2023 március 08. / Magyar Bor SzemélyesenURL másolásaFacebook megosztásTwitter megosztás

A Wines of Hungary a ProWein kiállításra készül

Néhány héten belül kezdetét veszi Európa és a világ egyik legjelentősebb borszakmai eseménye, a ProWein Düsseldorf 2023 bor- és szeszesital vásár. A 2020-2021. évi, Covid járvány miatti kényszerszünetet követően, a tavalyi évben újult erővel vetették bele magukat a szakmabeliek a vásári jelenlét megszervezésébe mind kiállítói, mind látogatói oldalról. Nincs ez másképp idén sem, kormánybiztosi koordináció mellett, az Agrármarketing Centrum szervezésében készül a Wines of Hungary a közösségi megjelenésre.

Ahogy a gazdaság majd minden szektorában, úgy a vásárok, szakmai kiállítások terén is erősen éreztette hatását a világjárvány. Tavaly, két évnyi kihagyás után nyithatta meg újra a kapuit a ProWein, késő tavaszi időpontra halasztva az eseményt. Idén pedig a szervezők már a szokásos márciusi időpontra hirdették meg a nagy presztízsű vásárt, így a világ borágazatának képviselői hónapok óta készülnek a düsseldorfi találkozóra. Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos és Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője osztották meg, hogy mire számíthatnak a magyar standra látogatók.

Milyen méretű standdal, hány kiállítóval készül a Wines of Hungary a ProWeinra?

Rókusfalvy Pál: 2023. március 19-21. között ismét tekintélyes méretű, 338 négyzetméter alapterületű standon fogadja a szakmai látogatókat 34 társkiállító borászat és a Wines of Hungary csapata. Tokajból 18, a Balaton borrégióból 7, a Felső-Pannon borrégióból 4, a Pannon borrégióból 3, míg a Felső-Magyarország borrégióból 2 borászat érkezik társkiállítóként. Az elmúlt évekhez hasonlóan, a közösségi stand közvetlen szomszédságában a Villányi borvidék is megjelenik, kóstolóval egybekötött előadásuk a Wines of Hungary standon várja az érdeklődőket. Idén is napi több alkalommal zajlanak majd masterclassok, pop-up kóstolók, és újfent megszervezzük az oly népszerű get-together partyt a második vásári nap végén.

 

Hol kaphatnak hírt az érdeklődők a magyar standon zajló programokról?

Rókusfalvy Pál: Az elmúlt évek hagyományát követően az angol nyelvű hungaryatprowein.com oldalon találnak meg az érdeklődők minden releváns információt: a kiállító borászatok bemutatkozását, a vásárra hozott boraik részletes leírását és a standon zajló szakmai programok részleteit. Emellett a Hungary at ProWein Facebook oldal is azt a célt szolgálja, hogy e csatornán keresztül folyamatosan hírt adjunk a kiállítási jelenlétünk részleteiről és bemutassuk a standon kiállító magyar termelőket.

 

Kik és milyen témákban tartanak előadást a magyar standon?

Ondré Péter: Meghívásunkra Master of Wine szakemberek és az ágazat prominens hazai képviselői segítik a magyar borok professzionális bemutatását. 2023-ban öt Master of Wine és három WSET diplomás hazai borszakértő vezényli le az összesen 11 mesterkurzust. A témák között kiemelt figyelmet fordítunk a Magyarországon olyan zászlóshajónak számító szőlő- és borfajtákra, mint a kékfrankos, a furmint, a tokaji aszú, de üdítő jelenség a már évek óta egyre nívósabb hazai pezsgők térnyerése, így ezek sem maradnak ki a kóstoltatások sorából.

Milyen programokkal készül idén a Wines of Hungary?

