Hihetetlen, hogy milyen emberekkel hozott már össze a bor!

A szekszárdi Eszterbauer Borászat alapítója, Eszterbauer János ősei nyomdokaiba lépett, amikor 2001-ben birtoképítésbe kezdett. A két és fél évtizedes pincészet szép pályát futott be, és boraikat mára ismeri az egész ország. Hogy közben maga az alapító időnként az Omega együttessel zenélt, az már csak hab a tortán. Eszterbauer Jánossal Szabó Edit beszélgetett.

Milyen hírességek itták már a boraidat?

A művészvilág és a kulturális élet nagyjai, élsportolók, politikusok, és közülük sokan a barátságukkal is kitüntetnek. Járt már a pincémben Blaskó Péter, Nemcsák Károly, Eperjes Károly, Esztergályos Cecília, Koncz Gábor, Rost Andrea, Freund Tamás, Pálffy István, Bayer Zsolt, Bencsik András, Szörényi Levente, Meződi József, Varga Miklós, Ókovács Szilveszter, Ken Hensley, Magyar Zoltán, Dunai Antal, Faragó Tamás, Kovács Katalin és sokan mások. Na meg az Omega együttes tagjai, akikkel három alkalommal is játszottam együtt koncerten.

Várjál! Felálltál a színpadra és zenéltél?

Ahogy mondod. Egy siófoki, egy balatonfüredi és egy szekszárdi koncerten. Most meg az Apostol együttessel muzsikáltam. Basszusgitáron játszom, de szeretek dobolni és a billentyűs hangszerek se állnak tőlem távol. Életem legnagyobb élménye mégis az volt, amikor 2009-ben eljött hozzám Habsburg Ottó, 96 éves volt már, de nem sajnálta az időt és egy órát beszélgetett velem. Hihetetlen, hogy milyen emberekkel hozott már össze a bor!

 

 

Igaz, hogy a családotok történetét 1746-ig tudjátok visszavezetni?

Ez így igaz, de meg kell jegyeznem, hogy Szekszárdon azért ez nem annyira ritka. Apai ágon nem sváb, hanem bajor származásúak vagyunk, a levéltári adatok tanúsága szerint az őseink tíz generáción keresztül szőlőműveléssel és borkészítéssel foglalkoztak. A törökök kiűzésekor jelen volt egy húszezer fős bajor sereg, a bajor felmenőnk valószínűleg akkor jött Magyarországra, aztán bizonyára szerelmes lett és itt alapított családot. A családfánkban vannak még svábok, délszlávok és magyarok is, de hogy az Eszterbauer név milyen eredetű, azt ne kérdezd, mert bár nagyon sok minden felmerült, semmiben sem lehetünk biztosak.

Te képviseled a tizedik generációt, de már a tizenegyedik is bontogatja a szárnyát a birtokon. Te is beleszülettél a szőlőművelésbe?

Igen, de a generációkon átívelő hagyomány a szocializmus évei alatt megszakadt, a nagyszüleimtől elvettek minden földet. Az utolsó kis szőlőterületet 1986-ban sajátította ki a városi tanács, és lakótelepet építettek a helyére. Így aztán nekem nem jelentett sokat a szőlészet és a borászat, valahogy mégis vonzódtam hozzá. Volt egy pici szőlőterületem, amire a saját kezemmel építettem egy présházat a nyolcvanas években, de mindez számomra sokáig csak hobbi maradt.

Milyen volt a borod?

A barátaim azt mondták, hogy jó, és a családban is arattam vele sikereket, de értékesítésre nem gondoltam. Mérnök vagyok, alapítottam egy ipari automatizálással foglalkozó céget, ami nagyon gyorsan sikeressé vált, és sokáig csak az kötötte le a figyelmemet. A kétezres évek elején azonban motoszkálni kezdett bennem a gondolat, hogy jó lenne a családi tradíciót feléleszteni. A vállalkozás jól ment, a tőkém megvolt hozzá, így aztán 2001-ben leraktuk a pincészet alapjait, megindult az építkezés, és mivel az eredeti birtokból semmi sem maradt, megvásároltuk azt a 37 hektáros szőlőterületet, amin ma is gazdálkodunk.

