2021 október 01. / Budavári Dóra
Az 1 Bor 1 Vers projekt izgalmas kortárs verseket válogatott a Szent György-hegy java részt organikus boraihoz, így született meg a boronként 300 tételes különleges sorozat, melyhez a vásárló egy verset is kap. A bor és a vers együtt különleges élményt adnak, őszi estéken a legjobb otthoni program a tűz mellett „összekóstolni” őket – javasolja Budavári Dóra, a projekt vezetője.
Kortárs költők és kortárs borok, szóról szóra, kortyról kortyra – ezzel a felkiáltással indult az 1 Bor 1 Vers kezdeményezés a VEB 2023 EKF támogatásával, az idei amolyan pilot év, remélik, hogy a Szent György-hegy után nagyobb régiók is sorra kerülnek majd. A borok a kortárs versekkel együtt komplex élményt adnak, idén 6 tételre kerültek fel a verses címkék, tehát kis szériáról van szó.
„Érdemes összekóstolni a borokat és a verseket, szóról szóra, kortyról kortyra, többször is elolvasni, mert mind a versnek, mind a bornak rétegei vannak. Több is. És persze az sem mindegy mikor kóstoljuk, milyen hangulatban, milyen napszakban, éppen it hoz ki belőlünk, mi fog meg, mit veszünk észre. Életemben nem olvastam annyi kortárs verset, mint a kiválasztás időszakában, de remélem lesz még ilyen, mert hihetetlen élmény volt” – mondja Budavári Dóra, aki összefogta a borászokat és írókat. Idén erről a hegyről készült borok kerültek a projektbe. A borokhoz illő verseket a borászok maguk választották, volt, akinek kezdettől megvolt a verse, és volt, aki ajánlás alapján választott. A borok egy része kifejezetten az 1 Bor 1 Vers projekthez született. Ilyen Bencze István (Bencze Családi Pincészet) Solis 2021-es bora, amire Kemény Zsófi Naprendszer című verse került és maga a borász rajzolta rá a címkét. De Gilvesy Robert, a Gilvesy Pincészet tulajdonosa is külön bort készített a vershez: Lator László Folyékony világ című verséhez egy félédes Szürkebarát-Rajnai Rizling házasítást készített. Földi Bálint, aki főállásban a Sabar Borház borásza, kis Szent György-hegyi birtokát szerelem projektként kezeli, ő a Vulkán 2020 névre hallgató Olaszrizling-Rajnai házasításához Varga Júlia versét választotta.
A Szászi Birtok 2020-as Kéknyelűjére Szabó T. Anna verse került. A Pap Wines Bazanite 2019 borát Babiczky Tibor versével lehet „összekóstolni”, Török Csaba 2019-es Olaszrizlingjére Beck Tamás verse került.
A szeptember 3-i bemutatót a Szent György-hegyen tartották a Borbolt a völgyben borbolt kertjében, Ugron Zsolna volt a házigazda, a verseket Eke Angéla olvasta fel, Magyar Katalin és Kardos Dániel zenélt.
Egy bor, egy vers, és egy élmény, ami csak a tiéd.
A program a VEB 2023 EKF támogatásával jött létre.
Eseményfotók: Kovács Fanni
Minden más fotó: Chripko Lili
Visszatekintés az MBÜ 2024-es évére
Halászlé és kadarka
A tokaji aszú a világ egyik legelismertebb szakmai influenszerének szemével
Ferenc pápa áldását küldte a magyar borászok munkájára!
Állandósult a reprezentációs adókedvezmény az SZJA törvényben!
A hordón túl: borok érlelése alternatív módszerekkel
A bor lehet Dél-Korea következő italtrendje
Százezer palack magyar bor került a brit fogyasztók asztalára!