Hallottatok már a kék arbstról?

Senki ne ijedjen meg, ha még nem, pár héttel ezelőttig én sem tudtam, hogy ez egy szőlőfajta neve. Aztán elkezdtem kutatni, mégpedig annak apropóján, hogy a közvélekedés szerint a francia világfajták a hatvanas években jelentek meg – kísérletként – a szocialista tömegtermelésben Magyarországon. Nos, „a köz” ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna…

Lássuk rögtön a ma pinot noirként ismert szőlőfajta ismertetését a Szőlészeti és Borászati Lapban 1880-ból: Kék burgundi. Csemege és borfaj. – Hazája Francziaország, többnyire mint a délnémet országi kék clevnier vagy clevner név alatt fordul elő a kereskedésben, és a legkülönbözőbb bortermő országokban különféle elnevezések alatt ismeretes, úgy mint: Rother und schwarzer Assmanshäuser Guthblau Szászországban; – Cortaillod ronge, déli Svájczban; rother Burgunder, éjszaki Svájcz és Elsaszban; Pignolo, Pignolet, Olaszországban. Pineau vagy Pinot noir, Francois noir, Franz Pineau, Auvergnat, Plaut dore, Menu noir és Noir menu és sok más nevek alatt is ismeretes Francziaországban.

A probléma – mint a kadarka esetén már említettük – a következő: a korabeli ampelográfusok minden apróbb morfológiai változáskor új fajtát kiáltottak, mi több, azokon a területeken, ahol a nagy átlagnál jobb bort adott egy fajta, szintén új fajtának gondolták a már meglévőt. Ráadásul a pinot fajtakör igencsak hajlamos a mutációra, így szinte lehetetlen rendet vágni a különböző elnevezések között. A Borászati Lapokban 1877-ben a burgundiai vörös borszőlők címszó alatt például a következőket sorolták fel: Pineau noir – Pinot franc – Noirien, Gamay rond, Gamai Bourgignon, Aprószemű kék burgundi – Früher blauer Burgunder – Blauer schwarzer Klavner, Romanée, Malain – Gamay malain, Kék Arbst Burgindi – Blauer Arbst oder Arbst Klavner, Gamai petit – Beaujolais, Gamai Liverdun, Gamai magni, Gamai Picard, Plant Perrache, Plant de Bouze. Ezek közül az első, vagyis a pineau noir nem szorul különösebb magyarázatra, ahogy az is látszik, hogy a Romanée-t az ára vagy a minősége (esetleg mindkettő) miatt önálló fajtának vélte a szerző. A másodikként említett Gamay rond is minden bizonnyal azonos a mai gamay fajtával. Igen ám, de mi a helyzet a többivel? A Gamai Bourgignon például a szerző szerint nem más, mint a nagyburgundi vagy blauer burgunder, és mint ilyen valószínűleg a kékfrankosról van szó. Apró érdekesség, hogy a Balkánon több helyen még mindig a gamai a kékfrankos szinonimája, tovább bonyolítva az amúgy sem könnyű beszédet a borról és a szőlőfajtákról. Jó-jó, de mi a helyzet a klevner és a kék arbst fajokkal? Erre választ is kapunk 1875-ből, szintén a Borászati Lapokból: A német faj: fekete Klevner és kék Arbst nem egyéb, mint Pinot noir, melyet már több évszázad óta a Rajna vidékén mivelnek. Nálam valamivei többet adott, mint a valódi Pinot, de finomságban azt nem éri el teljesen, mindamellett bátran hozzá keverhető. Már csak az a kérdés, hogy mit érthetett a szerző a valódi pinot kifejezésen…

Pinot noir

Ha pedig Burgundia fehér fajtájára, a chardonnay-ra terelődik a szó, legalább ennyire elveszettek vagyunk. A XIX. századi szőlőművelési kézikönyvekben ilyen részletet találunk: Morillon blanc. (= Epinet = fehér Cläwner = Chablis = Chardonay). Francziaországból származó kitűnő szőlőfaj, mely nálunk is némely helyen, hol saját neve alatt, hol pedig Pinot blanc név alatt műveltetik. Középérésű hosszú művelésmódot kíván és mint a részben belőle készült „Chablis” mutatja – bora kitűnő.

A Morillon panachée-n szintén a chardonnay-t értették, ez több, a XIX. század közepén kiadott szőlészeti munkából kiderül, úgyhogy fel nem foghatom, miként jutott arra bárki is, hogy a chardonnay a XX. század második felében jelent meg Magyarországon. A Magyar Gazda Egyesület például már az 1846. évi szőlőjegyzékében – mely jegyzék egyébként a budai szőlőiskola telepítésre ajánlott oltványait lajstromozta – javasolja a Morillon panachée-t, amit zárójelben „csikos szőllőnek” nevez, míg a következő évben már azt is hozzáteszi, hogy azonos a Schwarzbunte Venetianerin fajtával. Erről egyébként az jut eszembe, amikor Belgiumban járván felkerestem az ország leghíresebb borászát, aki a mindössze 1 hektáros birtokán kizárólag chardonnay-t termel. A francia származású szőlészeti professzor, aki számtalan nagynevű burgundiai birtok tanácsadója egyben, rossz években egy, jó évjáratokban két bort készít. A területen kizárólag chardonnay zöldell, igaz, annak 16 különböző klónja. A borokat és az évjáratokat kóstolva elmondta, hogy a különböző chardonnay-k érése között gyakran két hét különbség is van, az egyik bogyója zöldes marad, míg egy másiké besárgul, van, amelyik jól cukrosodik, és olyan is, ami megtartja a savait. Mindezt egy kőfallal körülkerített, homogén területen, vegyesen ültetve a 16 klónt.

Chardonnay

Most, hogy reményeim szerint tisztáztuk, hogy chardonnay-ból is legalább annyiféle alakváltozat, netán klón létezik (vagy legalábbis hasonló elnevezésű fajta), mint a pinot noirból, már csak az a kérdés, hogy az 1858-as fajtajegyzékben szereplő Morillon hatif (früher schwarzer klevner) – aminek a leírás szerinti fekete fürtje kisebb, mint a klevneré – és a Morillon noir (Mörchen) – mely igen korán érő fekete szerecsenszőlőként említtetik a Rajna vidékén – vajon melyik mai szőlőfajtának feleltethető meg, tudva, hogy a pinot noir kérdéskörénél, vagyis a burgundiai kék szőlőknél sehol nem említették őket. Aki tudja a megfejtést, ne tartsa magában!

Fotók: Magyar Bormarketing Ügynökség