A fővároshoz közeli bortermő térségekre gondolva a legtöbbeknek valószínűleg nem a Kunsági borvidék ugrik be elsőként. Annak ellenére sem, hogy a borvidék északi részén fekvő Csepel-szigetre komoly figyelem terelődött, amikor néhány évvel ezelőtt az Év Bortermelőjét innen választották. De van a borvidéknek egy másik, még északabbra eső szeglete, amely sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, ez pedig nem más, mint Monor és környéke, mindössze 30 kilométerre Budapesttől.

A Pesti-síkság és a Gödöllői dombság találkozásánál fekvő Monor és a Strázsa-hegy a gyakorlott borturistának leginkább pincefalváról ismert, amely Európában is egyedülálló módon nem kevesebb mint 960 pincét számlál. Ezek közül némelyikben családi borászat üzemel mind a mai napig, és bár többségük csak saját fogyasztásra készít bort, egy részük már nyitott a borturizmus felé: látogatható és eladásra is termel. E pincészetek egyike a Strázsahegyi Borház, cikkünkben rajtuk keresztül és a segítségükkel adunk bepillantást Monor szőlő-bor kultúrájába.

Hidegkuti Tibor borásszal a reggeli órákban találkozunk a pincefalu kapujának tekinthető Szent Orbán téren. Amint kiszáll az autóból, a megismerkedést követően a magával hozott palackozott borokkal kezdi a szakmai bemutatkozást. Van itt kékfrankos gyöngyöző rosé, amely Monor város bora lett, rizlingszilváni (mátrai alapanyagból), amely újbor-verseny ezüstérmes, gyöngyöző Irsai és a borászat ékszere, a Monorierdőről származó karát, többek között. De a boraikra még később visszatérünk…

 

 

Ahogy Tibor ecseteli, majdhogynem a Gellért-heggyel egy magasságban vagyunk, 200 méterrel a tengerszint felett, a Gödöllői dombság legszélső, dél-nyugati nyúlványain. Ez a táj valóban átmenet a Kunság sík területei felől a mátrai szőlőtermő dombok-hegyek felé, bár az egyszeri látogató a Strázsa-hegyet valószínűleg dombnak is csak jóindulatból nevezné. A tetején lévő kilátó mindezzel együtt tökéletes kezdése egy bortúrának.

„20-30 évvel ezelőtt nem a minőségi borkészítés ugrott be elsőre az embernek a Kunsági borvidékre gondolva. Az elmúlt 10-15 évben azonban olyan változások mentek végbe a régión belül, olyan elhivatott szakemberek nőtték ki magukat és húztak fel borászati üzemeket komoly technológiai háttérrel, ami azt eredményezte, hogy reduktív vonalon most a Kunság az egyik legerősebb az országban. Meg kell nézni egy újbor-versenyt, egy országos borversenyt, az első helyezettek, aranyérmesek nagy százalékban jönnek ki a Kunságról. Könnyű, reduktív, illatos minőségi borok vonalán igencsak az élvonalba tartozik a borvidék”

 

 

- kezdi a táj bemutatását. Az eredetileg élelmiszermérnök végzettségű Tibor ma borászként felel a Strázsahegyi Borház sikeréért, de nem itt kezdte a pályát. Egy kis dunakeszi borászatnál, majd a Balatonfüred-Csopaki borvidék egy nagyobb pincészeténél is szerzett tapasztalatokat. Már akkor megfogalmazódott benne, hogy egyszer saját bort szeretne:

„Az egyik fő motiváció a saját bor készítése volt, de másfelől azt is gondolom, hogy egy bizonyos üzemméret felett a szakma szépsége elhalványulhat. Amikor a multi vezére mondja meg, hogy mikorra készüljön el egy tétel, mikor kerüljön forgalomba, az óriási kereskedelmi nyomás. Épp a borászat az a világ, ahol a bor, mint élőlény folyamatos fejlődésen megy keresztül és nekünk szakembereknek kell eldönteni, mikor hozzuk forgalomba.”

Kevesen mondhatják el magukról, hogy nulláról indulva, családi háttér és tőkebefektetés nélkül tudtak bekerülni a bor világába, az ő esetében azonban így történt. Monorierdőre akkor került, amikor megnyert egy Fiatal Gazda pályázatot és lehetőséget kapott, hogy szőlőterületet béreljen, ráadásként olyan feltételekkel, hogy még a pincetechnológiát is használhatta. Így kerültek forgalomba az első Hidegkuti borok 2017-18-ban, akkor még H/T logós évjáratos tételekként. Ezt követően, két székesfehérvári szociológussal, Domokos Tamással és Mahler Balázzsal – akik az adminisztrációs, marketing és értékesítési feladatokat viszik – megalapították a Strázsahegyi Borházat.