Ondré Péter: A standon zajló „klasszikus” mesterkurzusok mellett idén minden nap egy-egy, a Tokaji borvidék különböző borstílusait bemutató pop-up kóstolót szervezünk, amelynek megkoronázása és minden bizonnyal legkülönlegesebb tétele, a tokaji eszencia lesz a társkiállítók szortimentjéből.  Sokak számára lehet érdekes információ, hogy a tokaji eszenciához hasonló bort a világon másutt nem készítenek. Ez a bor, vagy inkább nektár egy speciális eljárással készül, a töppedt, aszúsodott szemeket hagyják kicsepegni, a szemek önsúlyuknál fogva préselik egymást.  A végeredmény egy olyan borkülönlegesség, amely mind ízében, mind állagában egyedülálló a világon.

A kóstoltatásokon kívül fontos, hogy idén a kiállítás szervezői ismét lehetőséget biztosítanak a ProWein Forum megtartására, ami egy 50 fő befogadására alkalmas mesterkurzus, és aminek a szakma és a látogatók kiemelt figyelmet szentelnek. Ennek keretében pezsgőt, száraz és botritiszes édes borokat kóstolhatnak a résztvevők.

A második kiállítási nap zárásaként megszervezzük a fent említett standparty-t is, amely egy informális jellegű, de business networking szempontjából rendkívül fontos esemény.

 

A Wines of Hungary standon kívül milyen kiállítók képviselik még hazánkat?

Ondré Péter: Kiemelkedő jelentőségűnek tartom a magyar borok nemzetközi marketingje szempontjából, hogy a közösségi standon kívül hosszú évek óta több, egyénileg kiállító magyar borászat is képviselteti magát. Szintén több évre tekint vissza a Villányi borvidék standja, ahol idén kilenc borászat képviseli hazánk legdélebbi boros régióját. Fontos kiemelni, hogy a magyar kiállítók standjai minden alkalommal azonos pavilonban, egymás közelében helyezkednek el, ezzel is kihasználva az egységes megjelenésben rejlő erőt és lehetőségeket. Idén a boron kívül – egy másik pavilonban – a pálinka termelők is képviselik hazánkat, akik szintén a Wines of Hungary standon szervezett mesterkurzussal várják az érdeklődőket.

Miért érdemes a magyar standon tett látogatással tervezni?

Rókusfalvy Pál: A borvilágban változatlanul a ProWein Düsseldorf az egyik legjelentősebbként számon tartott nemzetközi vásár, ahová nemcsak új kapcsolatokat kialakítani, de meglévő együttműködéseket erősíteni érkeznek a szakemberek. A magyar standon az ország majd minden borvidékéről jelen lesznek komoly múlttal rendelkező, elismert pincészetek, csakúgy, mint újabb, néhány éve alakult borászati vállalkozások. A közös bennük, hogy mindannyian magas minőségben, különös gondossággal készítik boraikat, állíthatjuk, hogy az ország legkiemelkedőbb termelőit képviselik. Mindegyikükről elmondható, hogy a névadó tulajdonos általi vagy ügyvezetői szintű képviseletet terveznek, hisznek abban, hogy személyes jelenléttel tudják azt biztosítani, hogy a borokban is megmutatkozó elhivatottságot át tudják adni a találkozók, kóstolók alkalmával.
Hivatalos szereplőként jómagam első alkalommal veszek részt a ProWein kiállításon, amely rendezvénynek nagy jelentőséget tulajdonítok. Az idei vásár a nemzetközi hatásai mellett abból a szempontból is fontos, hogy ekkorra már ismerhető lesz néhány részlet a jelenleg készülő nemzeti bormarketing stratégiából, ami bizonyosan itt is téma lesz, így fokozódó érdeklődésre számítunk. Örömmel várunk minden érdeklődőt a 12-es csarnokban, D20 standszámmal jelzett Wines of Hungary standon.

 

URL másolása Facebook megosztás Twitter megosztás
Lapozás vissza Lapozás előre

Hol és hogyan tanulhatunk borásznak?

Elolvasom

Nem csak a rozé érdekli! - Beszélgetés Elizabeth Gabay-val

Elolvasom

Nem több, hanem jobb bort szeretnék - Beszélgetés Török Csabával

Elolvasom

Hungarian Wine Summit 2024, Közép-Kelet-Európa legexkluzívabb boros szakmai rendezvénye

Elolvasom