2021 április 07. / Németi Sándor (az Agrármarketing Centrum megbízásából)URL másolásaFacebook megosztásTwitter megosztás

Lehet-e a cabernet franc Villány következő nagy sikere?

Villány az elsők között indult el a rendszerváltás után a népszerűség útján, és ez siker a mai napig tart. Ahogy azt interjúmban Ipacs Szabó István, a Villányi borvidék alelnöke és a Siklósi Tenkes Hegyközség elnöke is meséli, a szőlősgazdák hosszú évek óta együtt, egymást segítve dolgoznak, és egységesen hisznek benne, hogy a borvidék nagy lehetősége a cabernet franc.   

A rendszerváltást követően Villány a legsikeresebb magyar borvidékké vált, mi lehetett a siker kulcsa?

Villány múltja, jelene és jövője is a borról szól, ahol a nagybirtokoktól kezdve egészen az 1-2 hektáron gazdálkodó kistermelőkig mindenki megtalálta és megtalálja a számításait. A sikerességet elsősorban a sváb jelenlétben, gondolkodásmódban, illetve az itt élők tisztes munkájában kell keresni, mely idővel a szakmai fejlődést is magával hozta. Az összefogásnak és együttgondolkodásnak köszönhetően mindenki felismerte, hogy egy dinamikus és előrelátó borvidéken a kiváló borok mellett a turizmus és a vendéglátás is kulcsfontossággal bír. Villány kimagasló adottságaihoz olyan mentalitás társult, ami a mai napig meghatározza a borvidéket. Hosszú évek óta együtt, egymást segítve dolgozunk azon, hogy Villány sokszínű és sikeres legyen. Szintén fontos, hogy a borvidék saját maga alakítja ki az arculatát és lehetőségeit, így az évek során egy jól működő rendszer alakult ki: 2006-tól borvidéki szinten, az országostól eltérően sokkal szigorúbb szabályozással kialakítottuk a saját eredetvédelmünket.

Milyen a villányi terroir és milyen stílusú borok készülnek itt?

Magyarország legkiegyenlítettebb klímájú borvidéke kitűnő adottságokkal rendelkezik a vörösborok készítéséhez. Érett, krémes, telt, időnként tüzes, de egyben jól iható és gyümölcsös borok készülnek itt, amihez érett és selymes tanninszerkezet társul. Az alapkőzetként szolgáló, nagyon tiszta mészkő pedig jó lendületet és kellemes savakat biztosít a boroknak. A klimatikus tényezőknek köszönhetően többek között az oportó és cabernet franc is tökéletesen érzi magát itt, hiszen rövidebb tenyészidejük alatt igénylik a nagy hőösszeget.

Naplemente a Villányi borvidéken

„A cabernet franc Villányban találta meg természetes otthonát” – jegyezte meg 2000-ben az elismert nemzetközi szaktekintély, Michael Broadbent. Milyen utat járt be azóta a szőlőfajta Villányban?

A franc fejezi ki a legjobban a borvidék adottságait. S bár a merlot-ból sokkal sikeresebb borokat készítettünk, mégis egy idő után egységesen a franc mellé tettük le a voksunkat. Felismerve a szőlőfajta lehetőségeit, álltunk át egyre nagyobb területen a termesztésére, kialakítva ennek eredetvédelmi rendszerét is: a Classic kategória Cabernet Franc-ként, míg a Prémium és Super Prémium, Villányi Franc-ként jelenik meg. Mindez szigorú szabályozást követően, aminek elbírálására külön bizottságot hoztunk létre. Egységesen hiszünk benne, hogy Villány nagy lehetősége a cabernet franc.

Cabernet franc

Miben mást tud nyújtani az itt készült franc, mint például más nemzetközi borvidékeken?

Amit franc-ként ismernek a Loire-völgyből, az teljesen más karakterrel rendelkezik. Röviden fogalmazva, ahol Loire befejeződik, ott kezdődik érettségben, teltségben és összetettségben a villányi franc. Önállóan nagyon kevés franc-t készítenek a világban, legtöbb esetben a házasításban kap szerepet, így más borvidékekkel szemben ez az egyik legnagyobb előnyünk. Jancis Robinson Master of Wine szavaival élve: nagyon szép a franc fejlődése az Újvilágban, de aki megkóstol pár villányit, az érezni fogja mennyivel izgalmasabbak az itt készült borok.

Villányi Franc ízjegyek

Milyen nemzetközi lehetőségek rejlenek a cabernet franc-ban?

Nem kérdés: hosszútávon ezzel a szőlőfajtával tudjuk a világ figyelmét elérni. Mérföldkő, hogy tavaly a Master of Wine vizsgán szerepelt egy 2015-ös Villányi Franc, ami azt mutatja, hogy illik ismerni a világban az itt készült borokat. Egyre több külföldi megkeresés érkezik ezekre a borokra, ami jól érzékelteti, hogy kezdünk felkerülni a világ térképére.

A hűvösebb klímájának köszönhetően a siklósi fehérborokban is lát potenciált?

Sztereotípiákba nem érdemes bocsátkozni, sokkal összetettebb ez a kérdés. Elkezdünk egy 10 éves terroir-kutatást, ennek köszönhetően jobban átlátjuk majd, milyen adottságokkal bír a borvidék. Burgundiában például az agyagtartalom határozza meg, hogy mely területeken milyen szőlőfajtákat érdemes telepíteni. Meggyőződésem, hogy Siklós jobb vörösborokat tud adni, mint Villány. Csak érdekességképpen: az 1890-es években Villány fehérboros borvidékként szerepelt a történelmi Magyarország térképen. A változást jól mutatja, hogy jelenleg 18%-ban fehér, míg 82%-ban kékszőlőfajtákkal van betelepítve a borvidék. Mi a vörösborokkal tudunk versenyképesek lenni, a fehérekkel pedig jó ár-érték arányt képviselünk.

A borvidék termelői évek óta szervezik a Franc&Franc rendezvényt, ami a cabernet franc nemzetközi fóruma. Milyen sikereket értek el?

A rendezvény az elmúlt években rangos hazai és külföldi eseménnyé nőtte ki magát. Ennek köszönhetően számos nemzetközi és hazai szakértő, borász és újságíró látogatott el Villányba. A népszerűségét jól szimbolizálja, hogy annyi rá a jelentkező, hogy gyakorlatilag kinőttük Villányt. Bár a járványhelyzet miatt 2020-ban kénytelenek voltunk lemondani az eseményt, jövő évben több újdonsággal is jelentkezünk majd: például Franc du Monde néven megrendezzük az első nemzetközi cabernet franc versenyt. Haladunk a megkezdett úton, nyitottak vagyunk az újdonságokra és folyamatosan fejlődünk. Ebben rejlik Villány töretlen sikere.

Ördögárok dűlő a Villányi borvidéken

URL másolása Facebook megosztás Twitter megosztás
Lapozás vissza Lapozás előre

Hello, kékfrankos, na, mi a stájsz?

Elolvasom

Magyar borok Japánban – sikerrel indult a Wines of Hungary bemutatkozása az Oszakai Világkiállításon

Elolvasom

Legyünk nyitottak, ez a lényeg!

Elolvasom

Nem cserélnék senkivel

Elolvasom
2019 - 2024 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Spotify Facebook Youtube Instagram tiktok