 

 

Nemcsak pince és modern feldolgozó épült, hanem vendégház és rendezvényterem is. Mikorra készült el mindez?

Tavaly végeztük el az utolsó simításokat. Most már elmondhatom, hogy a pincénk gyönyörű, a feldolgozónk modern, a területeink szépen műveltek, és mindenhez megvan a szükséges technológiánk. A kezdeti időszakban nagyon sok segítséget kaptam a szekszárdi borászoktól, Pálinkás László pedig, aki nemcsak barátom, hanem unokatestvérem is, beszállt a borkészítésbe. A stílusunkat ő alapozta meg, és jelentős szerepe van abban, hogy az Eszterbauer borok nagyon hamar sikeressé váltak. Jelenlegi borászunk, a felsőfokú végzettségű, ambiciózus fiatalember, Klein Miklós is az ő szárnyai alatt vált kiváló szakemberré.

Hogyan jellemeznéd a pincészet borait?

Arra törekszünk, hogy a szekszárdi adottságok markánsan felismerhetők legyenek a tételeinkben, de miközben mindezeket a tőlünk már megszokott, egyedi stílusban fogalmazzuk meg, azért nem járunk teljesen más utakon, mint a környékbeli borászok. A gyümölcsös ízvilág, a kellemes fűszeresség és a szép savszerkezet nagyon fontos, ezeknek érvényesülniük kell minden borunkban, ezért nem titok, hogy időnként még a fajsúlyos cabernet sauvignonunkba is belecsempészek 10% kadarkát. Meggyőződésem, hogy a borvidék igazi arcát a kadarka, a kékfrankos és a bikavér mutatja meg, ez itt az identitásképző szentháromság, de ez nem jelenti azt, hogy a világfajtákat hanyagoljuk, hiszen a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot mindig nagy elismerést arat a borversenyeken.

 

 

Melyek voltak a pincészet eddigi legnagyobb sikerei?

Válasszuk külön a szakmai és az üzleti sikert! Fontos a megmérettetés, ezért sok nemzetközi borversenyre küldjük a borainkat, és büszke vagyok arra, hogy szinte mindig arany minősítést kapnak. Szép eredménynek tartom, hogy a 2017-es Grand Szekszárdi Cuvée borunk tavaly nemcsak nagyaranyat hozott a Mundus Viniről, hanem a legjobb magyar vörösbornak járó elismerést is bezsebelte, de meg kell mondanom, hogy számomra a borvidéki borversenyen szerzett érmek is legalább ilyen fontosak. Szorosan együttműködünk a többiekkel, de szeretjük legyőzni egymást, és nagyon jó érzés, hogy mindig ott vagyunk az élmezőnyben. Ami pedig az üzletet illeti: a belföldi piacunk egyenletes, és a mai világban ez nagyon nagy szó. Ezt a tervezhető és kiszámítható értékesítést az áruházláncoknak köszönhetjük. Az export mindig nagy elismerést és presztízst jelent, de el kell fogadnunk, hogy hektikus. Angliába, Németországba, az Amerikai Egyesült Államokba, Lengyelországba gyakorta szállítunk, tavaly Kanada volt az újdonság, de nyertünk már skandináv tendert is. Hozzávetőlegesen 300 000 palack bort értékesítünk évente, és ennyi kell is ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani a rendszert. A visszaesés nehéz helyzetbe hozna mindannyiunkat, de úgy tűnik, hogy egyelőre stabil lábakon állunk. Én ezt tartom a legnagyobb piaci sikerünknek.

 

 

Készül most valami újdonság, meglepetés a pincében?

