindig a legközelebbi kapcsolatok, ez 600 éve is így volt és 600 év múlva is így lesz. Jobb a szomszédoddal kereskedni, mint hajóra szállni és bejárni a világot. Mostanra az emberek egyre jobban ráébrednek erre. A fogyasztás terén előtérbe kerül az ökológiai lábnyomunk csökkentése, és egy közép-európai „család” kialakítása mind az ételekben és a fogyasztási szokásokban. Egyre többen mondják például, hogy nem utaznak el Thaiföldre nyaralni, mert az nem fenntartható – inkább felfedezik a régiót, ellátogatnak Csehországba a kastélyok miatt. Akkor miért ne lehetne a következő úti cél a Balaton?

A lényeg tehát az, hogy helyi szinten kell gondolkodni – nem abban az értelemben, hogy a lengyel borokat kellene előtérbe helyezni, mert Lengyelországban a borászat sosem lesz igazán meghatározó. Az ország borfogyasztásának mindössze 1%-át adja a hazai termelés, tehát mindig szükség lesz importborokra. De sokkal jobb Magyarországról bort importálni, mint Spanyolországból – számtalan okból.

És mit gondolsz arról a bojkottól, amiről beszéltél? Lehetséges ezt a közeljövőben leküzdeni?

Ennek több szempontból is változnia kell. Nem akarok politizálni, de úgy gondolom, az embereknek meg kell érteniük, hogy ezeket a dolgokat nem lehet összekapcsolni. Nem lehet összekötni Mr. Bartát, aki Tokajban bort készít, a politikai helyzettel. Úgy gondolom, hogy a háború kezdetén sokan erősen hittek ebben az összekapcsolásban. Néhányan még mindig ezen a szinten vannak, mások már túlléptek rajta. De ez az én dolgom is, valamint a kommunikátorok dolga, hogy elmondjuk: értjük az érzelmeket, de meg kell érteni, hogy ezek a dolgok egymástól függetlenek.

A magyar termékek bojkottálása pusztán azért, mert valaki nem ért egyet a magyar kormány politikájával, egy olyan gesztus, amely főként az egyén számára bír jelentőséggel. A világra gyakorolt hatása viszont minimális. Ha valaki valóban segíteni akar, akkor a legjobb dolog az ukrán termékek vásárlása. Ez valódi segítség. De a magyar borok bojkottálása egyszerűen értelmetlen.

Ha pedig elkezdjük belekeverni a politikát a vásárlási döntésekbe, akkor a végén már semmit sem fogunk tudni megvenni. Hogyan fogod például ellenőrizni, hogy egy borászat tulajdonosa mondjuk nem Trumpra szavazott? Nem akarok ilyen irányba elmenni, mert ez egy egyirányú utca. Persze, ha egy borász politikai helyzetekben nyíltan megjelenik, akkor vállalnia kell a következményeket. De ha valaki a borászatra koncentrál, akkor ne keverjük bele a politikát.
Ezt az üzenetet kell közvetítenünk. Ugyanakkor idővel magától is változni fog a helyzet. Nem rövid távon, nem holnap, hanem közép- és hosszútávon. A borászatoknak persze már holnap is bort kell eladniuk, de amikor ezeket a dolgokat szélesebb perspektívából nézzük, akkor fontos, hogy a közép- és hosszú távú növekedéshez szükséges struktúrát építsük fel.

Lengyelország és Magyarország mindenképpen össze lesz kötve a jövőben. Nemcsak szomszédok vagyunk, hanem többek annál – „unokatestvérek”. A magyar nyelvben „barátokat” mondunk, a lengyelben viszont „unokatestvéreket”. Vissza kell térnünk ahhoz, ami igazán összeköt minket. Nemcsak a történelem, hanem a hasonló mentalitás is összekapcsolja a két nemzetet. Ezért szerettük mindig is egymás borait. Persze ez kereskedelmi és gazdasági kérdés is volt, de ez így van rendjén. Erre lehet építeni.

Összességében optimista vagyok. Az új-zélandi sauvignon blanc egy kiváló bor, de mégis csak egy trend. A magyar bor Lengyelországban lehet, hogy időnként áldozatul esik a trendeknek, de hosszú távon kulcsfontosságú termék lesz.

Rendszeresen jársz Magyarországra. Van olyan borvidék, amelyet még nem fedeztél fel, de nagyon szeretnél?

Most megyek először Szekszárdra, és nagyon izgatott vagyok. Mesterkurzust tartok a Szekszárd Palack eseményen a budapesti sommelier-k számára, amelyet a szekszárdi borászok szerveznek. Ez egy mélyreható tapasztalat lesz: találkozom az összes borásszal, megkóstolom az összes bort, ami a Szekszárd Palackban van, és még sok mást is.

Sok felfedezni valóm van még. Például soha nem jártam Bükkalján, pedig tudom, hogy gyönyörű hely, és lehet, hogy igazán izgalmas borokat is lehet ott készíteni. Jelenleg nagyon érdekelnek a Balaton és Somló vulkanikus borai. Bár már jártam ezeken a helyeken, szeretnék visszatérni, mert mit jelent igazán felfedezni valamit? Megismered, pár év múlva azonban minden teljesen megváltozik.

A magyar borral való kapcsolatom is olyan, hogy jól ismerem őket, de mindig új meglepetések érnek. Most megyek Szekszárdra, de szeretnék visszatérni Egerbe is, mert nagyon régen jártam ott. Még Tokajban is mindig találok valami újat – új borászatokat, új stílusokat, új éttermeket, új ötleteket.

Van egy kelet-magyarországi termelő, aki kívül esik minden borvidéken, ahonnan eddig kóstoltam, de most már Lengyelországba is exportál. Ő Koncz Réka, és számomra ő képviseli a magyar bor következő határvidékét. A szőlőültetvénye valahol az ukrán határ közelében, a semmi közepén található. Igazi hűvös klímájú borok. Szóval el fogok utazni, hogy felfedezzem ezt az elszigetelt bolygót a magyar borok galaxisában.

Fotók: Wojciech Bońkowski / Magyar Bormarketing Ügynökség