Mi fán terem a kadarka?

Ha az ember egy kicsit beleássa magát a szőlőfajták és a borok történetébe, gyorsan azzal szembesül, hogy semmi sem az, aminek látszik. Jó-jó, volt itt egy filoxéravész, ami tabula rasát csinált Európa bortérképén, de azért az mégsem járja, hogy a dédapáink idején készült borokat és a termesztett szőlőfajtákat még akkor sem vagyunk képesek azonosítani, ha tudjuk, hogyan hívták őket!

Lássunk mindjárt egy példát, mondjuk, a Borászati Lapok 38. évfolyamának 24. számából, 1906-ból: A „török kadarka” és az „olasz kadarka” valóban magyar ősfajok és pedig kadarkafajok, amint arról bárki a budai szőlőiskolában meggyőződhetik. Az „öreg” kadarkában, amely Budán szintén megvan, kétségtelenül van kadarka vér; lehet, hogy e fajnak anyja a Chaouch (fehér genuai), apja a fekete kadarka volt, azért kék genuainak is hívják. Az a genuai is helytelen név, mert ez török és nem olasz faj, Konstantinápolyban ez a legelőkelőbb csemegeszőlő, olyan szerepe van, mint Párisban a Chasselasnak. A törökök Csausnak (francziásan Chaouch) hívják. Azután a „muskotály kadarkára” is büszkék lehetünk, ez is magyar keresztezvény, az egyik szőlője valószínűleg a franczia koránérő fekete muskotály (Muscat noir du Jura), a másik a fekete kadarka volt; Budán ez is megvan. De ilyen kadarka-variáczió a „festő Kadarka” is, melyre Negotin büszke lehet, ott „Saci” állítólag a neve.

Csupán ebben az egy kiragadott példában több csavart vesz számtalan szőlőfajta története és elnevezése, természetesen azonban a szerző birtokában van a Szent Grál, nevezetesen a budai szőlőiskola, ahol ha valamire rámutatnak és megnevezik, az bizony vitán felül áll. Pedig nem más írta a fenti sorokat, mint Horváth Antal (1848–1912) híres pécsi ügyvéd és szőlőnemesítő, aki az elsők között hívta fel a figyelmet a filoxérában rejlő veszélyekre, és a szőlőrekonstrukcióban is európai hírnevet szerzett. Nézzük például, amit a kadarkáról állít! Szerinte a „festő kadarka” nem más, mint a negotini „saci”, amivel minden bizonnyal a szerbiai Negotin környékén ma is elterjedt začinak szőlőfajtára utal. Ezt erősíti Miklós Gyula (1832–1894) borászati kormánybiztos 1884-es szerbiai úti beszámolója is, amelyben így ír: A Cedireska és Sacinak nevű szőlők fordulnak elő tömegesebb mennyiségben, és ott ezek tenyésztésére fektetik a fő súlyt, miután a Sacinak bő festőanyagot és cukrot tartalmaz, a Cedireska pedig a legtöbb mustot szolgáltatja. A képet árnyalja, hogy a beszámoló későbbi részében mindkét szőlőfajt elküldi a kecskeméti telepre azonosítás végett, ahonnan azt a választ kapja, hogy a cedireska azonos a közönséges kadarkával, a sacinak pedig a nemes (török) kadarkával. Rögtön ellentmondásba keveredtünk, mégpedig a török kadarka és a festő kadarka kapcsán, bár azt Miklós Gyula is megjegyzi, hogy két különböző sacinakot különített el a negotini szőlőkben, és az egyikben több volt a festőanyag. Tovább nehezíti a dolgunkat, hogy 1878-ban a Borászati Lapokban a török kadarkát a purcsinnal azonosították, mely fajtát mostanában Tokaj-Hegyalja kék szőlőjeként szokás emlegetni. Mindeközben Csoma Zsigmond 1998-ban a török kadarkát a szerb prokupac fajtával azonosította. Így tehát van egy szőlőfajtánk, pl. a török kadarka, aminek három megfejtése is akadt: vagy začinak, vagy purcsin, vagy prokupac, de annyi bizonyos, hogy 1881-ben a Borászati Lapok szerint ez szolgáltatta a híres visontai és gyöngyösi vörösbort.

Szekszárdi borvidék

Aki azt hiszi, hogy a modern genetikai kutatások mindent megváltoztatnak, az bizony téved! Hogyan is tehetnék, ha a vizsgált fajták elnevezései a múlt ampelográfusainak a megállapításain alapulnak? 2016-ban például egy kadarkagenetikai kutatást végeztek a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen, amiben sikerült megállapítani, hogy egyrészt a török kadarka azonos a prokupac fajtával, másrészt a pécsi génbankban lévő török kadarka különbözik az újvidéki génbank prokupacától, továbbá azt is, hogy a csókaszőlő és a cigányszőlő nem azonosak, ellenben a rácfekete és a cigányszőlő igen. A Szekszárdon szelektált Mészi kadarka a csókaszőlőhöz áll a legközelebb, a Virághegyi kadarka pedig azonos a régi idők olasz kadarkájával (ld. az első leírást). Kozma Pál (1920–2004) szőlőnemesítő-géniusz a kadarka társneveként említi (1954-ben) a török szőlőt, a jenei feketét és a fekete budait, és nemzetközi kitekintésként megemlíti, hogy Szerbiában szkadarka, mekis és csetereska, Bulgáriában gamza, cserna gizsa, cserno meko, Romániában pedig negru moale néven ismerik és termesztik, míg A Pallas nagy lexikona szerint az alföldi fekete dinka is azonos a kadarkával. Már csak azt nem tudjuk, hogy melyikkel.

Ezek után mire következtethetünk? Valószínűleg soha nem tehetünk megnyugtatóan pontot az ügy végére, de feltételezhetjük, hogy a kadarka nem csupán egy szőlőfajtát jelölt, sokkal inkább amolyan gyűjtőfogalomként használták, és ha az őseink által ivott „kadarka” borokhoz szeretnénk közelebb kerülni, sokkal inkább egy kadarka-začinak-prokupac-csókaszőlő cuvée-ben kell keresnünk a megoldást, mint egy klasszikus P9-es kadarkában. A változatosság gyönyörködtet, nem igaz? Még ha ugyanúgy hívták is minden elemét…

Csókaszőlő

Fotók: Magyar Bormarketing Ügynökség