2024 február 23. / Ercsey Dániel
Mikor lett önből Master of Wine, és hogyan befolyásolta ez az életét?
1992-ben tettem le a vizsgát, a Master of Wine-ok közül talán az egyik legrövidebb idő alatt, hiszen csak 1988 végén kezdtem el a borszakmában dolgozni. Rendkívül hasznos volt, mivel fiatal nőként és borbeszerzőként hitelessé tett egy férfiak uralta szakmában. Később is, amikor egyre több időt töltöttem a közép- és kelet-európai borokról írva, hasonló okokból szintén hasznosnak bizonyult. Azt mondanám, hogy az MW cím segít kinyitni az ajtókat, mert azt mutatja, hogy elértél egy bizonyos szintet, itt főként a kóstolási készség egy bizonyos színvonalára gondolok, de ha már megnyíltak azok a bizonyos ajtók, akkor már csakis az egyénen múlik, hogy bizonyítsa az értékét és hozzáértését.
Ismét magyar borokat képvisel a ProWein-on, milyen mesterkurzust tart majd?
Magyarországon nagyon kedvelem a könnyedebb, savakkal teli vörösborokat, amelyeket leginkább kadarkából és kékfrankosból készítenek, ez is biztos jól jön majd, hiszen a helyi szőlőfajtákból készülök egy mesterkurzussal. Ezek a vörösborok ráadásul jól illenek a helyi ételekhez is, inkább fokozzák az étvágyat és az ízeket is, semmint dominálnák azokat. Az sem titok, hogy sokszor és sokat beszélek a furmintról, még az is lehet, hogy a fehér fajták között a furmint lesz a következő nagy dobás a világpiacon. Sokoldalú, elképesztő minőségre képes, de ezt egyre inkább kezdjük felfedezni az olaszrizlingben is. Az utóbbira mintha csak az elmúlt 4-5 évben irányulna figyelem, kinőtte a fröccsbor kategóriát és ennek meg is látszik az eredménye. Persze a kéknyelűről, erről a ritka és értékes fajtáról is lesz szó.
Miben látja a magyar borok kitörési potenciálját?
Nehéz meghatározni egyetlen kitörési pontot egy ennyire sokszínű borországban. A 22 magyar régióban számtalan jó minőségre képes szőlőfajtát találunk, stílusok széles választékával, amelyek jó alternatívát kínálhatnak a világot lassan eluralni látszó unalmas chardonnay-k között. A legtöbb magyar bor a gasztronómiában is jól megállja a helyét, tehát az lehet egy kitörési pont, hogy mindenkinek találunk a számára megfelelő bort az országban.
Hogyan változott a magyar borágazat az elmúlt évtizedekben?
Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy rengeteget változott, mondhatni forradalmi változásokon ment át! Amikor először jártam itt a 90-es évek elején, még minden a régi, szövetkezeti rendszerről szólt, nézzék meg, hová jutottak azóta! A legújabb fejlemény, amit szintén csak üdvözölni tudok, hogy a borászok kezdenek túllépni a pincetechnológia elsődlegességén és egyre inkább az egyensúlyban, a harmóniában, a termőtáj megmutatásában látják az értéket. Ez mindenképpen előremutató.
Vannak személyes kedvencei a borvidékek vagy a szőlőfajták között?
Természetesen a furmint! (nevet) Mindegy, hogy édes vagy száraz, pezsgő vagy csendes bor. Egy jó száraz hárslevelű is le tud venni a lábamról, szeretem, hogy egyszerre sós és virágos karakterű. A másik nagy kedvencem a bikavér, egyszerre elegáns és összetett, néhány egri termelő csúcsborai rendszeresen megfordulnak nálunk. Aztán ott van a kadarka, főleg a szekszárdi, amit gyakran alulértékelnek a színe miatt, pedig micsoda örömöt tud adni! Folytassam még?
Ha nem borokkal foglalkozik éppen, akkor mivel tölti az idejét?