Valamennyire mindig meg kell újulni, különben érdektelenné válunk. Egy picit a címkéken is változtattunk: marad a múltra utaló képi világ, de egyszerűbb, letisztultabb a megjelenés. És ami a borokat illeti: Szekszárdon ugyan nem könnyű, de engedve a piaci igényeknek, mi is készítünk gyöngyözőbort, piacra dobtunk egy könnyű királyleánykát, és a vörösboroknál is a könnyedebb, gyümölcsösebb stílusra törekszünk. Az idei újdonságunk pedig egy néró vörösbor lesz. Ebből a fajtából eddig csak rozé készült, de most teljesen éretten szüreteltük, így jó vastag, testes vörös születik, tele az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen rezveratrollal, ami erős antioxidáns, és jótékonyan hat a sejtműködésre.

Tehát egészséges?

Kis mennyiségben mindenképpen, de azért nem szabad elfelejteni, hogy alkohol is van benne! Láttam egy statisztikát, amely szerint a kékfrankosban 1,5, a merlot-ban 2,4 a néróban pedig 7,4 milligramm rezveratrol van literenként. Nem véletlenül került éppen ez az Ipacs Gézáék által tervezett címkére is: Néró 7,4. A bor színe nagyon sötét, szinte fekete, és az ízvilága teljesen eltér mindattól, amit eddig megszoktunk.

Gyönyörű pincéteket Heimann Zoltán testvére, Heimann Ferenc építette. Láthatják a vendégeid?

Ott érleljük prémium vörösborainkat, nincs állandó nyitvatartás, de előre bejelentkező, nyolc fő feletti csoportokat szívesen fogadunk. Mióta a műszaki cégben a fiam lett az ügyvezető, sokkal több időm van kóstolókat tartani. Ilyenkor egymást érik a család- és helytörténeti mesék, és persze beszélek a borokról is, de nem untatom a vendégeket fölösleges, számukra érdektelen szakmai információkkal. Aki szeretne, vacsorát is rendelhet, de borvacsorákat nem szervezünk. A rendezvénytermünkben egyébként 50 fő ülhet le kényelmesen, a vendégházunk viszont csak nyolcszemélyes.

 

 

 

Mikor várható, hogy a gyerekeid beszállnak melléd a ringbe?

Már beszálltak. Mint említettem, a nagyfiam, János a műszaki cégemet viszi tovább. Ildikó lányom évekig nálunk dolgozott, de aztán feleségül ment ifj. Heimann Zoltánhoz, és most lekötik az anyai teendők. Kata lányom agrármérnök, ő vette át Ildikó feladatait, viszont most náluk is jön a második baba. Azt ígérte, hogy három év múlva visszatér a borászatba, és ő lesz az ügyvezető. A legkisebb, Vivien Budapesten él, marketinggel foglalkozik, és időnként ugyan besegít, de ő biztosan nem szeretne a pincészetnél dolgozni. Legalábbis most ezt mondja, de ki tudja? A legnagyobb apai öröm természetesen az lenne, ha mind a négy gyermekem a családi vállalkozásainkban találná meg az örömét és a boldogulását. Fontos megemlítenem, hogy a feleségem, Csatári Mónika szintén bent van a ringben: a borászat vendéglátási feladatait irányítja, és állandó kísérőm az ország különböző pontjain tartott borkóstolókon. 

És akkor te visszavonulsz és gitározol?

Nem hangzik rosszul, de amíg munkaképes vagyok, nem akarok teljesen visszavonulni. A borászat egy kicsit jobban igénybe vesz, mint a műszaki cég, de már ott is jó a csapat, csak a rutin hiányzik még. Örülök neki, ha még egy kicsit szükség van rám, és a borkóstolókon néha mosolyt tudok csalni az emberek arcára a történeteimmel. Egyébként pedig rengeteg a hobbim, zenélek, futok, imádom a Balatont, és örömmel töltök bárki poharába egy kis szekszárdi bort, mert az maga az egészség.