 

„Monor nagy előnye, hogy nincs túlhájpolva, de nem is lehet, mivel más adottságokkal bír, mint a többi bortermő térség. A helyi rendezvényeket is úgy próbálják létrehozni, hogy igyekeznek maximalizálni a létszámot”

 

– összegzi Tibor, amikor szóba kerülnek a monori boros események. A Borvidékek Hétvégéje évtizedes múltra tekint vissza, ilyenkor a pincetulajdonosok hazai borvidékek borászait látják vendégül pincéikben, hogy életre keltsék a pincefalu majd minden portáját. A Jégvirágtól Borvirágig pedig az év első borfesztiváljaként korábban is sokakat vonzott a kellemes forralt borok, és a háttérben téli álmot alvó táj irányába. A boresemények iránt érdeklődőknek érdemes a FröccsSzombatokat is figyelemmel kísérni, amelyek olykor mozis piknik, máskor utcai sátras fesztivál formájában valósulnak meg, csakúgy, mint a Monori Pincezene Fesztivált, amely idén első ízben került megrendezésre.

 

 

Tibor szerint sokan vannak, akik értékteremtő szándékkal tevékenykednek e térségért, munkájukat részben a Monori Borút Egyesületen keresztül fejtik ki. A pincefalu újraélesztésére például a „Legyen Neked is Pincéd!” kezdeményezést hívták életre, amelynek keretében a helyiek tudják értékesíteni használaton kívüli és emiatt sokszor elhanyagolt pincéiket. Az értékmegőrzést szem előtt tartva ezek csak úgy újíthatók fel az új pincetulajdonos által, ha az az eredeti állapotot igyekszik helyreállítani. Magánrendezvények is szép számmal érkeznek a térségbe, köszönhetően annak, hogy a pincefaluban több helyszín is foglalkozik esküvők, céges és baráti rendezvények szervezésével - így a Kult Pince és a Százas Pince, amelyek ma már nem borászatként, hanem népszerű rendezvényhelyszínként működnek, az ünnepléshez a helyi borászatok termékeit kínálva.

A séta közben lassan megérkezünk az első megvásárolt, fél hektáros területhez, amelyet Tibor természetesen sajátkezűleg és egymaga művel. A kis területen új telepítésű kékfrankos tőkék zöldellnek a homokkal kevert, mélyebb rétegeiben agyagos lösztalajon. A szőlő láthatóan jól érzi itt magát, közel százszázalékos az eredés a szépen gondozott parcellában. Tekintve, hogy ez az első ültetvényük, egyelőre minden boruk vásárolt alapanyagból készül, amely közel 80%-ban a környékről, Monorról és Monorierdőről származik. A fajtaszortimentet nézve rizlingszilváni, Irsai Olivér, karát, olaszrizling, kékfrankos, syrah és zenit található meg boraik között, éves szinten összesen 5-6000 palack mennyiségben, ezek tehát fajtánként „mikrotételek a mikrotételek között”, ahogy Tibor fogalmaz.

 

 

A borokról beszélgetve, gyorsan a különlegességnek számító hungarikum fajta karátra terelődik a szó:

„Nem tudtam mi vár rám, a Balatoni régió után a Duna borrégió teljesen más adottsággal rendelkezik, meg kellett ismerni, fel kellett fedezni. Tizenkilencre lapot húztam azzal, hogy egy olyan fajtából készítettem palackozott bort, amelyről semmilyen információm nem volt, még szakleírások között is csak 80-as évekbeli leírásokat találtam a termesztéstechnológiai értékeiről, ráadásul 40 év alatt a klíma is sokat változott. Örülök, hogy 2017-ben elég bátor voltam, hogy az első évjáratos tételt elkészítsem, mert 2018-ban, egy évnyi tapasztalattal a hátam mögött sikerült egy olyan reduktív karátot elkészíteni, ami tavaly a Berliner Wein Trophyn aranyérmes lett. Ez arra ösztökéli az embert, hogy merjen olyan fajtákhoz nyúlni, melyek kevésbé ismertek, elismertek, mert ha van megfelelő szőlészeti, technológiai háttér és van jó alapanyag, akkor lehet szép dolgokat produkálni.”

 

 

Végezetül, amikor arra kérdezünk rá Tibornál, hogy melyik a kedvenc fajtája, egyértelmű a válasz:

„Mindegyik tételt maximális odaadással készítjük és mindegyik saját gyermek. Mint otthon a két ikergyermekem, nem tudok különbséget tenni köztük. Minden borunk ugyanazt az értéket képviseli, ugyanolyan szakértelmet és alázatot teszünk mindegyikbe.”