Sok-sok évvel ezelőtt kezdtem el futni, minden héten futok 50-60 km-t. Ez egyrészt frissen tart, másfelől, mivel mindenhová viszem magammal a futócipőmet, gyakran futok reggelente a szőlők között, így a lehető legközelebb kerülhetek az adott terroir-hoz. Szeretek lovagolni is és szenvedélyem a botanika, úgyhogy bárhol is vagyok, keresem és fotózom a vadvirágokat.
Hol van a magyar bor helye a gasztronómiában?
Néhány évvel ezelőtt részt vettem egy izgalmas projektben, ahol azt mutattuk be a brit fogyasztóknak, hogy magyar bort nem csak gulyáshoz (ami Angliában inkább a hazai pörköltnek feleltethető meg - a szerk.) lehet inni. Nemrég volt egy olyan kóstolónk is, ahol édes tokaji aszúkat párosítottunk sós ételekhez, bizonyítva, hogy ezek a párosítások is meglepően jól működhetnek.
Van kedvenc története Magyarországról?
Több mint három évtizede járok Magyarországra, szóval van egy pár! Ezek közül szakmailag kiemelkedik az első találkozásom Szepsy Istvánnal, emlékszem órákig beszélgettünk és kóstoltunk a pincéjében, többek között a legendássá vált 2000-es Úrágyát, ami beindította a száraz furmint mozgalmat. A legviccesebb - így visszatekintve - pedig az volt, amikor a kilencvenes években egyszer, egy hajnalig tartó kóstolón egy borász barátom buzdítására még a napfelkelte előtti szürkületben bementem úszni a Balatonba. Hogy ott mekkora halak élnek! Nem tudom hogyan lehettem olyan bátor, hogy közöttük ússzak, az is lehet, hogy a borkóstoló után nem kellett volna pálinkát innom… (nevet)
Mit kell figyelembe venniük azoknak a hazai borászatoknak, akik a brit piacot célozzák meg?
Az átlagos brit fogyasztó nem szeretne magas alkoholtartalmú borokat inni, mert túl nehezek. A sauvignon blanc és a pinot grigio könnyed, vibrálóan friss stílusa továbbra is népszerű, akárcsak a gyümölcsös pinot noir és a friss rozé. Emellett szeretik, ha a bor kötődik, kapcsolódik a helyhez, ahol termett, ezt tekintik a hitelesség zálogának. Ezt a magyar szőlőfajták meg is tudják adni nekik.
Milyen piacokon lehet sikeres a magyar bor? Egyáltalán létezik-e olyan kategória, hogy magyar bor?
Azt hogy „magyar bor“, rendkívül nehéz kategorizálni, éppen a sokszínűsége miatt. Ezért olyan helyeken, csúcséttermekben, borszaküzletekben lehet sikeres, ahol van idő és személyzet is arra, hogy elmagyarázzák a fogyasztónak, hogy mit választott. Az Egyesült Királyság nehéz piac, mert itt hatalmas a verseny, de az a tény, hogy mára az egyik legfontosabb piaca lett a palackozott magyar boroknak, azt mutatja, hogy így is lehet sikeresen dolgozni. Ehhez persze sok-sok évre volt szükség, sok szervezett kóstolóra, cikkekre és rendezvényekre és az is igaz, hogy ezeknek folytatódniuk is kell, ha azt szeretnénk, hogy a brit fogyasztók továbbra is érdeklődjenek a magyar borok iránt.
Visszatekintés az MBÜ 2024-es évére
Halászlé és kadarka
A tokaji aszú a világ egyik legelismertebb szakmai influenszerének szemével
Ferenc pápa áldását küldte a magyar borászok munkájára!
Állandósult a reprezentációs adókedvezmény az SZJA törvényben!
A hordón túl: borok érlelése alternatív módszerekkel
A bor lehet Dél-Korea következő italtrendje
Százezer palack magyar bor került a brit fogyasztók asztalára!